Hirdetés
Traktorok 2.501 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
35.500.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 9 éve hirdető
2024. május 15. 08:17 722 Vario Zala, Ozmánbük
Fendt 722 Vario S4 használt traktor eladó. Végig Axiál által szervízelt, megkímélt állapotban , 7270 üzemórával. Front hidraulika, front...
Kiemelt 5 éve hirdető
2024. május 13. 16:39 Ferrari Budapest, Budapest (IX. kerület)
KI NE SZERETNE EGY FERRARIT? Állattartó telepek megújításának támogatása pályázatban elszámolható! A Ferrari Stellar K90 Kubota motoros...
18.500 EUR
13 éve hirdető
2024. május 17. 03:34 TN65 Hajdú-Bihar, Ártánd
New Holland TN65S traktor, 2002-es évjárat, 7200 üzemóra, hidraulika kivezetés, 4x4 meghajtás, 65LE Iveco motor, mekanikus váltó, jó...
2024. május 17. 03:29 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 6930 traktor 16 db mellső pótsúllyal, PowerQuad sebességváltóval, légfékkel, légkondícionálóval, automata vonófejjel eladó....
4 éve hirdető
2024. május 17. 03:14 1220.7 Heves, Hort
Leírás Tiszlet jövendőbeli vásárlonk! Eladásra kínáljuk traktorunkat az ön részére! MOTOR.: Caterpillar modell C3.6 Teljesítmény 90 (122) kW...
11 éve hirdető
2024. május 17. 03:14 82.1 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 82.1 traktor homlokrakodóval, 2002, 4142 üzemórával, piros rendszám, igény esetén friss műszakival, 11 t vontatással, elől 13,6R20,...
4 éve hirdető
2024. május 17. 02:49 Heves, Hort
Tiszlet jövendőbeli vásárlonk! Eladásra kínáljuk traktorunkat az ön részére! MOTOR Típus: turbófeltöltős soros motor közvetlen...
2024. május 17. 02:39 930 Vario Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Fokozatmentes hajtás, GPS párhuzamvezetés,...
2024. május 17. 02:34 952.7 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Motor:-Típus: Caterpillar -Teljesítmény kW (LE): 70 (95,2) -Névleges fordulatszám: 2 200 -Hengerek száma : 4 -Hengerűrtartalom cm3: 3 600...
2024. május 17. 02:19 Case IH Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
Case IH MX 255 traktor 18db gyári 45kg-os mellső súllyal , 1 db forgólámpával, 1db alsó hasi húzó+csappal, vonófejjel, 1db 3. pont orsóval,...
2024. május 17. 02:19 930 Vario Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Fokozatmentes hajtás, GPS párhuzamvezetés,...
2024. május 17. 02:19 John Deere Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 8335R traktor 10 db mellső súllyal, 3 pár keréksúllyal, automata vonófejjel, hasihúzóval, gyári GS3 monitorral, Powershift 16/4...
2024. május 17. 02:14 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Motor típus: négyütemű, közvetlen befecskendezéses, vízhűtéses, diesel motor Modell: D-243 S Teljesítmény: 60 kW 81 LE Hengerek száma: 4 db...
11 éve hirdető
2024. május 17. 02:09 John Deere Csongrád-Csanád, Zákányszék
John Deere 5820 traktor, 2005, 90le, 9400 óra, elől 380/70R24 60%, hátul 480/70R34 80%-os gumikkal, gyári fronthidraulika és frontkardán, 2...
2024. május 17. 01:49 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 6130R traktor 2 körös légfékkel, Power Beyond előkészítéssel, légkondícionálóval , front hidraulikával, TLS rugózott mellső...
2024. május 17. 01:44 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Szöghajtásos kivitel Telj.: 80 LE Hengerűrtartalom: 4750 cm3 Max. nyomaték: 286 Nm Hengerek száma: 4 Névleges fordulatszám: 2200...
9 éve hirdető
2024. május 17. 01:24 Axion 830 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2014 Üzemóra: 4535 óra Teljesítmény: 175KW / 235LE Gumi méretek (első): Trelleborg 600/70 R28 Gumi méretek (hátsó): Trelleborg...
2024. május 17. 01:19 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
New Holland T6030 traktor automata vonófejjel, 3. pont kitámasztóval, hasihúzóval, 10 db mellső pótsúllyal , PowerShift 16/16 váltóval,...
11 éve hirdető
2024. május 17. 00:54 Kirovec Csongrád-Csanád, Zákányszék
Kirovec K702M homlokrakodó, 1993, 986 üzemórával, V12-es motorral, 3,5m3-es kanállal, 13t önsúllyal, jó állapotban eladó.
14.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 17. 00:39 Magnum 260 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2003 Üzemóra: 16648 óra Teljesítmény: 170 kW / 215 LE Gumi méretek (első): Firestone 600/65 R30 Gumi méretek (hátsó): Linglong...
11 éve hirdető
2024. május 17. 00:39 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 80 kisfülkés traktor, 1983, rendszám nélkül, gyenge fülkével, jó műszaki állapotban eladó.
2024. május 17. 00:34 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Motor: D-245.5S3A közvetlen befecskendezéses, vízhűtéses Motorteljesítmény: 90 LE Hengerűrtartalom: 4750 cm3 Hengerek száma: 4...
2024. május 17. 00:24 5711 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MF5711M - 4CYL- AP Dyna-4, MR - RMI, Függőleges kipufogó a jobb oldali A-oszlop előtt, Stage 5 Engine, Vízleválasztós üzemanyag szűrő...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.501)
- Case IH (148)
- Claas (147)
- Egyéb traktor (86)
- Fendt (116)
- John Deere (525)
- Massey Ferguson (115)
- McCormick (70)
- MTZ / Belarus (477)
- New Holland (115)
- Zetor (113)
- Több