Hirdetés
Traktorok 2.773 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
6 éve hirdető
2025. május 8. 11:44 Ferrari Budapest, Budapest (IX. kerület)
Prospektus letöltés: https://mezodepo.hu/wp-content/uploads/2024/04/VEGA-K90_FERRARI_HU.pdf Kabin- és kabin nélküli változatban. A Vega K90 modellek a legfejlettebb technológiai megoldásokat a FERRARI cégtől megszokott minőségben maximális termelési...
5.790.000 Ft
5 éve hirdető
2025. május 8. 11:44 Bács-Kiskun, Kecskemét
MTZ BELARUS 82.1 MEGKÍMÉLT ÁLLAPOT, ORBITOS SZERVOKORMÁNY, KIFOGÁSTALAN MOTOR ÉS VÁLTÓ, OLDALVÁLTOS, NAGY MŰSZERFALAS, PIROS RENDSZÁMOS, MEGKÍMÉLT ÁLLAPOTBAN ELADÓ, AZONNAL ELVIHETŐ, AZ ÁR NEM ÁFÁS.
6 éve hirdető
2025. május 8. 11:39 Ferrari Budapest, Budapest (IX. kerület)
KI NE SZERETNE EGY FERRARIT? Állattartó telepek megújításának támogatása pályázatban elszámolható! A Ferrari Stellar K90 Kubota motoros Pergola CAT4 fülkével szerelt traktor állattenyésztő telepeken is hasznos munkatárs. A traktor magassága fülkével...
25.000 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2025. május 8. 11:39 Irum Pest, Sóskút
TAG 50 CH típus, 4 hengeres, 48 lóerős Stage 5 motorral. Kényelmes mechanikus rugózású ülésekkel, klímás panorámafülkével. 3 tartományú hidrosztatikus váltóval, 2 kihelyezett hidraulika körrel. Igény szerint homlokrakodóval szerelve. Érdeklődni az...
9 éve hirdető
2025. május 8. 11:39 Zala, Nagykanizsa
Teljes CNH gépkínálat, gyári garanciával és országos szervizhálózattal! A gép ÚJ, nem volt forgalomba helyezve, pályázható! Egyéb információk miatt keressen bennünket bizalommal! A géphez homlokrakodót is vásárolhat készletről!
10.800.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. május 8. 11:34 Csongrád-Csanád, Kistelek
Valtra A93 traktor 2014 évjárat Tulajdonságok: klíma, 1 és 2 körös légfék, pótkocsi vonófej, piton húzó, légrugós ülés, összkerékhajtás, mászó fokozat, kampós hidraulika karok, 75 LE motor, friss műszaki, 80%-os gumik, fekete rendszám, 28.000 kg...
22.000.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 8. 11:30 Arion 640 Veszprém, Tapolca
CLAAS 640 ARION traktor, 2013-as évjáratú, 8000 üzemórával, homlokrakodóval, jó műszaki állapotban eladó.
5.790.000 Ft
5 éve hirdető
2025. május 8. 11:29 Bács-Kiskun, Kecskemét
MTZ BELARUS 82.1 MEGKÍMÉLT ÁLLAPOT, ORBITOS SZERVOKORMÁNY, KIFOGÁSTALAN MOTOR ÉS VÁLTÓ, OLDALVÁLTÓS, NAGY MŰSZERFALAS, PIROS RENDSZÁMOS, MEGKÍMÉLT ÁLLAPOTBAN ELADÓ, AZONNAL ELVIHETŐ, AZ ÁR NEM ÁFÁS!
2025. május 8. 11:29 John Deere Fejér, Sárbogárd
John Deere 8295R traktor automata vonófejjel, 20 db orrsúllyal, forgólámpával, alsó húzóval, 3.pont orsóval, ILS rugózott mellső híd, AT ready, légkondícionálóval, PowerShift 16/5 sebességváltóval, légfékkel eladó. Gyártási év: 2015 Teljesítmény...
2025. május 8. 11:29 Major CL80 Bács-Kiskun, Kiskőrös
Univerzális, középkategóriás Zetor Major traktorok eladók! A Major CL 80 modell takarékos, 75 Le teljesítményű, STAGE V besorolású, 2,9 literes Deutz motorral vannak felszerelve. A típus 12/12 sebességes szinkron sebességváltóval és mechanikus...
2025. május 8. 11:29 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Szeged
Új Basak 5120 traktor 2023-as, 122 LE-s, 4 hengeres Deutz motor, 32 + 32 sebességes német ZF váltó, 4 Powershift fokozat, elektromos irányváltó, automata powershift fokozat kapcsolás, kézi kuplung, elektromos függesztőkar vezérlés, 4 sebességes TLT...
2025. május 8. 11:14 Axion 830 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Powershift váltó, Gumi Méretek: CEAT 540/65R30(100%); Michelin 650/75R38 (60%), Új első Gumik
69.500 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. május 8. 11:09 5711 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új traktor készletről!
