Nyerj Volkswagen Amarokot vagy iPadet! Regisztrálj és indulj a nyereményjátékon!
mercedes találatok 1 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
16 Ft
MB 1500 korához képest jó állapotú mezőgazdasági traktor eladó.
A megadott feltételekkel nincs több találat.
Bővített kereséssel még több ajánlatot találhat.
43.950 EUR
Mercedes-Benz Atego 1523 / 2021 / Futásteljesítmény: 177.312 km / Lízing 20%-tól Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. • Önsúly: 7.451 kg • Megengedett össztömeg: 16.000 kg • Motor: 170 kW (228 LE) • Euro besorolás: Euro 6 • Váltó: Telligent, 6...
42.950 EUR
Mercedes-Benz Atego 1324 / 2020 / Futásteljesítmény: 368.110 km / Lízing 20%-tól Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. • Futásteljesítmény: 368.110 km • Motor: 175 kW (235 LE) • Váltó: Telligent, 6 fokozat • Tengelyek száma: 2 • Össztömeg: 11.990...
21.950 EUR
Mercedes-Benz Atego 824 / 2017 / Futásteljesítmény: 324.795 km / Lízing 20%-tól Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. • Munkagép súlya: 6.900 kg • Motor: 176 kW (236 LE) • Méret: 705 x 260 x 365 cm • Össztömeg: 7.490 kg • Teherbírás: 590 kg •...
Tekintse meg a kereséséhez hasonló hirdetéseinket is!
A beállításai alapján további, hasonló hirdetéseket is megmutatunk.
Hasonló hirdetések megtekintése
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok

Botrányos mérlegelés: élve hajtogatták össze a hatalmas szegedi harcsát
Hatalmas port kavart a horgászközösségben az a videó, amelyen egy méretes...
Forradalmi újítás: így működik az autókba szánt új alkoholszonda
Egy ujjlenyomat-olvasó méretű eszköz akadályozhatja meg az ittas vezetést...