Deutz találatok 69 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
Deutz-Fahr 7250 TTV Warrior 246 LE - PRÉMIUM FELSZERELTSÉG - PRECÍZIÓS CSOMAG DIGITÁLIS PÁLYÁZATBAN TÁMOGATOTT TRAKTOR. MEGBÍZHATÓ NÉMET MINŐSÉGŰ DEUTZ-FAHR 7250 TTV WARRIOR KEDVEZŐ ÁRON, KORLÁTOZOTT DARABSZÁMBAN, KEDVEZŐ FINANSZÍROZÁSSAL!!! - Deutz...
57.900.000 Ft +ÁFA
2025. június 17. 08:19 Bács-Kiskun, Baja
MEGBÍZHATÓ NÉMET MINŐSÉGŰ ÚJ DEUTZ-FAHR 7250 AGROTRON TTV MODELLEK FOKOZATMENTES VÁLTÓVAL, HIDRAULIKUS KORMÁNYZÁSSAL, PRECIZIÓS CSOMAGBAN, KEDVEZŐ ÁRON, KORLÁTOZOTT DARABSZÁMBAN KÉSZLETRŐL, KEDVEZŐ FINANSZÍROZÁSSAL A HIVATALOS FORGALMAZÓTÓL GYÁRI...
Deutz-Fahr AGROTRON 6150.4 - 2013-as évjárat - 165 lóerő - 3.710 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controllos kartámasz - Stoll FZ 45 homlokrakodóval - Automata...
2025. június 17. 01:49 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Deutz-Fahr 6165 RC SHIFT - 2018-as évjárat - 165 lóerő - 3.650 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Multi controllos kartámasz - ISOBUS - GPS - Fedélzeti computer - 4 pár hidraulika...
19.500.000 Ft +ÁFA
2025. június 16. 18:29 Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
Nettó ár: 22 490 000 Ft Finanszírozható! Évjárat: 2013 Üzemóra: 5 068 óra Teljesítmény: 190 LE Első gumik: 540/65R30 - 60% Hátsó gumik: 650/65R42 - 60% Nagyon jó állapotban lévő Deutz-Fahr Agrotron 6190P, powershift váltóval, légfékkel, rugózott...
1.950.000 Ft +ÁFA
2025. június 16. 17:49 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Deutz D30-NS/NFS muzeális traktor - 1963-as évjárat - 32 lóerő (2 hengeres, léghűtéses) - 5.931 üzemóra (nem hiteles) Gumi méret: - elől 5.00-16SL - hátul 11.2-28 Működőképes állapot. Ajánljuk oktatási intézményeknek demonstrációs célokra. Régen még...
48.900 EUR
Deutz-Fahr Agrotron 6140.4 C Shift - 2016-os évjárat - 140 lóerő - 5.500 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott első híd - légfék - EHR - front hidraulika - front TLT - multi controllos kartámasz - 50 km/h-s váltó - TLT 540/540E/1000 - Stoll FZ45...
Deutz-Fahr 5100 P - 2016-os évjárat - 108 lóerő - 2.420 üzemóra - klíma - légrugós ülés - légfék - EHR - front hidraulika - STOLL FZ 20 homlokrakodóval - automata vonófej - 110 l-es olajszivattyú - fedélzeti computer - 3 pár hidraulika csatlakozó -...
89.900 EUR
2025. június 16. 12:19 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Deutz-Fahr 6185 TTV - 2017-es évjárat - 178 lóerő - 2.540 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott első híd - légfék - EHR - front hidraulika - front TLT - multi controllos kartámasz - fedélzeti computer - 5 + 1 pár hidraulika csatlakozó - 540/65...
12.950.000 Ft
Megtekinthető Kecskeméten. Érd: 06/20 803 3396
12.950.000 Ft
Eladó megkímélt, szép állapotú, családi gazdaságból származó Deutz Fahr 5105.4 G traktor évjárat: 2015 üzemóra: 5.611 h teljesítmény: 125 Le front hidraulika front TLT elektromos irányváltó elektromos hidraulika Ag open GPS 3 pár hidraulika 1 + 2...
ÚJ Deutz-Fahr 5105 univerzális 106 lóerős traktorok KÉSZLETRŐL KEDVEZMÉNYES ÁRON!!! ÓRIÁSI KÉSZLETAKCIÓ a készlet erejéig!!! KEDVEZŐ FINANSZÍROZÁS - TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉS Többféle felszereltségben. Ne maradjon le Ön sem kérje ajánlatunkat. Főbb...
Deutz Fahr Agrotron 6160 traktor 1 db tömbsúllyal, 1 db sárgavillogóval, 3.pont orsóval, alsóhúzóval, automata vonófejjel, PowerShift 6x4 sebességváltóval, légfékkel, manuális légkondícionálóval normál állapotban eladó. Gyártási év: 2014 Teljesítmény...
