Traktorok 853 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
11.000.000 Ft
Családi gazdaságból eladó egy rendkívül megkímélt, jó állapotú Case IH JX 1100U típusú traktor. Korához képest kevés, évente körülbelül 300 üzemórával rendelkezik. Nehéz talajmunkát nem végzett, csak permetezett, kultivátorozott és pótkocsizott....
3.150.000 Ft
2026. február 22. 18:22 Békés, Békéscsaba
Eladó a képeken látható, megkímélt állapotú MTZ 80-as traktor, melynek előélete újkorától ismert és leinformálható. Második tulajdonosként 20 éve használom. 1995-ös forgalomba helyezés, oldalváltós kivitel, felszerelve vízmelegítővel. A traktor...
20.000.000 Ft
Eladó Valtra A104 traktor homlokrakodóval, mászófokozattal, 2 cm pontosságú Trimble kormányzással. A traktor palántázott, permetezett és ekézett. Gyári kerekekkel. Az ár megegyezés szerint. Kérem, csak telefonon érdeklődjön.
5.000.000 Ft +ÁFA
Eladó MTZ 820 traktor, 2013-as évjárat, 5304 üzemórával, gyári kerekekkel. A sorművelő kerekek külön megállapodás alapján elérhetők. A traktor palántázott, sorközművelésre használtuk, valamint káposztaszalagot hajtott. Nehéz munkát nem végzett. Ár...
17.200.000 Ft +ÁFA
Case IH Maxxum 115 Quicke Q65 rakodóval, jó állapotban, 7405 üzemórával, 150 LE-re optimalizálva, papíron igazolhatóan eladó.
14.950.000 Ft +ÁFA
JD 8200 ikerkerékkel, porszáraz 8,1 literes, 210 lóerős motorral, powershift 16/4 váltóval. Európai kivitel, légfék, normál hátsó tengely, karbantartott állapot, gumik 80%-osak. Tartozékok: új vonófej, 3. pont, alsóhúzó (ami nincs a képen), mellső...
800.000 Ft
Eladó Jumz Eo traktor tolólappal és árokásóval. Néhány éve lett leállítva arra a helyre, ahol most áll, akkor minden működőképes volt rajta. Azóta csak néhányszor lett beindítva, többnyire előre-hátra állt vele, de annak is már 3-4 éve....

Akciós
- 7 %
- 7 %
11.990.000 Ft
Eladó New Holland T5.105 típusú, 2013-as gyártású, kiváló állapotban lévő, folyamatosan karbantartott traktor, 4 év műszaki vizsgával. Igény szerint RTK pontosságú automata kormányzás is kérhető felár ellenében. Főbb jellemzők: - 40 km/h-s, 3x4x2...
1.200.000 Ft
Eladó Fendt Fix 16 traktor felújítandó állapotban. Az alábbiak újonnan lettek beszerelve: önindító, akkumulátor, első fényszórók. A traktor indítható, papírok nélkül, adásvételivel elvihető. Tökéletes választás felújításra traktor kedvelőknek.
10.450.000 Ft +ÁFA
2026. február 22. 06:56 Győr-Moson-Sopron, Sopron
Massey Ferguson 3640 F XTRA eladó Motor: SISU 61/84 kW/LE, 3,3 l hengerűrtartalmú motor Váltó: 24x12 SpeedShift váltószerkezet, 40 km/h váltó mászó fokozattal Elektromos irányváltó Kormányzás: Állítható kormány Erőátvitel: Elektrohidraulikus...
4.500.000 Ft
2026. február 22. 05:39 Békés, Csorvás
Eladó magánszemélytől MTZ 920-as traktor jó állapotban, napi használatból. Érdeklődni kizárólag telefonon lehet.
2.490.000 Ft
MTZ 552E eladó, korának megfelelő állapotban, friss műszaki vizsgával. Lassú jármű, azonnal munkára fogható.
7.700.000 Ft
JCB Fastrac 145 eladó! Kizárólag szállításra használt. Gyorsváltó, 80 km/h végsebességgel. Rendezett papírokkal, műszakival!
8.999.999 Ft
Case IH 7120 Magnum traktor 6 hengeres 8300cm3-es Cummins motorral, jéghideg klímával, légrugós ülés, 1-2 körös légfékrendszerrel, 4év műszakival, hashúzóval, liftes automata vonófej, 3 pár kihelyezett hidraulika kör, gyári festéssel, azonnal...
