Hirdetés
Traktorok 2.790 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
14.450.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 27. 20:04 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis 90 N Ültetvény Traktor - Kiváló Manőverezhetőség a Szűk Terekben! Fedezze fel a Solis 90 N ültetvény traktor előnyeit, és élvezze a gazdálkodás szabadságát! Ez a traktor nemcsak erőteljes és megbízható, de kiválóan alkalmazkodik a különböző...
14.450.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 13. 13:59 Solis 90 Fejér, Gárdony (Agárd)
A megtermelt gyümölcsök mennyiségét a géppark minősége is befolyásolja. Ezért vetette bele magát a Sonalika, hogy kifejlessze csúcsmodelljéből az ültetvényekre szánt verzióját, a Solis N 90 CRDi keskeny traktort. A célterületre fejlesztett traktort...
35.742 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 1. 11:14 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
SERIA4 Model: T78SM/T78SC Gyártó: DEUTZ Model: TCD2,9L4 Motor LE (kW): 75,3 (55,4) Névleges fordulatszám: 2200 Hengerek száma: 4 Lökettérfogat (cm³): 2900 Levegőszűrő: Dupla száraz ELEKTRONIKUS RENDSZER Generátor: 12V 95A ÜZEMANYAG RENDSZER Típus:...
2025. március 23. 04:04 675 DT King Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2025. március 18. 11:39 675 DT King Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
14.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 6. 08:09 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2001 Üzemóra: 10943 óra Teljesítmény: 181 kW / 246 LE Gumi méretek (első): Mitas 540/65R34 Gumi méretek (hátsó): Michelin 650/85R38 Azonosító: R99-100-1168-02
14.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 5. 17:19 TTX210 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2009 Üzemóra: 8669 óra Teljesítmény: 134 kW / 182 LE Gumi méretek (első): Alianze 480/70R30 Gumi méretek (hátsó): Alianze 520 / 85R42 Azonosító: R99-100-1271-02
14.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 5. 15:19 Bács-Kiskun, Kecskemét
CASE IH CVX 195 Évjárat: 2008 Üzemóra: 15543 óra Gumi méretek (első): Cultor 480/ 70 R28 Gumi méretek (hátsó): Agrimax 580/ 70 R38 Azonosító: R99-100-1332-02 Youtube catornánk: @AgriderZrt
14.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 5. 13:44 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható új kora óta egy gazdás traktor. Gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszer, elektrohidraulikus irányváltó, hi-lo váltó, 3 pár hidraulika szelep, klímás. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós...
14.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 3. 04:29 TTX190 Bács-Kiskun, Kecskemét
Klíma 4 kihelyezett kör Automata vonófej 1-2 körös légfék Rádió Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet beszámítunk, előzetes felmérés alapján. Küldjön néhány fotót...
14.500.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2025. május 1. 13:34 Solis 90 Veszprém, Veszprém
Műszaki adatok: - Motor típus: 4105CTD CRDi, STAGE V kibocsátással - Lóerő: 90 LE - Hengerek száma: 4 - Feltöltés: Turbófeltöltővel, intercoolerrel - Lökettérfogat: 4087 - Névleges fordulatszám: 2000 fpp - Levegőszűrő: Száraz légszűrő, eltömődés...
14.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 25. 13:10 6630 Csongrád-Csanád, Szeged
John Deere 6630 traktor PowerQuad 24 x 24 sebességes váltóval, magyarországi, 6 hengeres, 147 LE motorral, 2010-es évjárat, gyári festéssel, elöl-hátul 80-90%-os gumikkal, 2028.05.28-ig műszakival, 31.840 kg vontatással, klíma, 3 pár kihelyezett...
14.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 29. 10:13 Zala, Nagykanizsa
John Deere 6330 standard, 2012. 07. havi ,5226 üzemórás, rugózott első híd, 2 és 1 körös légfék kivezetéssel, 23600 kg vontatási súllyal, 3 pár hidraulika csatlakozással, alsó, felső vonófejjel eladó.
36.000 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. május 6. 02:19 5090M Pest, Nagykőrös
Eladó John Deere 5090 M homlokrakodós traktor 9.149 üzemórával. Friss műszaki 2030-ig. Folyamatosan szervizelt, 2025. 02.-ben közel 3 millió forint értékben teljesen felújított váltó (számlával tudjuk igazolni). Azonnal munkára fogható,...
