Traktor Zala megye területén 36 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
FIGYELEM !!! HÁROM ÉV GARANCIA ! 3-5 ÉV HITEL ! HASZNÁLT GÉP BESZÁMITÁS !Az Agrosat Gépker új traktort ajánl ami felveszi a versenyt bármelyik hasonló kategóriás traktorral. A szántóföldi , kommunális és kertészeti munkákhoz egyaránt nagyon jól...
2026. január 17. 16:24 Zala, Nova
FIGYELEM ! HÁROM ÉV GARANCIA! HITEL 3-5 ÉV! HASZNÁLT TRAKTOR BESZÁMÍTÁS !Motor 4100 ELT 75 LE , 4 hengeres turbó feltöltős motor , négy hengeres víz hűtéses . Henger ürtartalom 3707 cm3 , névleges fordulat 2000 rmp/min, légszűrő száraz légszűrő...
9.950.000 Ft +ÁFA
Klíma, magyarországi 2. tulajdonos, mászófokozat, orrsúlyok,2 pár hidraulika kör, légfék, új első gumizás. Részletes specifikáció: Évjárat: 2008 Üzemóra: 6907 Hengerek száma: 6 Hengerűrtartalom: 6057 ccm Motor típusa: Same Motorteljesítmény: 160 Le...
2.290.000 Ft
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú Ford traktor. -Műszaki 2027.05 -1977 évjárat -3 hengeres 47Le - 8 sebesség előre 2 hátra, végsebessége 32km/h -Elől új bkt gumi -Új akkumulátor -Új világítással - pótkocsi húzóval Helyileg Zala megye Dióskál
29.900.000 Ft +ÁFA
2026. január 15. 18:14 Zala, Nagykanizsa
ELADÓ DEUTZ FAHR 9340 TTV ÉVJÁRAT: 2016 ÜZEMÓRA: 3343 FOKOZATMENTES VÁLTÓ FRONT TLT FRONT HIDRAULIKA 4 PÁR KIHELYEZETT HIDRAULIKA 2 KÖRÖS LÉGFÉK
9.950.000 Ft +ÁFA
2026. január 15. 14:54 Zala, Zalaszentgrót
Klíma, magyarországi, mászófokozat, orrsúlyok,4 pár hidraulika kör, légfék, 2 db vonófej Részletes specifikáció: Évjárat: 2001 Első forgalomba helyezés: 2002.06. Üzemóra: 9982 Hengerek száma: 6 Hengerűrtartalom: 6000 ccm Motor típusa: Same...
1.850.000 Ft
2026. január 15. 14:13 Zala, Zalaháshágy
Eladó Deutz D3006 kistraktor szállító ládával, a képeken látható állapotban, forgalomból kivont, külföldi okmányokkal. További információ telefonon kérhető.
2.999.999 Ft
2026. január 15. 10:36 Zala, Rigyác
Eladó a képeken látható MTZ 550E traktor 80-as motorral, 3613 üzemórával. 1995.12.31. évjáratú, műszaki vizsga érvényes 2030.08.06-ig. Tartozik hozzá törzskönyv, új akkumulátorok és ülés. Az erőszabályzó gyárilag benne van, oldalváltós modell. A...
1.950.000 Ft
Mitsubishi kistraktor, 3 hengeres, 16 lóerős, vízhűtéses motorral, kapcsolható összkerékkel, irányváltóval, differenciálzárral, harmadolós váltóval, 4 fokozatú kardánnal (1 fokozat balra, 3 fokozat jobbra), gyári 3 pontos függesztéssel és...
12.950.000 Ft +ÁFA
Magyar gazdától, Caterpillar motor, 40 km/h CVT, fülke rugózás, légfék, orrsúly, 540/1000 kardán, orrsúly, Grammer légrugós ülés Részletes specifikáció: Évjárat: 2008 Üzembe helyezés: 2009 március Üzemóra: 9850 Motor típusa: Caterpillar Hengerek...
5.950.000 Ft +ÁFA
2026. január 13. 17:29 Zala, Homokkomárom
Elől-hátul 2-2 hidraulika kör, 18/4 mechanikus váltó, légfék, fekete rendszám, klíma, második magyar tulajdonos, teljes szerviz dokumentáció Részletes specifikáció: Évjárat: 2013 Üzemóra: 2736 Motor típusa: D-245.5 S Hengerek száma: 4...
3.000.000 Ft
2026. január 12. 13:08 Zala, Rigyác
Eladó MTZ-550E traktor 80-as motorral, 1995.12.31-i gyártású, 3613 üzemórával. A műszaki érvényesség 2030.08.06-ig tart. Tartozik hozzá törzskönyv, 90%-os gumik (elöl 9x20, hátul 15,5x38 Taurus gumik), oldalváltós kivitel, erőszabályzóval...
