Hirdetés
Direktvetőgép 16 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A direktvetőgépek alkalmazása során a vetőmag különösebb megelőző lépésben történő előkészítő talajművelés nélkül kerül közvetlenül a tarlóba. A módszert egyre inkább előszeretettel alkalmazzák a szárazabb területeken, így a klímaváltozás hatásaira adott válaszként már hazánkban is megjelentek a direktvetőgépek.
A direktvetés elsődleges célja, hogy a vetőmagot már közvetlenül az előző növénykultúra tarlójába juttassuk, így a talaj igazán kismértékű bolygatása mellett történik a vetés. Ennek számos előnye lehet a körülményektől függően, azonban az igazsághoz hozzátartozik, hogy ilyenfajta műveléstechnika esetében a mechanikai gyomszabályozás is háttérbe szorul, illetve a növényi maradványok bomlása is lassabban következik be, és a direktvetés alkalmazásának a kártevőkre (például csigák) is kisebb a hatása.
Hazánkban egyelőre a direktvetőgépekkel történő vetés kizárólagosan még ritkán képvisel önálló és teljeskörű megoldást, ehelyett inkább a szántást vagy a csökkentett menetszámú művelést alkalmazó gazdaságoknál lelhető fel, egyfajta kiterjesztett alternatív lehetőségként. Az ismertebb vetőgép forgalmazók kínálatában megtalálhatóak a direktvetőgépek is, így a Piactér apróhirdetései között is találunk Amazone, Väderstad, Agro-masz, Kverneland, Farmet, Lehner direktvetőgép modelleket.

Olvasson tovább
2023. november 28. 19:34 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Vas, Celldömölk
A Képen látható jó állapotban! 2004-es évjáratú KG 302 Forgóborona 3m a munkaszélessége 90%-os fogakkal kb. Tarajos sárkaparós hengerrel....
2023. november 28. 14:24 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Vas, Celldömölk
A Képen látható hibátlan állapotban 2006-os évjáratú Lemken zirkon 9 3m a munkaszélessége Hibátlan kesekkel szinte újak Tarajos sárkaparós...
12 éve hirdető
2023. november 26. 22:24 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Győr-Moson-Sopron, Csorna
Horsch pronto 4dc mindig tető alatt tárolt,2700ha-al munkára fogható állapotban eladó.
2023. november 26. 12:44 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Vas, Celldömölk
A Képen látható nagyon jó állapotban! Pöttinger Lion 301 Forgóborona 2010 évjáratú 3m a munkaszélessége Mögötte simítóval és kerner...
3 éve hirdető
2023. november 26. 00:14 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Bács-Kiskun, Kecskemét
Sakalak ANZEK No-Till, Direktvetőgép. Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Bízzon Kollégáink...
2023. november 25. 20:14 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Horsch Pronto 6 KR - 2015-ös évjárat - 6 méteres munkaszélesség - 2220 hektárt vetett - 1050 üzemóra - vontatott - dupla tárcsás...
2023. november 25. 20:04 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Horsch Pronto 4 DC - 2018-as évjárat - 4 méteres munkaszélesség - vontatott - dupla tárcsás vetőcsoroszlyák - művelőút jelző - nyomjelző -...
3.250.000 Ft
12 éve hirdető
2023. október 25. 14:53 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Nógrád, Szécsénke
Eladó a címben szereplő angol direktvetőgép aprómag, fűmag és gabona vetéshez, jó állapotban, pótalkatrészekkel.
2023. október 19. 16:54 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2023. október 4. 21:04 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
4.700.000 Ft
5 éve hirdető
2023. október 3. 21:48 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Bács-Kiskun, Szentkirály
Laza talajokon is könnyen húzható Rapid vetőgép eladó. Jó kopó alkatrészekkel, szezonra felkészítve, teljesen mechanikus vetőegységgel.
4.600.000 Ft
11 éve hirdető
2023. szeptember 24. 14:21 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Vas, Körmend
GASPARDO DPI400 Direktvetőgép, eladó!
12.800.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2023. szeptember 12. 10:22 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Borsod-Abaúj Zemplén, Felsőzsolca
Mintagazdaságból eladó egy Horsch Pronto 3 DC vetőgép, szép, megkímélt állapotban. 2580 hektár vetésteljesítménnyel. Rendszeresen...
11.000.000 Ft +ÁFA
4 hónapja hirdető
2023. július 24. 11:54 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Bács-Kiskun, Madaras
Nagyon jó állapotban lévő Vaderstad Rapid 300 Super XL direkt vetőgép, végig tető alatt tárolva eladó.
4.000.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2023. április 11. 12:28 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Borsod-Abaúj Zemplén, Cserépfalu
Eladó AGROTEC IDRO 2000l saját motoros hidro vetőgép
1.600 EUR ÁFA-val kereskedőtől
1 éve hirdető
2023. január 12. 08:50 Direktvetőgép Mezőgazdasági gép, eszköz Ausztria, Kaumberg
Sämaschine Saxonia A200 - 21 reihig, 2,5 m, mit Spuranzeiger, Nachegge, Spurlockerer.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Mezőgazdasági gép, eszköz
- Vetőgép, palántázó
- Direktvetőgép (16)