Traktorok 2.910 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
John Deere 8345R PowerShift E23 42km/h + ILS + Kabin rugózott traktor 2018-as, 2995 üzemóra,Automata pótkocsi vonószerkezet, alsó vonórúd, védőkeret a tetőn hátul, kétoldali automata kitámasztólakat az alsó emelőkarokhoz,E23 PowerShift váltó...
10.250.000 Ft
Új gumikkal, klímával, szintezős homlokrakodóval, légfékkel, friss műszakival eladó!
John Deere 6190R traktor front hidraulikával, alsóhúzóval, 3.pont orsóval, DirectDrive sebességváltóval, légfékkel, AT Ready, TLS rugózott mellsőhíd, Alliance gumizással, manuális légkondícionálóval eladó. Gyártási év: 2014 Teljesítmény (LE): 190...
Automatikus fordítás
52.500 EUR
2025. szeptember 11. 10:09 Axion 830 Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Szeretettel várjuk a kapcsolatfelvételt. CLAAS AXION 830 mezőgazdasági traktor - Gyártási év: A 8AXION AXA 830 traktor: 2017 - Futásteljesítmény: 6364 h -...
23.800.000 Ft +ÁFA
JOHN DEERE 6145 M TRAKTOR , CommandQuad Plus AUTOMATA váltóval, 5965 üzemórával 2018-as évjárat jó állapotban eladó. FRONTHIDRAULIKA , FRONTKARDÁN , RÚGÓZOTT ELSŐHÍD, LÉGFÉK . 4 hengeres , 4530 cm3 -es motor. EREDETI GYÁRI FÉNYEZÉS. Megkímélt Holland...
Rába Steiger 245 traktor alsóhúzóval, ikerkerékkel. ÉVJÁRAT: 1975!! Gyártási év: 1987 Teljesítmény (LE): 245 Üzemóra: 19000 Helység: Telekgerendás
4.290.000 Ft
18/4 40 km/h váltó, légfék, 2 pár hidraulika kör, gyári új ülés, 540/1000 kardán. Motorteljesítmény: 82 LE. Évjárat: 1997 Üzembe helyezés: 1998.12. Motor üzemóra: 4065 Fekete rendszámos! (Lassú jármű) Érvényes magyar forgalmi: 2028.04-ig. Az ár...
Automatikus fordítás
51.500 EUR
2025. szeptember 11. 10:04 8430 Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Szeretettel várjuk a kapcsolatfelvételt. John Deere 8430 mezőgazdasági traktor, 2008-as gyártási év, 379 LE, 11 206 üzemóra, Sebesség 50 km/h, 8 hidraulikus...
John Deere 6215R TLS + Gyári homlokrakodó 2015-ös évjárat, 5591 üzemóra, 20/20 AutoQuad Plus ECO (40 km) váltó , TechCenter kabin, Panoráma szálvédő,klíma, panoráma ajtókkal, Super DeLuxe ülés ülésfűtéssel, 540/540E/1000 hátsó kardánfordulat,...
Massey Ferguson 6455 traktor front hidraulikával, 1 db automata vonófejjel, 1 db 900kg tömbsúllyal, Dyna 24/24 sebességváltóval, légfékkel, BKT gumizással eladó. Gyártási év: 2007 Teljesítmény (LE): 100 Üzemóra: 8443 Helység: Baja
John Deere 5080 GF 2011-es évjárat, 4395 üzemóra, kapcsolható összkerékhajtás, 3 pár hidraulika kivezetés, klíma, 24/24 40 km/h Hi-Lo váltó, pótkocsi vonófej, frontsúlytartó, hátsó sárvédőív szélesítés, DeLuxe légrugós ülés, sárga villogó,...
22.800.000 Ft +ÁFA
110 LE névleges teljesítményű 4,5 literes FPT motor, 40km/h-s ECO CVT váltó (AutoCommand), rugózott első híd és fülke, front hidraulika, 3 pár kihelyezett elektromos hidraulika kör, SideWinder kartámasz, IntelliView monitor, 540/540E/1000 TLT...
Automatikus fordítás
275.000 EUR
2025. szeptember 11. 09:49 9620RX Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Szeretettel várjuk a kapcsolatfelvételt. John Deere 9620 RX mezőgazdasági traktor: 2019 - Teljesítmény: 620 LE - Futásteljesítmény: 3824 h - Kézi váltó...
