deutz találatok 71 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
19.900.000 EUR +ÁFA
2025. augusztus 17. 14:04 Bács-Kiskun, Baja
Új Deutz-Fahr 5115 GS univerzális, 116 lóerős traktorok a Dorkertől! Kedvező ár a bevezető készlet erejéig! Többféle felszereltségben. Ne maradjon le Ön sem, kérje ajánlatunkat. Kedvező finanszírozás - teljes körű ügyintézés Főbb műszaki adatok: - 4...
2025. augusztus 16. 14:14 Bács-Kiskun, Baja
Új modell a Deutz-Fahr kínálatában, készletről most egyedi bevezető áron!!! Deutz-Fahr 5105 Keyline GS 106 LE Motor 4-hengeres, 3859 cm³-es turbó dízel common rail motor. Névleges teljesítmény (ECE R 120): 101 LE/74 kW. Max. teljesítmény (ECE R 120):...
47.900.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 16. 10:44 Bács-Kiskun, Baja
Új Deutz-Fahr 6210 Agrotron (216 LE) német traktor prémium felszereltséggel, Deutz motorral, ZF powershift váltóval, 6 powershift fokozattal, rugózott híddal és kabinnal, fronthidraulikával akciós áron! Legújabb, 2023-as modell! MOTOR DEUTZ TCD 6.1...
Forrásnyelv: Lengyel
81.500 EUR
2025. augusztus 18. 14:49 9340 TTV Lengyelország
Komunikujemy się w języku polskim, angielskim, rumuńskim, włoskim, francuskim, niemieckim, ukraińskim i rosyjskim. Zapraszamy do kontaktu. Ciągnik rolniczy DEUTZ-FAHR 9340 TTV, Rok produkcji 2016, 336 KM, GPS - AUTOPILOT, Skrzynia biegów po remoncie...
ÚJ Deutz-Fahr 5105 univerzális 106 lóerős traktorok KÉSZLETRŐL KEDVEZMÉNYES ÁRON!!! ÓRIÁSI KÉSZLETAKCIÓ a készlet erejéig!!! KEDVEZŐ FINANSZÍROZÁS - TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉS Többféle felszereltségben. Ne maradjon le Ön sem kérje ajánlatunkat. Főbb...
9.950.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 18. 11:29 Somogy, Böhönye
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL! 4 literes Deutz motor, Függesztett permetezővel, tárcsával és mulcsozóval, 3 pár hidraulika kör, Piros rendszám! Részletes specifikáció: Gyártási év: 2006 Forgalomba helyezés: 2009 Motor üzemóra: 3100 Motor típusa: Deutz...
Deutz Fahr Agrotron 6160 traktor 1 db tömbsúllyal, 1 db sárgavillogóval, 3.pont orsóval, alsóhúzóval, automata vonófejjel, PowerShift 6x4 sebességváltóval, légfékkel, manuális légkondícionálóval normál állapotban eladó. Gyártási év: 2014 Teljesítmény...
Forrásnyelv: Lengyel
52.500 EUR
2025. augusztus 18. 10:24 Lengyelország
Komunikujemy się w języku polskim, angielskim, rumuńskim, włoskim, francuskim, niemieckim, ukraińskim i rosyjskim. Zapraszamy do kontaktu. Ciągnik rolniczy DEUTZ-FAHR 6150 AGROTRON, 2015 rok produkcji, 150 KM, 1998 godzin pracy, Amortyzowana kabina...
44.900 EUR
2025. augusztus 18. 09:24 Tolna, Tolna
Deutz Fahr K610 - 6.031 üzemóra - 121 lóerő - 540/65R24 + 650/65R38 - fronthidraulika - légfék - klíma - 3 pár hidraulika - légpárnás ülés - pótülés - automata vonófej - kabinrugózás - Quicke Q65 homlokrakodóval Ár: 44 900 euró (nettó) + szállítás...
25.000.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 18. 08:34 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2013 Üzemóra: 5489 óra Teljesítmény: 162 kW / 220 LE Gumi méretek (első): Alianze 480/70R34 Gumi méretek (hátsó): Alianze 580/70R42
29.900.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 18. 03:49 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Powershift váltó, Rugózott első híd, Gumi Méretek: Mitas 540/65R28 (70%); Mitas 650/65R38 (80%)
13.999.999 Ft
Eladó egy Deutz 160 PS mechanikus traktor, nincs AdBlue. Magyarországi első tulajdonostól, kitűnő állapotban. 50 km/h Powershift váltó, rugózott híd.
26.300.000 Ft +ÁFA
Eladó Deutz Fahr Warrior 7250. Évjárat: 2016. Teljesítmény: 190 kW / 255 LE. Üzemóra: 6044 óra. fél év garancia a motorra és fél év márkakereskedői garancia a fődarabokra !!!
