Traktorok 2.911 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
A Zetor Proxima traktorok a motor tisztességes lóerejét a minőségi sebességváltóval ötvöző megbízható mezőgazdasági gépek. Ezért bármilyen helyzetben magas teljesítményt érnek el. Az egyszerű, robusztus szerkezet a Proxima modelleket még a...
29.900.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 11. 04:09 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Powershift váltó, Rugózott első híd, Gumi Méretek: Mitas 540/65R28 (70%); Mitas 650/65R38 (80%)
Az új Zetor Proxima traktorok a motor tisztességes lóerejét a minőségi sebességváltóval ötvöző megbízható mezőgazdasági gépek. Ezért bármilyen helyzetben magas teljesítményt érnek el. Az egyszerű, robusztus szerkezet a Proxima modelleket még a...
2025. szeptember 11. 03:59 Heves, Gyöngyös
Eladó a fehérorosz traktorgyár új generációs kis testű modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Motor: - Négyhengeres, közös nyomócsöves diesel - Típus: Landini LDW 2204 T - Teljesítmény, kW (LE): 46...
2025. szeptember 11. 03:54 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt lemezes kivitelű, négyhengeres család egyenes első hidas, turbó nélküli modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Műszaki adatok: Motor: - Négyhengeres, közvetlen befecskendezésű...
10.000.000 Ft
Megvételre kekesek zetor traktorokat, Ujszerü üzemképes üzemképtelen vagy akár hiányos roncs is érdekel. 1980 és 2020 közt gyártott tipusok érdekelnének. Új zetor traktor vásárlása esetén a régit piaci ár felett beszámítjuk. Bármien kérdéssel...
28.700.000 Ft +ÁFA
John Deere 6100RC traktor eladó, AutoQuad 24/24 sebességváltó, ápolókerékgarnitúra, TLS rugózott mellsőhíd. Gyártási év: 2014 Teljesítmény (LE): 100 Üzemóra: 2231 Helység: Győrszemere
17.950.000 Ft +ÁFA
Claas Axion 820 Évjárat: 2011 Üzemóra: 7512 óra Teljesítmény: 165 kW/ 225 LE Gumi méretek (első): BKT 540/65 R30 Gumi méretek (hátsó): Michelin 650/65 R42 Azonosító: R99-100-1353-02
18.335.000 Ft +ÁFA
Nagy testméret, 2014. évi gyártás, 4900 üzemóra, megkímélt állapot, kiemelkedően magas felszereltség! Front hidraulika, front kardán, rugózott mellső híd, rugózott fülke, TTV fokozatmentes sebességváltó automata módokkal, terhelés alatti irányváltó,...
44.950.000 Ft +ÁFA
John Deere 6155R (2048 üzemórás) DirectDrive 24/24 50km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, AutoTrac ready, légfék, iTEC, Joystick Évjárat: 2021 Motor üzemóra: 2048 Motorteljesítmény: 155 LE (maximum: 195 LE) Hengerűrtartalom: 6788 ccm Hengerek...
67.950.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 11. 02:05 Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6R 250 (1525 üzemórás) AutoPowr IVT 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, SF7500 AutoTrac, légfék, CommandPro, LED, iTEC Évjárat: 2022/2023 Motor üzemóra: 1525 Motorteljesítmény: 250 LE (maximum: 310 LE) Hengerűrtartalom: 6788 ccm...
2025. szeptember 11. 01:49 Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
41.950.000 Ft +ÁFA
John Deere 6155R (4345 üzemórás) DirectDrive 24/24 50km/h váltó, rugózott híd, rug. fülke, SF6000 AutoTrac, légfék, fronthidr., frontkardán Évjárat: 2022 Motor üzemóra: 4345 Motorteljesítmény: 155 LE (maximum: 195 LE) Hengerűrtartalom: 6788 ccm...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
89.950.000 Ft +ÁFA
Bértraktorok: John Deere, Case IH, Claas, Fendt, Massey Ferguson és New Holland, 80-640 lóerő kategóriában már akár 5.500 Ft + Áfa / üzemóra díjtól elérhetőek. A bérelhető traktorok listája elérhető https://agropark.hu/gepberles menüpont alatt....
5.500.000 Ft
Eladó kihasználatlanság miatt Rába Steiger 250 traktor. A traktor nagyon jó állapotú gumikkal rendelkezik, valamint a váltója néhány éve teljes felújításon esett át. Ideális választás azoknak, akik megbízható és erős mezőgazdasági gépet keresnek.
12.500.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 10. 23:54 Bács-Kiskun, Kecskemét
Claas Conspeed 6-75 FC Évjárat: 2012 Azonosító: R99-205-1187-02
ÚJ John Deere 6M 115 CommandQuad Plus 24/24 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott prémium fülke, SF7500 AutoTrac, légfék, G5, LED, Trelleborg Évjárat: 2025 Motorteljesítmény: 115 LE (maximum: 140 LE) Hengerűrtartalom: 4525 ccm Hengerek száma: 4 Motor...
63.000.000 Ft +ÁFA
Fendt Vario 933 eladó! Gyártási év: 2020 Üzemóra: 4650 Gyári automata kormányzás Karbantartott, leinformálható!
18.950.000 Ft +ÁFA
ÚJ New Holland T5.90S 12/12 40km/h váltó, 1+2 körös légfék, RTK aut.kormányzás, állítható felni, 3 pár hidr.kör, 82L szivattyú, légrugós ülés Évjárat: 2024/2025 Motorteljesítmény: 90 LE Hengerűrtartalom: 3600 ccm Hengerek száma: 4 Motor típusa: FPT...
Automatikus fordítás
30.145 EUR
2025. szeptember 10. 23:34 TYM Szlovákia
A TYM 5025C traktorok különösen keresettek teljesítményük és kialakításuk miatt, amelyek igazán megbízható segítőtársakká teszik őket, akár az úton, akár a szántóföldön. Gondolunk itt különösen a takarékos és csendes ECO motorra, amelyet akár 12...
38.950.000 Ft +ÁFA
Massey Ferguson 8S.205 EFD7 (1116 üzemórás) Dyna-7 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, aut. kormányzás előkészítés, LED, Trelleborg Évjárat: 2021 Motor üzemóra: 1116 Motorteljesítmény: 205 LE (maximum: 225 LE) Hengerűrtartalom: 7400 ccm...
2025. szeptember 10. 22:49 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt lemezes kivitelű, négyhengeres család legerősebb modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Műszaki adatok: Motor: - Négyhengeres, közvetlen befecskendezésű turbó diesel - Típus:...
6.744.919 Ft
- A Yanmar SA426-R (ROPS) traktor Csomagajánlat:Summer:Első súlytartó szerelvény, beleértve 3x 20 kg-os súlyt és az első csatlakozót csapszeggel (maximum 5 db súly)- VonóhorogNe hagyd, hogy a méretei megtévesszenek, a Yanmar SA426-R (ROPS)...
28.099.000 Ft +ÁFA
Fendt 313 Vario eladó! Gyártási év: 2015 Üzemóra: 3200 Topcon automata kormányzás! Kedvező, kamatmentes finanszírozási lehetőség!
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.911)
- Case IH (138)
- Claas (152)
- Egyéb traktor (122)
- Farmtrac (200)
- Fendt (110)
- John Deere (481)
- Massey Ferguson (121)
- MTZ / Belarus (555)
- New Holland (151)
- Zetor (128)
- Több

Ez az étrend segít a gyermekkori rövidlátás megelőzésében
Egy friss tanulmány egyértelmű összefüggést talált a rövidlátás kialakulása és...