44.900 EUR
2025. szeptember 11. 09:49 Tolna, Tolna
Deutz Fahr K610 - 6.031 üzemóra - 121 lóerő - 540/65R24 + 650/65R38 - fronthidraulika - légfék - klíma - 3 pár hidraulika - légpárnás ülés - pótülés - automata vonófej - kabinrugózás - Quicke Q65 homlokrakodóval Ár: 44 900 euró (nettó) + szállítás...
John Deere 6190R magas felszereltségű és extra kevés üzemórával!+HAUER POM-VX170 homlokrakodóval 2014-es évjárat, mindössze 2806 üzemóra(a gép használatban van így az üzemóra változhat) egy gazdás új korától kezdve! Autopower 50 km/h váltó,...
11.500.000 Ft +ÁFA
JOHN DEERE 6330 TRAKTOR , HOLLAND IMPORT , JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ. Magyar forgalmi és rendszám.
10.900.000 Ft +ÁFA
CASE IH MX 120 Maxxum Évjárat: 1997 Üzemóra: 11441 óra Gumi méretek (első): CEAT 420 /70 R28 Gumi méretek (hátsó): GoodYear 18.4 R38 Azonosító: R99-100-1335-02 Youtube catornánk: @AgriderZrt
23.800.000 Ft +ÁFA
- 2007-es gyártási év - 14 008 üzemóra - Powershift 16/5 váltó, 40 km/h - 650/85 R38 és 600/70 R30, 80%-os gumizás - Légfék - Front súly - Belső keréksúly - Pótkocsihúzó - Alsó húzó - Klíma - Rádió - Sárga villogó - Szerszámos láda - Fix híd -...
4.500.000 Ft
Eladó tulajdonosától. Szabadkígyós Érd: 703969826
John Deere 5100GF traktor 2016-os évjárat,1781 üzemóra, kapcsolható összkerékhajtás, 4 pár hidraulika kivezetés,klíma,24/12 0,5-40 km/h Hi-Lo EH váltó, pótkocsi vonófej, hidraulikus fék, belső tükör, állítható kormánykerék, 68kg-os frontsúly, 19L-es...
Automatikus fordítás
102.500 EUR
2025. szeptember 11. 09:39 936 Vario Lengyelország
A kommunikáció lengyel, angol, román, olasz, francia, német, ukrán és orosz nyelven lehetséges. Vegye fel velünk a kapcsolatot. Fendt 936 Profi mezőgazdasági traktor: 2016 - Teljesítmény: 360 LE - Futásteljesítmény: 8568 h - Maximális sebesség: 55...
John Deere 6195R magas felszereltségű! 2016-os évjárat, 8450 üzemóra Autopower 50 km/h váltó, CommandArm karfába integrált kezelőpanel, hidropneumatikus kabinrugózás(HCS) AUTOTRAC automata kormány előkészítés, Multifunkciós Joystick a CommandArm...
John Deere 8345R PowerShift E23 42km/h + ILS + Kabin rugózott traktor 2018-as, 2995 üzemóra,Automata pótkocsi vonószerkezet, alsó vonórúd, védőkeret a tetőn hátul, kétoldali automata kitámasztólakat az alsó emelőkarokhoz,E23 PowerShift váltó...
John Deere 5080 GF 2011-es évjárat, 4395 üzemóra, kapcsolható összkerékhajtás, 3 pár hidraulika kivezetés, klíma, 24/24 40 km/h Hi-Lo váltó, pótkocsi vonófej, frontsúlytartó, hátsó sárvédőív szélesítés, DeLuxe légrugós ülés, sárga villogó,...
15.000.000 Ft +ÁFA
Eladó Massey Ferguson 5610 Dyna-4 traktor kiváló műszaki és esztétikai állapotban! Gyártási év: 2016 Üzemóra: mindössze 1700 3 300 ccm SISU, 100 LE-s motor Dyna-4, 16 sebességes csoportos, powershift váltó Elektromos irányváltó Légfék berendezés...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.910)
- Case IH (138)
- Claas (152)
- Egyéb traktor (122)
- Farmtrac (200)
- Fendt (109)
- John Deere (481)
- Massey Ferguson (121)
- MTZ / Belarus (553)
- New Holland (152)
- Zetor (128)
- Több

Járvány után: újra szabad az út a kereskedelem előtt
Sikeresen zárult a száj- és körömfájás elleni védekezés, így megszűntek a...