Traktorok 2.853 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2025. július 28. 23:24 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt hathengeres család legkedveltebb modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Műszaki adatok: Motor: - Hathengeres, közvetlen befecskendezésű turbó diesel intercoolerrel - Típus:...
24.900.000 Ft
Eladó egy Puma 170 CVX, 250 hektáros családi gazdaságban dolgozott. Első tulajdonos, 2012-es gyártás, 2013. decemberi forgalomba helyezés. Garantált üzemóra.
14.600.000 Ft +ÁFA
Eladó egy Case IH Puma 165 traktor, még az AdBlue-mentes időkből. A váltó és a motor tökéletes, és bivalyerős. Csatos dupla kerék szettel.
14.300.000 Ft +ÁFA
Eladó első tulajdonostól, rendszeresen karbantartott Farmall 95U Hi-Lo váltóval. Nagyrészt kiszolgáló feladatot látott el a gazdaságban. Blackbull Junior 1.4 homlokrakodóval szerelve.
2025. július 28. 23:14 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt, lemezes kivitelű, négyhengeres, család egyenes első hidas, turbós modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves, teljes körű gyári garanciával! Műszaki adatok: Motor: - Négyhengeres, közvetlen befecskendezésű turbó...
65.800.000 Ft +ÁFA
Fendt Vario 933 eladó! Gyártási év: 2020 Üzemóra: 4650 Gyári automata kormányzás Karbantartott, leinformálható!
7.450.000 Ft
Eladó Case IH 5150 Maxxum mezőgazdasági vontató műszakival, jó gumikkal. Powershift váltóval, elektromos irányváltóval, légrugós üléssel, új klímával és turbóval felszerelt. Teljesítménye 130 LE. Érdeklődni a megadott telefonszámon. McHale-V660...
Eladó 2002-es évjáratú John Deere 6920S 1+2 körös fékrendszerrel, 3 pár hidraulika csatlakozóval, front hidraulikával, rugózott híddal, jó gumikkal és adagolós motorral, amelynek a teljesítménye 160 lóerő. A fülke újra lett kárpitozva, a klíma...
28.099.000 Ft +ÁFA
Fendt 313 Vario eladó! Gyártási év: 2015 Üzemóra: 3200 Topcon automata kormányzás! Kedvező, kamatmentes finanszírozási lehetőség!
7.700.000 Ft
MTZ 820, 2016-os, új akkumulátorral, kis önindítóval, 310 üzemórával, kihasználatlanság miatt eladó, vagy kisebb, jó állapotú gépre cserélhető.
33.500.000 Ft +ÁFA
Új kora óta egy gazdás traktor, Powershift váltó, gyári fényezés, gyári ülés, front hidraulika, légfék rendszer. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa mentesen is megvásárolható. Finanszírozható! További információk...
6.599.000 Ft +ÁFA
Renault Ceres 345X (8936 üzemórás) 20/20 mechanikus váltó, fix első híd, állítható felnik, klíma, első súlyozás, 3 pár hidraulika kör, légfék Évjárat: 2002 Motor üzemóra: 8936 Motorteljesítmény: 87 LE Hengerűrtartalom: 4500 ccm Hengerek száma: 4...
123.599.000 Ft +ÁFA
Fendt 1050 Vario Profi Plus eladó! Gyártási év: 2020 Első forgalomba helyezés: 2021.08 Üzemóra: 2050 Gyári automata kormányzás - RTK VarioGrip Assist Orrsúly: 2500 kg + keréksúly: 2 x 1000 kg Kihelyezett hidraulika körök száma: 6 pár Full LED csomag...
Eladó New Holland TL 90A traktor Motor: IVECO, 4485 cm³ Váltó: mechanikus irányváltó, 12 fokozat Gyártási év: 2007 Üzemóra: 10 550 Megbízható műszaki állapotban, rendszeresen karbantartott. Kiváló választás gazdaságok számára!
2025. július 28. 20:24 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt gyártó szántóföldi/kompakt modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 3+2 éves gyári garanciával! Az elmúlt öt év tapasztalatai alapján beigazolódott, hogy a Solis 75 V traktorok kiemelkedő értékkel bírnak a magyar...
6.200 EUR
Bertolini 2033 csuklós traktor, 1989 évjárat, 400 üzemóra, 4x4 meghajtás, 33 lóerős Lombardini motorral, új gumikkal, ideális szöllőszetbe-gyümölcsösbe, azonnal munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Teljes...
5.500.000 Ft
Kihasználatlanság miatt kerül eladásra a képeken látható, megkímélt állapotú Belarus 820! Jó hátsó gumik és újszerű első BKT gumik, hidraulikaszelepek, légfékrendszer, orrsúlykészlet, azonnal munkára fogható állapotban. Nincs plusz ÁFA, adásvételivel...
30.950.000 Ft +ÁFA
2025. július 28. 20:09 Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6135M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3000 HUF Évjárat: 2019 Üzemóra: 1635 Motor típusa: 4,5 literes, 4 hengeres Hengerűrtartalom: 4500 Hengerek száma: 4 Teljesítmény: 135 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa: 24/24...
40.950.000 Ft +ÁFA
Bértraktorok: John Deere, Case IH, Claas, Fendt, Massey Ferguson és New Holland, 80-640 lóerő kategóriában már akár 5.500 Ft + Áfa / üzemóra díjtól elérhetőek. A bérelhető traktorok listája elérhető https://agropark.hu/gepberles menüpont alatt....
2025. július 28. 20:04 Heves, Gyöngyös (Mátrafüred)
Eladó a közkedvelt lemezes kivitelű, négyhengeres család legkeresettebb, szöghajtásos modellje homlokrakodóval szerelve, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Traktor műszaki adatok: Motor: - Négyhengeres,...
78.990.000 Ft +ÁFA
Új kora óta egy gazdás traktor, gyári heveder, gyári ülés, gyári fényezés, kérésre alvázszám alapján a teljes extralistát megküldöm. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa mentesen is megvásárolható. További információk...
Eladó a közkedvelt gyártó legkeresettebb modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 5 éves gyári garanciával! Motor: - Háromhengeres diesel - Lökettérfogat, ccm: 1318 - Típus: Mitsubishi S3L2,4 - Teljesítmény, kW (LE): 19 (26) - Névleges...
2025. július 28. 19:29 Heves, Gyöngyös (Mátrafüred)
Eladó a közkedvelt lemezes kivitelű, négyhengeres család egyenes első hidas, turbós modellje homlokrakodóval szerelve, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Traktor műszaki adatok: Motor: - Négyhengeres,...
478.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Partnereink, Márkafüggetlen szolgáltatóként a hirdetett gépek - szolgáltatások vételáránál feltüntetett összegek fajlagos, időszakos lízing- és bérleti díjat jelentenek! Természetesen tőlünk finanszírozás nélkül is vásárolhatnak. Az egyedi...
936.000 Ft +ÁFA

A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.853)
- Case IH (141)
- Claas (137)
- Egyéb traktor (117)
- Farmtrac (199)
- Fendt (104)
- John Deere (465)
- Massey Ferguson (112)
- MTZ / Belarus (532)
- New Holland (147)
- Zetor (137)
- Több
_fill_540x300_0.jpg)
Az idei az egyik legsúlyosabb aszály az évtizedben – komoly károkat okozhat a kukoricában
A HUN-REN kutatói szerint a 2025-ös aszály az elmúlt évtizedek legsúlyosabbjai...
Ez mindenkit érint: egyre durvább nyári zivatarok jöhetnek
Miért lesz egyre kiszámíthatatlanabb a nyári időjárás? A válasz a globális...