5.000.000 Ft +ÁFA
90 LE-s New Holland keskeny nyomtávú traktor, klímával, műszakival, felújított első híddal, új kuplunggal, azonnal munkára fogható állapotban családi gazdaságból eladó.

Akciós
- 9 %
- 9 %
1.600.000 Ft
MTZ 50 traktor eladó felújított motorral
6.600.000 Ft +ÁFA
2026. január 7. 09:31 Zala, Pölöske
A Hahóti Várdomb MgKft eladásra kínálja az alábbi erőgépet: - 1 db Landini Ghibli 90 traktor - Gyártási év: 2002 - Üzemóra: 9988 - Teljesítmény: 90 lóerő - Jó műszaki állapotban Kiváló választás Landini traktor iránt érdeklődőknek, megbízható...
23.000.000 Ft +ÁFA
Eladó Case IH Magnum 315 CVX traktor gazdaságba, mezőgazdasági felhasználásra. Évjárat: 2015 Üzemóra: 9111 Motor: FPT, 6 hengeres, 8,7 liter, 347 LE Váltó: fokozatmentes Felszereltség: - Front hidraulika - Rugózott híd és fülke - Gumiabroncsok:...
4.990.000 Ft
Eladó egy 2002-es Goldoni Star 70 traktor. Főbb jellemzők: - 69 LE - 16+8 váltó, irányváltó - Szervókormány - Állítható nyomtáv - Levegőrendszer - Jelenleg 1,5 m széles - 2,8 literes szívódízel motor - Has alatti kipufogó - Összkerékhajtás - Levehető...
8.800.000 Ft +ÁFA
Antonio Carraro TC5800 F traktor, 280/70 R18 méretű első és 360/70 R20 méretű hátsó kerekekkel. 223 üzemóra, 2024 áprilisi forgalomba helyezés. Eladó kiváló állapotban.
11.900.000 Ft
New Holland TM 155 ,első tulajtól.napi használatból, újszerű gumikal eladó! 12060 üzemóra, ami változik, munka közben kipróbálható! Főképp Szálas takarmány és pótkocsizásra használt,Talajmunkát nem végzett.Bővebb információ telefonon
11.500.000 Ft +ÁFA
New Holland TG 285 (311le)füst mentes erős jó motorral (2000üó) ,napi használatból, iker kerékkel nagyobbra váltás miatt eladó!2018 óta használjuk átrakókocsizásra ,vìzszállitásra ,őszi és tavaszi Talajmunkákra.Üzemóra változik22000üó., munka közben...
10.750.000 Ft
Eladó megkímélt állapotban lévő Deutz-Fahr Agrofarm 100 típusú mezőgazdasági vontató. A traktor 2008-as gyártású, első tulajdonostól származik. Folyamatosan karbantartott, szervizelését a Dorker Kft. (márkaképviselet) végezte. A gép magasan...
6.500.000 Ft
2025. december 25. 20:58 Zala, Surd
Eladó egy folyamatosan karbantartott MTZ traktor gyárilag Pronar panorámás fülkével. A traktort rendszeresen szervizelték, hidraulikarendszere teljesen átalakított, bowdenes vezérlésű, kézre esően kialakítva. Az MTZ traktor 5 év műszaki vizsgával, jó...
3.000.000 Ft +ÁFA
2025. december 2. 14:16 Zala, Gutorfölde
1985-ös évjáratú Mtz 82 eladó. Elöl-hátul 95%-os gumik, friss műszaki, a motor új hüvelygarnitúrát kapott.
17.150.000 Ft
Eladó egy újszerű, kiváló állapotú New Holland T6030 Delta traktor 3260 üzemórával. 3 pár kihelyezett hidraulika kör, továbbá 1 pár elöl. A traktor front hidraulikával felszerelt. Ideális választás mezőgazdasági munkákhoz, megbízható teljesítménnyel...
3.999.999 Ft
2025. november 15. 13:26 Zala, Zalakomár (Kiskomárom)
Eladó Zetor Crystal 12045 traktor front hidraulikával, 4,5 év érvényes műszakival magánszemélytől. Alsó húzó és vonófej jár hozzá. Lassú jármű! Tolólap felár ellenében elérhető. Előző tulajdonosnál motorgenerál volt, nálam 1 éve van. Két új...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (36)
- Challenger (1)
- Deutz Fahr (3)
- Dutra (1)
- Foton (1)
- Goldoni (1)
- Landini (2)
- MTZ / Belarus (9)
- New Holland (4)
- Same (2)
- Zetor (3)
- Több

Időjárás: Január van? Január van! Sok jót ne várj +VIDEÓ
Téli hideg és tartós borultság – jön az igazi januári idő.
Ő a férfi, akinek 320 Fendt traktorja van +VIDEÓ
A világ legnagyobb Fendt-gyűjteménye is megjelent Marktoberdorfban.