MTZ ELADÓ
ÜZEMANYAGÁRAK
SZÁJ- ÉS KÖRÖMFÁJÁS
30 NAPOS IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS
ÁGDARÁLÓ
SZEDD MAGAD
ELADÓ KUTYA
BEGÓNIA
AGRÁRTÁMOGATÁSOK KIFIZETÉSE
Hirdetés
Traktorok 2.759 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2025. május 21. 07:05 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Eladó a képen látható gép. Mechanikus irányváltóval szerelt, 3x4 sebességváltó, friss műszaki.,lég rugózású üléssel szerelt .napi használatban van. A géphez tartozik egy Hyrac rakodó. Gém megbízható gép. Igény szerint van hozzá 4 gumi. Érdeklődni...
Eladó a képen látható Mtz 80/82 gép: - nagy műszerfalas - nagy gumizású első hajtással - új első gumi - új kárpitozással - LED-es munkalámpa - új turbó, ami garanciás - sötétített üvegekkel - Orbit kormány Igény szerint két hátsó gumival, kb. 60%-os...
3.540.000 Ft
MTZ 82,94-es friss műszakival, új hátsó gumikkal, új LED-es munka lámpákkal, kis önindítóval, új szabadonfutós kardánnal, illetve malaccal, hibátlan kárpittal, új akkumulátorral, erős motorral, csendes váltóval.
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Eladó a képeken látható Rába Steiger. Mind műszakilag, mind esztétikailag kifogástalan állapotban. Sok-sok éve családi gazdaságunkban üzemel. A képeken 90%-os erősített orosz gumikkal szerelve, így az ára 12,9 mft. Ha 70%-os Taurus gumikkal, úgy 12,2...
19.800.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2025. május 21. 01:44 Békés, Békéscsaba
Kedves Gazdák! A KC-BÉKÉS KFT. telephelyén megtalálható a Solis traktorok teljes választéka. Keresse kollégáinkat, hogy a legjobb ajánlatot adhassuk Önöknek. Az új Solis 75 CRDi már Common Rail rendszerű motorral érkezik, amely ugyanúgy minden EU...
A Kc-Békés Kft. új és használt mezőgazdasági gépek,alkatrészek és traktorok értékesítése országos szállítással rövid határidőn belül, szerviz , hitel,lízing pályázati lehetősséggel áll az Önök rendelkezésére . McCormick X6 Tier4 trakort ajánjuk...
2.200.000 Ft +ÁFA
2025. május 20. 22:35 Borsod-Abaúj Zemplén, Felsőzsolca
Eladó MTZ 80 traktor jó gumikkal, azonnal munkára fogható állapotban.
5.490.000 Ft +ÁFA
Eladó egy MTZ traktor második tulajdonostól, 2018-ban vettük. - 10 224 üzemóra - Rendszeresen karbantartott, folyamatos használatból - Nem végzett nehéz munkát - 2028. 08. 04-ig érvényes műszakival - Szinkronos váltóval - Légkondicionálóval -...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
9.800.000 Ft
SAME FRUTTETO III. 75 LE 2018-AS ÉVJÁRATÚ TRAKTOR ÚJSZERŰ, TÖKÉLETES ÁLLAPOTBAN, FRISS SZERVÍZZEL (720 UÓ-NÁL) ELADÓ. 2887 CM3 TURBÓ INTERCOOLERES MOTOR, KÉT KÖRÖS HIDRAULIKA ÚSZÓÁLLÁSSAL, ÚJ AKKU, MECHANIKUS IRÁNYVÁLTÓ ÉS ÖSSZKERÉKHAJTÁS, DIFIZÁR,...
6.890.000 Ft
Belarus MTZ 892.2 traktor széles egyenes hidas, gyári turbós 92 LE-s motorral, 2012-es évjárat, 4831 üzemórával, magyarországi, piros rendszámmal, 2027.02.17-ig műszakival, 25.000 kg vontatással, klímával, elöl-hátul 80%-os gumikkal, jó állapotban...
