Traktorok 2.847 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
Eladó a képeken látható Rába Steiger. Mind műszakilag, mind esztétikailag kifogástalan állapotban. Sok-sok éve családi gazdaságunkban üzemel. A képeken 90%-os erősített orosz gumikkal szerelve, így az ára 12,9 mft. Ha 70%-os Taurus gumikkal, úgy 12,2...
12.900.000 Ft
Eladó. New-Holland Tg-285 traktor. A traktor régóta családi gazdaságunk traktora rendszeresen szervizelve és karbantartva van. 160 LE vagy feletti John-Deere csere érdekel, akár értékegyeztetéssel is. Ára: 12.900.000 Ft.
22.500.000 Ft +ÁFA
Eladó kihasználatlanság miatt egy kitűnő műszaki és korához képest esztétikai állapotban lévő John Deere 8110 traktor. Made in Illinois. Elöl 90%-os, hátul 60%-os gumikkal rendelkezik. Bármilyen kérdés esetén telefonon szívesen válaszolok.
46.000 EUR +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Közös nyomócsöves, 2.392 cm³-es, négyhengeres, turbódízel Euro V Doosan motor Motorteljesítmény: 70 LE Max. nyomaték: 277 Nm 12F+12R sebességfokozat, mechanikus szinkronváltó 2 körös légfékberendezés elektro-hidraulikus TLT TLT fordulat: 540/1000 2...
29.653.230 Ft
McCormick X4.080 + Sigma 4 traktor Kategória: Eladó Traktorok
16.254.730 Ft
McCormick X2.055 FH traktor Kategória: Eladó Traktorok
2025. augusztus 5. 19:14 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2.690.000 Ft
Belarus MTZ 82 552 traktor, 1987-es évjárat, gyári festéssel, jó motorral, váltóval, piros rendszámmal, 2027.09.20-ig érvényes műszaki vizsgával, 9 000 kg vontatási kapacitással eladó. Szállítás megoldható!
4.800.000 Ft
Foton Europard FT904, 90 LE-s, klímás, 4 hengeres Perkins motorral, Grammer légrugós üléssel, felső hidraulikus munkahengerrel, piros rendszámmal, rendezett papírokkal, műszaki nélkül, gazdaság felszámolása miatt eladó! Azonnal munkára fogható!
2025. augusztus 5. 17:35 Pest, Nyársapát
Eladó 1995-ös New Holland M135 Fiatagri traktor 5 év műszakival. További információk telefonon
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
21.500.000 Ft
Eladó John Deere 6190R traktor jó állapotban, 6560 órával, légfékkel, fronthidraulikával! Isobus, valamint autotrac ready.
Közös nyomócsöves, turbódízeles, négy hengeres Euro V motor Motor: 4 hengeres, 4330 cm3, 450 Nm YTO motor Perkins licensz alapján Motorteljesítmény: Névleges 116 LE, Maximális 122 LE Donaldson levegőszűrő 12F+12R sebességfokozat, mechanikus...
19.200.000 Ft +ÁFA
Képeken látható John Deere 6120 M 8510 üzemórás traktor eladó
2025. augusztus 5. 11:49 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
19.900.000 Ft +ÁFA
John Deere 7830 Évjárat: 2010. 10. 27. 173 kW, 235 lóerő Műszaki: 2026. 05. 04. Üzemóra: 10 980 80-85%-os Trelleborg gumik elöl: 600/70 R30 hátul: 650/85 R38 Ára: 19 900 000 Ft + ÁFA Helyileg: Vas megye, Körmend
2.600.000 Ft
2025. augusztus 5. 11:36 Nógrád, Karancsalja
Kihasználatlanság miatt eladó MTZ 552! Azonnal munkára fogható, teljes motorfelújítás óta 33 üzemórát ment. 2028-ig van rajta műszaki. Az ár fix! Csere nem érdekel! Szállításban nem tudok segíteni! Nógrád megye, Karancsalja.
10.800.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 5. 11:10 Csongrád-Csanád, Kistelek
Valtra A93 traktor 2014 évjárat Tulajdonságok: klíma, 1 és 2 körös légfék, pótkocsi vonófej, piton húzó, légrugós ülés, összkerékhajtás, mászó fokozat, kampós hidraulika karok, 75 LE motor, friss műszaki, 80%-os gumik, fekete rendszám, 28.000 kg...
6.500.000 Ft
2025. augusztus 5. 11:09 Bács-Kiskun, Petőfiszállás
Tulajdonostól eladó MTZ 920.2 megkímélt állapotban, egyenes híddal, turbós motorral, szinkronváltóval, jó gumikkal, légrugós üléssel.
24.950.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 5. 10:57 6150R
Eladó egy 2012-es John Deere 6150R, jó műszaki állapotban 7000 üzemórával, nincs adblue.
18.000.000 Ft
Műszaki érvényesség: Friss Motor Gyártmány: FPT Lökettérfogat /ccm/: 3387 Teljesítmény /Le/: 95 Fokozatok száma: 20/20 Kúszófokozatos Maximális sebesség: 40 Gumik : első : 340/85 R24 hátsó : 420/85 R34 Homlokrakodóval együtt
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.847)
- Case IH (137)
- Claas (147)
- Egyéb traktor (121)
- Farmtrac (199)
- Fendt (107)
- John Deere (448)
- Massey Ferguson (113)
- MTZ / Belarus (539)
- New Holland (145)
- Zetor (132)
- Több

Gödöllőn épül fel Európa legkorszerűbb mezőgazdasági múzeuma
A gödöllői fejlesztés célja nem csupán a gyűjtemény biztonságos elhelyezése,...
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)
Mivel és hogyan óvhatjuk meg a kalászos állományt vetőmagcsávázással? – Heti Körkérdés
A vetőmagvédelem a sikeres termesztés alapkövévé vált._fill_540x300_0.jpg)