19.900.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 17. 10:34 Bács-Kiskun, Baja
Eladó Deutz Fahr Agrotron 6140, kiváló állapotban, kevés üzemórával. Évjárat: 2016 Üzemóra: 1931 6 hengeres motorral. A nyomtávszélesség lehetővé teszi a sorművelést.
2025. augusztus 17. 10:14 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5090D (91LE) AKCIÓBAN, KEDVEZMÉNYES ÁRON, KÉSZLETRŐL! Könnyű univerzális traktorok egyedülállóak a DORKER kínálatában. Ideális választás kis és közepes gazdaságoknak, gyümölcsösbe, kertészetekbe és szántóföldre egyaránt. Magas...
Deutz Fahr Agrotron 260 traktor 1 db 3.pont orsóval, hasi húzóval, automata vonófejjel, front hidraulikával, front TLT-vel, mellső tömbsúllyal, 1 pár ikerkerékkel ( 650/65 R 42) - Pirelli gumizással, PowerShift 24/24 sebességváltóval , légfékkel...
12.950.000 Ft +ÁFA
Deutz-Fahr Agrofarm 430G (4385 üzemórás) 20/20 40km/h váltó, mászófokozat, légfék, klíma, légrugós ülés, állítható felni, RTK aut. kormányzás Évjárat: 2014 Motor üzemóra: 4385 Motorteljesítmény: 100 LE Hengerűrtartalom: 4000 ccm Hengerek száma: 4...
63.500.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 16. 14:14 Bács-Kiskun, Baja
Deutz-Fahr 7250 TTV Warrior 246 LE, limitált kiadás, legkedvezőbb áron. Deutz-Fahr, a német traktor. Készletről, kedvező finanszírozás, hihetetlen áron. Egyedi megjelenés – Deutz motor – fronthidraulika – precíziós csomag Ne maradjon le róla, kérje...
23.500.000 Ft +ÁFA
Új kora óta egy gazdás traktor, gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszer, rugózott híd és fülke, front hidraulika és tlt, 4 hengeres 130 lóerős motor, Powershift váltóval eladó. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós...
Deutz-Fahr 7250 TTV Warrior 246 LE - Prémium felszereltség - Precíziós csomag Megbízható német minőségű Deutz-Fahr 7250 TTV Warrior kedvező áron, korlátozott darabszámban, kedvező finanszírozással!!! - Deutz 6.1 TCD, Stage 5 Common Rail, 6 hengeres,...
59.900 EUR +ÁFA
2025. augusztus 16. 08:04 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5125 univerzális, 126 lóerős traktorok készletről!!! Kedvező ár a készlet erejéig!!! Többféle felszereltségben. Ne maradjon le Ön sem, kérje ajánlatunkat. Kedvező finanszírozás - teljes körű ügyintézés Főbb műszaki adatok: - 4 hengeres,...
76.900 EUR
2025. augusztus 16. 00:29 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Deutz-Fahr 6165 AGROTRON TTV - 2018-as évjárat - 163 lóerő - 3.920 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controllos kartámasz integrált kijelzővel - TLT...
125.000 EUR
Deutz-Fahr AGROTRON 9340 TTV - 2021-es évjárat - 315 lóerő - 3672 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controllos kartámasz integrált kijelzővel - TLT...
22.490.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 15. 19:14 Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
Nettó ár: 22 490 000 Ft Finanszírozható! Évjárat: 2013 Üzemóra: 5 068 óra Teljesítmény: 190 LE Első gumik: 540/65R30 - 60% Hátsó gumik: 650/65R42 - 60% Nagyon jó állapotban lévő Deutz-Fahr Agrotron 6190P, powershift váltóval, légfékkel, rugózott...
2025. augusztus 15. 15:24 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5095-5105 DF (91-101LE) SZŐLÉSZETI KESKENNYOMTÁVÚ TRAKTOROK AKCIÓBAN KÉSZLETRŐL A DORKER KINÁLATÁBAN. Ideális keskennyomtávú traktor SZŐLÉSZETEKBE GYÜMÖLCSÖSBE KERTÉSZETEKBE. Magas alapfelszereltséggel a hatékony munkavégzésért...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (71)
- Deutz Fahr (67)
- John Deere (2)
- Lamborghini (1)
- TYM (1)
_fill_540x300_0.jpg)
A jó kenyér titka: ünnepeld az új kenyeret bio- és ősgabona lisztekkel!
A természetes fermentációval készült kenyér könnyebben emészthető, táplálóbb és...
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)
Spirit: a vetőmag-kijuttatás kilóra pontosan ment
Hatékonyság, pontosság és megbízhatóság – ezekre az alapokra épít a TR és Társai...