Új gumik Új bőrülés Rendezett papírokkal Új alkatrészek! FELÚJÍTOTT TLT❗️ FELÚJÍTOTT MALAC/FELEZŐ❗️ FELÚJÍTOTT VÁLTÓ❗️ SZARVASMARHA CSERE IS LEHETSÉGES❗️
1983-1990-en közötti Jumz traktort vennék. Az ár megegyezés szerint, állapottól függően. Elérhetőségem: 06-20-33-55-358 15
7.500.000 Ft
Eladó Zetor Crystal 16245, évjárat: 1998. Érdeklődni az alábbi telefonszámon lehet:
13.300.000 Ft
Eladó! John Deere 7710 USA Illinos államban gyártott, Azonnal munkára fogható állapotban, Gyári 8.1 Literes motor, 160 Lóerős, 20/20 Mechanikus Power Quad váltó, Mechanikus irányváltó, orrsúly és keréksúly garnitúra. 1999-es évjáratú. Mg.-i vontató 4...
12.500.000 Ft +ÁFA
Eladó egy 2007-es gyártású 2008.02.13-án üzembehelyezett magyarországi Landini Landpower 135 TDI típusú mezőgazdasági vontató! Motor:6 hengeres,99 kw/135 Le-os turbós,6000 ccm Perkins motoros, Váltó: mechanikus váltó/irányváltó, légrugós ülés (KAAB)!...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. május 20. 17:28 Csongrád-Csanád, Zsombó
Deutz Same Lamborghini traktorhoz keresek homlokrakodó konzolt Ferro Flex gémhez .
10.500.000 Ft +ÁFA
2025. május 20. 17:14 Zala, Zalaegerszeg
A Belarus Traktor Kft. hivatalos márkakereskedőjétől! További típusaink áraiért érdeklődjön telefonon: - MTZ 820.4 - MTZ 892.2 Eredeti Belarus traktorok! 5 év műszaki vizsgával! Használt gép beszámítás! Finanszírozás! Teljes körű garancia! Igény...
2025. május 20. 16:25 Bács-Kiskun, Kiskőrös
Eladó 6 hengeres JD 135le Power Qvad váltó TLS rugozott híd EHR Elektromos iranyvalto Sarvedőről vezérelhető hidraulika rendszer (mindkét hatso rol ) Klima Új gumik elől - Hatul HMS kijelző Front hidraulika ( Cat3 ) Rendszeresen szervizelve...
2025. május 20. 16:24 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
6.500.000 Ft
2025. május 20. 16:13 Nógrád, Drégelypalánk
A képeken szereplő, 2005-ös évjáratú MTZ Belarus traktor homlokrakodóval együtt, felújított motorral, érvényes műszaki engedéllyel eladó. Cseh - Turbós, 95 lóerős, új hengerfej, új hüvely - garnitúra, új vízpumpa, felújítás óta 50 üzemórát ment! A...
Automatikus fordítás
15.490 EUR
2025. május 20. 15:45 Borsod-Abaúj Zemplén, Sárospatak
Eladó egy megbízható és egyszerű MTZ Belarus 1025.3 traktor. Motorteljesítmény: 110 lóerő Gyártási év: 2007 ⏱️ Üzemóra: 2800 óra Április 25-től a traktor a következő új alkatrészeket kapta: Új teljes tengelykapcsoló Új generátor 2 új akkumulátor A...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.759)
- Case IH (140)
- Claas (129)
- Egyéb traktor (112)
- Farmtrac (196)
- Fendt (79)
- John Deere (448)
- Massey Ferguson (121)
- MTZ / Belarus (547)
- New Holland (136)
- Zetor (126)
- Több

Toyota Hilux-szal járnak a halőrök: luxus vagy szükséges munkaeszköz?
Válaszolt a MOHOSZ a vásárlásokat firtató kérdésre._fill_540x300_0.jpg)
Aszályügyi veszélyhelyzet: indulnak az előkészületek
Már most elindulnak azok a beruházások, amelyekkel csökkenthető a nyári vízhiány...