Pótkocsi találatok 410 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A gumi főkategórián belül a gumiabroncsok kínálata a leggazdagabb a kerekek, felnik és tömlők mellett. A gumiabroncsokat a legtöbb, kerékkel rendelkező járműnél és munkagépnél széles körben használják. Mivel tulajdonképpen kopóeszközökről van szó, és a gumiabroncsok a folyamatos használat során tervezetten elhasználódnak, így bizonyos időközönként cserélni kell őket. Emellett nem várt események is bekövetkezhetnek, hiszen gumiabroncsaink megsérülhetnek, kilyukadhatnak, azaz deffektet kaphatnak.
Az időjárási viszonyok szintén indokolják a gumiabroncsok időszakos cseréjét, ugyanis a téli és nyári felhasználás eltérő jellege, illetve a gumi, mint anyag alapvető tulajdonságai miatt a hőmérséklet és az útviszonyok erősen befolyásolják a gumik tapadási tulajdonságait. Erre a problémakörre a gumiabroncsok gyártói különféle fejlesztésekkel, eltérő összetételű gumikkal és speciális felületi mintázatokkal reagáltak. Természesen a gumiabroncs rovat hirdetései között egyaránt találhatunk nyári gumikat és téli gumikat is.
A gumiabroncsok tekintetében érintett, a mezőgazdaságban használt gépek és járművek teljes körét felsorolni nem volna egyszerű feladat, így csak néhány fontosabb típust emelnénk ki, amelyek természetesen a rovat apróhirdetéseiben is hangsúlyosan visszaköszönnek: ilyenek a traktorgumi, a bálázó gumi, a pótkocsi gumiabroncsok, gumiabroncsok kombájnhoz, a bobcat gumiabroncs, a teherautó gumik és a különféle rakodó- és építőgépekhez való gumiabroncsok.
A fentiekben felvetett néhány gondolatból is látható, hogy a gumiabroncsok forgalmazása egy rendkívül összetett területet jelent, ha az abroncsok eltérő méretezését és adott járművekhez való kompatibilitását is behozzuk a képbe, akkor még egy ennél is bonyolultabb összképet kapunk. Ezekre az alapvető tulajdonságokra és ismérvekre ugyanakkor a gumiabroncsok vásárlásánál mindenképpen figyelni szükséges, akár új, akár használt gumiabroncs vásárlását tervezzük, legyen szó bármilyen típusú mezőgazdasági gépről, traktorról vagy haszongépjárműről.
A különféle mezőgazdasági célú gumitermékek, gumiabroncsok gyártásával számtalan multinacionális gumigyártó vállalat foglalkozik, így a gumi márkák kínálata igazán bőségesnek mondható. Csak néhány fontosabb gumigyártót emelnénk ki ezek közül: Michelin, Goodyear, Dunlop, Pirelli, Continental, Hankook, Nortec, Barnaul, Camso, Taurus, Linglong, Petlas, BFGoodrich, Haida, Özka, Voltyre, Marcher, Joyroad, Atturo, Alliance, Matador stb.