14.600.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. május 2. 15:19 YTO Bács-Kiskun, Kecskemét
YTO NLY 1154 traktor új, készleten - Közös nyomócsöves, négyhengeres, turbódízel Euro V motor - 12F+12R sebességfokozat, mechanikus szinkronváltó - LUK kuplung - hidraulikus fék - elektro-hidraulikus TLT - 2 vagy 3 pár hidraulika csatlakozó -...
14.600.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. április 1. 11:31 Puma 165 Komárom-Esztergom, Komárom
Eladó egy Case IH Puma 165 traktor, még az AdBlue-mentes időkből. A váltó és a motor tökéletes, és bivalyerős. Csatos dupla kerék szettel.
2025. április 19. 11:59 YTO Bács-Kiskun, Tiszaug
A termék megvásárolható ITT is: https://agrohof.hu/sku/Y96-6929 YTO NLY1154 - Motor: 4 Cyl, Turbocharged, Diesel - Súly: 4400 kg - Traktor teljesítmény: 85,2 /115 kW / HP - Meghajtás: 12+12 - Sebesség: 2-37 km/H - Kihelyezett hidraulika csatlakozás /...
2025. április 17. 14:54 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Tiszaug
Az YTO NLY1154 típusú traktor, egy 115 lóerős, 4 hengeres, Stage-V típusú dízel motorral van szerelve, ami erőteljes és megbízható munkavégzést tesz lehetővé. 12 előre és 12 hátra sebességfokozattal rendelkezik, amelyek a különböző munkafeltételekhez...
14.700.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 24. 09:17 Bács-Kiskun, Szank
Eladó New Holland TVT 170, fokozatmentes 50 km/h váltóval, rendszeresen karbantartott gép. Fronthidraulikával, frontkardánnal felszerelt, jó állapotú gumik, 4 pár kihelyezett hidraulika kör. A gép napi használatban van. További információért keressen...
14.800.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2023. november 7. 11:22 Veszprém, Nemesgulács
Eredeti állapotában eladó, 806 üzemórával.
14.850.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 27. 19:39 Goldoni Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! Örömmel mutatjuk be Önnek a Goldoni E 100 RS traktort, amely a kiváló teljesítmény és megbízhatóság zászlóshajója a mezőgazdasági munkákban. Ezzel a géppel könnyedén és hatékonyan elvégezheti a legkeményebb feladatokat a...
2025. április 17. 14:04 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Tiszaug
Ha Ön is pályázna az Állattartó telepek fejlesztésének támogatására (KAP-RD01a-RD01c-RD01d-RD01e-1-24) és/ vagy az Állattartó telepek megújításának támogatására (KAP-RD01a-RD01c-RD01d-RD01e-2-24), nyertes pályázat esetén ezt a típusú gépet is meg...
14.900.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. május 5. 12:04 Tolna, Simontornya
DEUTZ FAHR AGROTRON 6160 GYÁRTÁSI ÉV: 2014 ÜZEMÓRA: 10 600 50 KM/H VÁLTÓ RUGÓZOTT KABIN RUGÓZOTT HÍD 95%-OS GUMIZÁS MÉRETEK: 480/70R28, 580/70R38 2+1 KÖRÖS LÉGFÉK 4 PÁR KIADÓSZELEP TÁROLÁSI HELY: SIMONTORNYA, AGRI CS BŐVEBB INFORMÁCIÓÉRT KERESSEN...
14.900.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 4. 21:49 6320 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú második gazdás John Deere traktor. Rugózott mellső híd, 3 pár hidraulika szelep, 24/24 PowerQuad váltó, légfék rendszer, gyári fényezéssel, 2014 óta a jelenlegi tulajdonosánál van, permetezésre és műtrágya...
14.900.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. május 4. 15:09 Forterra 140 HSX Csongrád-Csanád, Makó
Eladó kitűnő állapotban lévő, azonnal munkára fogható 136 LE-s traktor. 3600 üzemórával, 2015-ös évjáratú, rugózott fülkével, klímával, irányváltóval, 1+2 körös légfékkel, pótkocsi húzószerkezettel, front súllyal....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.790)
- Case IH (151)
- Claas (129)
- Egyéb traktor (102)
- Farmtrac (195)
- Fendt (76)
- John Deere (446)
- Massey Ferguson (118)
- MTZ / Belarus (563)
- New Holland (139)
- Zetor (121)
- Több

Ez az egyszerű ital segíthet a vércukorszint szabályozásában és a testsúlycsökkentésben
Az almaecetes víz lefekvés előtt igazi csodaszer lehet: a vércukorszintet és a...