14.900.000 Ft +ÁFA
2025. június 15. 08:49 Tolna, Simontornya
DEUTZ FAHR AGROTRON 6160 GYÁRTÁSI ÉV: 2014 ÜZEMÓRA: 10 600 50 KM/H VÁLTÓ RUGÓZOTT KABIN RUGÓZOTT HÍD 95%-OS GUMIZÁS MÉRETEK: 480/70R28, 580/70R38 2+1 KÖRÖS LÉGFÉK 4 PÁR KIADÓSZELEP TÁROLÁSI HELY: SIMONTORNYA, AGRI CS BŐVEBB INFORMÁCIÓÉRT KERESSEN...
19.999.999 Ft
2025. június 15. 07:14 Győr-Moson-Sopron, Egyed
Traktor sürgősen, ár alatt eladó: 250 LE, 2014-es évjárat, 7700 üzemóra, új váltóval.
25.000.000 Ft +ÁFA
2025. június 14. 07:54 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2013 Üzemóra: 5489 óra Teljesítmény: 162 kW / 220 LE Gumi méretek (első): Alianze 480/70R34 Gumi méretek (hátsó): Alianze 580/70R42
29.900.000 Ft +ÁFA
2025. június 10. 10:04 Zala, Nagykanizsa
ELADÓ DEUTZ FAHR 9340 TTV ÉVJÁRAT: 2016 ÜZEMÓRA: 3343 FOKOZATMENTES VÁLTÓ FRONT TLT FRONT HIDRAULIKA 4 PÁR KIHELYEZETT HIDRAULIKA 2 KÖRÖS LÉGFÉK
27.000.000 Ft +ÁFA
Eladó DEUTZ FAHR AGROTRON 205 RC SHIFT traktor Évjárat: 2016 Üzembe helyezés: 2017 Üzemóra: 5600 Megtekinthető: AGRICS telephely: Simontornya Érdeklődni: +3620 310 5928
61.800 EUR +ÁFA
Minőséget kedvező áron ! Készletről akciós áron TYM T 1304SP 127 LE traktorok eladók ! Vásároljon most kedvező Forint árfolyamon ! Dél Koreai TYM T-1304 SP traktor , 127 LE-s eredeti német Deutz motorral ,32+32 Power Shift + Shuttle váltóval...
83.900 EUR
2025. február 6. 13:22
Deutz Fahr Agrotron 6205G traktor / 2024 / 5 üzemóra / Lízing 20%-tól Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól Motor: 6 hengeres Deutz Turbo, 149 kW (202 LE), Tier 3 Sebesség: 50 km/h Hajtás: 4x4 Légkondicionáló 4DW Load Sensing rendszer Isobus EHR...
36.900 EUR
2025. június 18. 10:04 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ MODELL A DEUTZ-FAHR KÍNÁLATÁBAN, KÉSZLETRŐL MOST EGYEDI BEVEZETŐ ÁRON!!! DEUTZ-FAHR 5075 KEYLINE - 4 HENGERES Common Rail motor - ADBLUE NÉLKÜL MOTOR FarMotion45 Stage5, 4-hengeres, 3859 cm3-es turbó dízelmotor DOC (Dízel oxidációs katalizátor) és...
17.400.000 Ft +ÁFA
2025. június 17. 08:04 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5095DF (95 LE) SZŐLÉSZETI KESKENNYOMTÁVÚ TRAKTOR AKCIÓBAN KÉSZLETRŐL A DORKER KÍNÁLATÁBAN. Ideális keskennyomtávú traktor SZŐLÉSZETEKBE, GYÜMÖLCSÖSBE, KERTÉSZETEKBE. Magas alapfelszereltséggel a hatékony munkavégzésért, gazdaságos...
2.000.000 Ft
2025. június 12. 21:08 Baranya, Mecsekpölöske
60 lóerős Deutz traktor, minden működik rajta, az összes külföldi papírja megvan, Magyarországon forgalomba helyezhető. Irányár
36.600.000 Ft +ÁFA
2025. június 5. 07:20 Pest, Százhalombatta
2022-es gyártású, garantált, üzemképes nagyobbra váltás miatt eladó. A gép TOPCON GPS RTK-val, szakaszolás feloldás, ISOBUS csatlakozás. Front hidraulika 5T emelés, hátsó 9,3T. A gép 100%-os állapotban van.
15.900.000 Ft +ÁFA
Eladó Deutz traktor, 8 éves, 2860 üzemórával, első gazdás, újszerű állapotban.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (69)
- Deutz Fahr (65)
- John Deere (2)
- Lamborghini (1)
- TYM (1)

Ez elképesztő! Így lesz rengeteg cukkini a kertedben!
Nagyon fontos, hogy ezekre odafigyeljünk a cukkini termesztésekor!
Így néz ki élőben a természet egyik legszebb csodája +VIDEÓ
Elkezdődött a tiszavirágzás Szolnokon, csónakból és partról is csodálták a...