1.200 Ft +ÁFA
Landini 165 – kiváló motorral, váltóval és hidraulikával rendelkező traktor eladó. A gép 90%-ban szállítási és kiszolgáló feladatokat végzett, így gyakorlatilag megkímélt állapotban van. Légfék 1/2 vezetékes, valamint mechanikus sebesség- és...
50.000 Ft
MTZ új, kerámiás kuplungtárcsa és szerkezet eladó. Kiváló minőségű, megbízható MTZ alkatrészek Ideális választás MTZ-82 traktorhoz.
150.000 Ft
Új MTZ hátsó gumiabroncsok eladók. Kiváló minőségű Petlas 15,5-38 méretben, tökéletes választás mezőgazdasági munkákhoz MTZ traktorhoz.
1.800.000 Ft
Eladó MTZ 50 traktor kitűnő állapotban. Minden alkatrésze hibátlanul működik: jó motor, váltó, új gumik. Megbízható és azonnal munkára fogható MTZ 50 traktor eladó, érvényes műszaki
1.800.000 Ft
Mtz 50 eladó, kitűnő állapotban, új gumikkal, új vezérműtömbbel, újszivattyúval, friss műszakival.
2.870.000 Ft
2026. február 21. 16:14 Veszprém, Ugod
Eladó MTZ 550-es 80-as motorral. 1993-as évjárat. Második tulajdonostól. Jó állapotban. 2300 üzemóra, 3 év műszaki. Újszerű gumikkal.
2.250.000 Ft
2026. február 21. 15:43 Pest, Tápiószőlős
Eladó MTZ 80 traktor jó állapotban, megbízható mezőgazdasági munkagépként azonnal használatra kész. Ideális választás gazdaságok, földművelők számára. További információkért és megtekintésért érdeklődjön üzenetben.
7.099.000 Ft
Landini Ghibli 80 traktor eladó kiváló állapotban, azonnal használható mezőgazdasági munkákhoz. Perkins szívó motorral szerelt, két pár hidraulika csatlakozással, kétkörös légfékkel, piros rendszámmal, továbbá érvényes műszaki vizsgával 2027. 07-ig....
390.000 Ft
Mtz 50 Eladó!! Motorhibás!! Motor nem fordul át, képen látható állapotban. Papirok nélkül. Ára fix!!
3.300.000 Ft
Mtz 82 Eladó. Felújított első hajtás, újra vezetékelve, új lámpák. 90%-os gumikkal.
350.000 Ft
Típusváltás végett eladó egy 750 kg-os ráfutó fèkes futó, rendezett okmányokkal orr kerèkkel magasítóval, pótkerèkkel magánszemélytől. Plató mèret 200×150cm
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (853)
- Case IH (33)
- Claas (22)
- Deutz Fahr (23)
- John Deere (117)
- Landini (28)
- Massey Ferguson (37)
- MTZ / Belarus (253)
- New Holland (69)
- Rába (27)
- Zetor (50)
- Agria (2)
- Antonio Carraro (4)
- Armatrac (1)
- Basak (1)
- CAT (1)
- Challenger (3)
- David Brown (1)
- Dutra (5)
- Egyéb traktor (16)
- Fendt (19)
- Ferrari (2)
- Ford (3)
- Fortschritt ZT (10)
- Foton (4)
- Goldoni (3)
- Hattat (10)
- IHC (1)
- Irum (1)
- Iseki (2)
- JCB (6)
- Jinma (2)
- Jumz (4)
- Kirovec (1)
- Kubota (9)
- Lamborghini (3)
- Lánctalpas traktor (5)
- Lovol (1)
- LTZ (3)
- McCormick (8)
- Mercedes (1)
- Renault (5)
- RS (1)
- Same (6)
- Solis (2)
- Steyr (21)
- T-150K (5)
- TYM (1)
- UTB (2)
- Valtra - Valmet (12)
- Vladimirec / VTZ (3)
- Yanmar (1)
- YTO (3)
_fill_540x300_0.jpg)
Búcsú a tujáktól: Miért pusztulnak ki tömegesen, és mi kerüljön a helyükre?
Ismerős a látvány? Egyik reggel még zöld, a következő héten már sárgul, aztán..._fill_540x300_0.jpg)
Ilyen olcsó még sosem volt ez a zöldségféle a szezon ezen szakaszában
Lehet, hogy krumpli helyett is ezt kellene fogyasztani?_fill_540x300_0.jpg)