27.000 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2025. május 8. 11:09 Irum Pest, Sóskút
TAG 60 CH típus, 4 hengeres, 58 lóerős Stage 5 motorral. Kényelmes mechanikus rugózású ülésekkel, klímás panorámafülkével. 3 tartományú hidrosztatikus váltóval, 2 kihelyezett hidraulika körrel. Igény szerint homlokrakodóval szerelve. Érdeklődni az...
9 éve hirdető
2025. május 8. 11:09 Zala, Nagykanizsa
Teljes CNH gépkínálat, gyári garanciával és országos szervizhálózattal! A gép ÚJ, nem volt forgalomba helyezve, pályázható! Egyéb információk miatt, keressen bennünket bizalommal! A géphez homlokrakodót is vásárolhat készletről!
2025. május 8. 11:04 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Same Argon 00-as traktorok készletről! FARMotion 35 TIER V, 3 hengeres, Common Rail, Turbo Intercooler motor 2887 cc térfogattal. EGR, DOC katalizátoros DPF részecskeszürös, SCR AdBlue rendszer, Teljesitmény [ECE R 120] 97LE/71,1kW Max. teljesítmény...
2 éve hirdető
2025. május 8. 11:04 Forterra CL110 Komárom-Esztergom, Komárom
Zetor Forterra CL 4156 köbcentis 110 Le-s Stage V Zetor motorral, terhelés alatti irányváltóval, 24/18 fokozatú váltóval, fokozatonként 3 automatikusan kapcsolható powershift fokozat. 40 km/h végsebesség. Független első felfüggesztés, rugózott kabin,...
6.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 8. 11:04 6105M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Traktorok 100LE-től 300LE-ig bérbe vehetőek kedvező feltételekkel. Önnek csak az üzemóra díjat kell állnia a szervizelést és a meghibásodásokat mi végezzük. Hosszabb távra egyedi árakat kínálunk. Ha szükséges kezelőt biztosítunk. Bér traktorok...
5.490.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 8. 11:04 B Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
Évjárat: 1936 Teljesítmény: 17 LE Kifogástalan állapotban lévő John Deere Model B Unstyled veterán traktor eladó.
2025. május 8. 10:59 Tolna, Tolna
Valtra N134A - 2020-as évjárat - 2.500 üzemóra - 145 lóerő - 30+30 fokozatú DPS 5 powershift váltó - klíma - légpárnás ülés - MultiControlleres kartámasz - rugózott első híd - fronthidraulika - front TLT - légfék - 4 pár hidraulika csatlakozó -...
25.900.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 8. 10:54 T7.210 Fejér, Mór
Új kora óta egy gazdás traktor! Gyári ülés, gyári gumik, gyári ülés, légfék rendszer, rugózott híd és fülke, Powershift váltóval, orrsúly készlettel, 6 hengeres 165/210 lóerős motor! Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa...
2025. május 8. 10:54 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Szeged
Új Basak 5115 traktor, 2023-as évjárat, a kertészeti és állattartó pályázatra vásárolható! Motor · 4 hengeres, 3,6 literes Deutz motor (Stage 5) · Max. teljesítmény: 113 LE / 83 kW · Max. nyomaték: 476 Nm · 120 literes üzemanyagtartály · 20 literes...
7.499.999 Ft
5 hónapja hirdető
2025. május 8. 10:53 Pest, Vecsés
Eladó családi gazdaságból 12145-ös Zetor, 1989-es évjárat. A traktort a családom 1990-ben újonnan vásárolta. A váltója 2014-ben lett felújítva, akkor kapott egy 40 km/h-s váltót. 2016-ban kapott 4 új gumit (hátul: Taurus Point 70 520/70R34, elől:...
2025. május 8. 10:49 6250R Tolna, Tolna
**John Deere 6250R** - 2021-es évjárat - 4.544 üzemóra - 250 lóerő - 50 km/h AutoPowr fokozatmentes váltó - klíma - légpárnás ülés - MultiControlleres kartámasz, Command Pro Joystickkal - Command Center 4600 - rugózott első híd - fronthidraulika -...
2025. május 8. 10:44 Kioti Veszprém, Pápa
Leírás A Kioti DK széria úgy lett kifejlesztve, hogy minden munkafolyamatra megfelelő legyen, és minden igényt kiszolgáljon, és egy nagyon strapabíró kompakt traktor előnyeivel is büszkélkedjen Műszaki paraméterek: teljesítmény: 60 LE Gumi: 8-16,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.773)
- Case IH (147)
- Claas (124)
- Egyéb traktor (103)
- Farmtrac (196)
- Fendt (75)
- John Deere (442)
- Massey Ferguson (116)
- MTZ / Belarus (563)
- New Holland (137)
- Zetor (125)
- Több

Hogyan forradalmasítják a selyem mikrotűk a növényvédelmet?
Az agrárium világában újabb technológiai csoda látott napvilágot.
Szörnyű baleset: kombájnnak csapódott az autó, ketten meghaltak
Egy pedig életveszélyesen megsérült.
Hirdetés