Olvasson tovább
104.224 Ft +ÁFA
2025. október 9. 01:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Fulda Szélesség: 265 Magasság: 70 Átmérő: 19.5 Mintázat: ECOTONN Terhelésindex: 143/141 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
131.063 Ft +ÁFA
2025. október 9. 00:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Continental Szélesség: 245 Magasság: 70 Átmérő: 19.5 Mintázat: HYBRID HT3+ / CHT3+ Terhelésindex: 141/140 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
165.276 Ft +ÁFA
2025. október 8. 18:41 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Hankook Szélesség: 385 Magasság: 65 Átmérő: 22.5 Mintázat: TM15 Terhelésindex: 160 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
102.110 Ft +ÁFA
2025. október 8. 02:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Barum Szélesség: 245 Magasság: 70 Átmérő: 17.5 Mintázat: BT300R Terhelésindex: 143/141 Sebességindex: L Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
61.827 Ft +ÁFA
2025. október 8. 01:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 245 Magasság: 70 Átmérő: 17.5 Mintázat: NH100 Terhelésindex: 143/141 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
129.575 Ft +ÁFA
2025. október 8. 01:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Pirelli Szélesség: 285 Magasság: 70 Átmérő: 19.5 Mintázat: ST01 Terhelésindex: 150/148 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
108.740 Ft +ÁFA
2025. október 8. 01:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Bridgestone Szélesség: 215 Magasság: 75 Átmérő: 17.5 Mintázat: RT1 Terhelésindex: 136/134 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
52.331 Ft +ÁFA
2025. október 8. 00:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Linglong Szélesség: 245 Magasság: 70 Átmérő: 17.5 Mintázat: L-T20 Terhelésindex: 143/141 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
159.992 Ft +ÁFA
2025. október 7. 22:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Aplus Szélesség: 445 Magasság: 65 Átmérő: 22.5 Mintázat: T605 Terhelésindex: 169 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
127.803 Ft +ÁFA
2025. október 7. 19:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Goodyear Szélesség: 265 Magasság: 70 Átmérő: 19.5 Mintázat: KMAX T Terhelésindex: 143/141 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
109.142 Ft +ÁFA
2025. október 7. 17:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Leao Szélesség: 385 Magasság: 55 Átmérő: 22.5 Mintázat: R203-T Terhelésindex: 160 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
105.472 Ft +ÁFA
2025. október 7. 01:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Aplus Szélesség: 385 Magasság: 55 Átmérő: 22.5 Mintázat: T706 Terhelésindex: 160 Sebességindex: L Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
149.370 Ft +ÁFA
2025. október 7. 00:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Matador Szélesség: 385 Magasság: 65 Átmérő: 22.5 Mintázat: TM1 Terhelésindex: 160 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
58.992 Ft +ÁFA
2025. október 6. 23:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Apollo Szélesség: 215 Magasság: 75 Átmérő: 17.5 Mintázat: ENDURACE RT Terhelésindex: 135/133 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
199.252 Ft +ÁFA
2025. október 6. 23:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Bridgestone Szélesség: 385 Magasság: 65 Átmérő: 22.5 Mintázat: ECO HT2 Terhelésindex: 160 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
90.472 Ft +ÁFA
2025. október 6. 23:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Linglong Szélesség: 385 Magasság: 55 Átmérő: 19.5 Mintázat: T820 Terhelésindex: 156 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
253.484 Ft +ÁFA
2025. október 6. 23:24 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Barum Szélesség: 445 Magasság: 65 Átmérő: 22.5 Mintázat: BS49 Terhelésindex: 169 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
187.252 Ft +ÁFA
2025. október 6. 23:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Hankook Szélesség: 435 Magasság: 50 Átmérő: 19.5 Mintázat: TH31 Terhelésindex: 160 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
141.772 Ft +ÁFA
2025. október 6. 22:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Pirelli Szélesség: 385 Magasság: 65 Átmérő: 22.5 Mintázat: ITINERIS T90 Terhelésindex: 160 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
103.945 Ft +ÁFA
2025. október 6. 21:24 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Fulda Szélesség: 245 Magasság: 70 Átmérő: 19.5 Mintázat: ECOTONN Terhelésindex: 141/140 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
107.866 Ft +ÁFA
2025. október 6. 21:04 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Linglong Szélesség: 445 Magasság: 45 Átmérő: 19.5 Mintázat: ETT100 Terhelésindex: 160 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
176.850 Ft +ÁFA
2025. október 6. 19:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Michelin Szélesség: 245 Magasság: 70 Átmérő: 17.5 Mintázat: X MULTI T2 Terhelésindex: 143/141 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
147.953 Ft +ÁFA
2025. október 6. 19:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Kumho Szélesség: 385 Magasság: 65 Átmérő: 22.5 Mintázat: KXA11 Terhelésindex: 164 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
109.709 Ft +ÁFA
2025. október 6. 19:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Dunlop Szélesség: 245 Magasság: 70 Átmérő: 17.5 Mintázat: SP246 Terhelésindex: 143/141 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
38.252 Ft +ÁFA
2025. október 6. 17:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Boto Szélesség: 215 Magasság: 75 Átmérő: 17.5 Mintázat: BT926 Terhelésindex: 135/133 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Gumi
- Gumiabroncs (410)

Ne a hétfőből indulj ki, ha a hét időjárását akarod tudni
A hét közepén újra előkerülhet az esernyő.
Olcsó szuperételek: 1000 forint alatt is van élet
Ne dőlj be a méregdrága csodaporoknak – ezekkel a filléres alapanyagokkal is...