Gumiabroncs 6.441 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A gumi főkategórián belül a gumiabroncsok kínálata a leggazdagabb a kerekek, felnik és tömlők mellett. A gumiabroncsokat a legtöbb, kerékkel rendelkező járműnél és munkagépnél széles körben használják. Mivel tulajdonképpen kopóeszközökről van szó, és a gumiabroncsok a folyamatos használat során tervezetten elhasználódnak, így bizonyos időközönként cserélni kell őket. Emellett nem várt események is bekövetkezhetnek, hiszen gumiabroncsaink megsérülhetnek, kilyukadhatnak, azaz deffektet kaphatnak.
Az időjárási viszonyok szintén indokolják a gumiabroncsok időszakos cseréjét, ugyanis a téli és nyári felhasználás eltérő jellege, illetve a gumi, mint anyag alapvető tulajdonságai miatt a hőmérséklet és az útviszonyok erősen befolyásolják a gumik tapadási tulajdonságait. Erre a problémakörre a gumiabroncsok gyártói különféle fejlesztésekkel, eltérő összetételű gumikkal és speciális felületi mintázatokkal reagáltak. Természesen a gumiabroncs rovat hirdetései között egyaránt találhatunk nyári gumikat és téli gumikat is.
A gumiabroncsok tekintetében érintett, a mezőgazdaságban használt gépek és járművek teljes körét felsorolni nem volna egyszerű feladat, így csak néhány fontosabb típust emelnénk ki, amelyek természetesen a rovat apróhirdetéseiben is hangsúlyosan visszaköszönnek: ilyenek a traktorgumi, a bálázó gumi, a pótkocsi gumiabroncsok, gumiabroncsok kombájnhoz, a bobcat gumiabroncs, a teherautó gumik és a különféle rakodó- és építőgépekhez való gumiabroncsok.
A fentiekben felvetett néhány gondolatból is látható, hogy a gumiabroncsok forgalmazása egy rendkívül összetett területet jelent, ha az abroncsok eltérő méretezését és adott járművekhez való kompatibilitását is behozzuk a képbe, akkor még egy ennél is bonyolultabb összképet kapunk. Ezekre az alapvető tulajdonságokra és ismérvekre ugyanakkor a gumiabroncsok vásárlásánál mindenképpen figyelni szükséges, akár új, akár használt gumiabroncs vásárlását tervezzük, legyen szó bármilyen típusú mezőgazdasági gépről, traktorról vagy haszongépjárműről.
A különféle mezőgazdasági célú gumitermékek, gumiabroncsok gyártásával számtalan multinacionális gumigyártó vállalat foglalkozik, így a gumi márkák kínálata igazán bőségesnek mondható. Csak néhány fontosabb gumigyártót emelnénk ki ezek közül: Michelin, Goodyear, Dunlop, Pirelli, Continental, Hankook, Nortec, Barnaul, Camso, Taurus, Linglong, Petlas, BFGoodrich, Haida, Özka, Voltyre, Marcher, Joyroad, Atturo, Alliance, Matador stb.

Olvasson tovább
352.728 Ft +ÁFA
2025. november 22. 22:04 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mitas Szélesség: 540 Magasság: 65 Átmérő: 30 Mintázat: AC65 Terhelésindex: 153 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
220.697 Ft +ÁFA
2025. november 22. 21:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mitas Szélesség: 440 Magasság: 65 Átmérő: 28 Mintázat: AC65 Terhelésindex: 139 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
499.575 Ft +ÁFA
2025. november 22. 21:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 600 Magasság: 65 Átmérő: 28 Mintázat: TRAXION OPTIMALL Terhelésindex: 163 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
187.252 Ft +ÁFA
2025. november 22. 21:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Goodyear Szélesség: 315 Magasság: 70 Átmérő: 22.5 Mintázat: KMAX S Terhelésindex: 156/150 Sebességindex: L Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
290.016 Ft +ÁFA
2025. november 22. 21:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mitas Szélesség: 460 Magasság: 85 Átmérő: 30 Mintázat: AC85 Terhelésindex: 145 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
178.961 Ft +ÁFA
2025. november 22. 21:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Cultor Szélesség: 480 Magasság: 65 Átmérő: 28 Mintázat: RD-03 Terhelésindex: 136 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
83.988 Ft +ÁFA
2025. november 22. 21:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 320 Magasság: 85 Átmérő: 24 Mintázat: FARM SUPER 85 Terhelésindex: 122 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
153.205 Ft +ÁFA
2025. november 22. 21:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mitas Szélesség: 425 Magasság: 55 Átmérő: 17 Mintázat: AC70G Terhelésindex: 134 Sebességindex: G Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
291.996 Ft +ÁFA
2025. november 22. 21:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mitas Szélesség: 480 Magasság: 70 Átmérő: 30 Mintázat: AC70T Terhelésindex: 141 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
153.614 Ft +ÁFA
2025. november 22. 21:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Ceat Szélesség: 18 Magasság: 0 Átmérő: 22.5 Mintázat: MPT 503 Terhelésindex: 163 Sebességindex: D Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
210.421 Ft +ÁFA
2025. november 22. 20:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Ceat Szélesség: 460 Magasság: 70 Átmérő: 24 Mintázat: LOADPRO HARD SURFACE Terhelésindex: 159 Sebességindex: A8 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
105.252 Ft +ÁFA
2025. november 22. 20:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 500 Magasság: 50 Átmérő: 17 Mintázat: X POWER FLR 333 Terhelésindex: 149 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
189.677 Ft +ÁFA
2025. november 22. 20:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 17.5 Magasság: 0 Átmérő: 25 Mintázat: ME3 456 ROCK GRIP Terhelésindex: 181 Sebességindex: A2 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
169.787 Ft +ÁFA
2025. november 22. 20:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 340 Magasság: 85 Átmérő: 28 Mintázat: TRAXION 85 Terhelésindex: 127 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
100.000 Ft
Használt, de még jó állapotú 9,5x24 traktor gumiabroncsok Warchalowski felnin eladók vagy cserélhetők. Az egyik keréken kisebb félrekopás található. A felnik más traktor típusokhoz is alkalmasak lehetnek. Eladás vagy csere lehetséges. Főbb jellemzők:...
82.240 Ft +ÁFA
2025. november 22. 02:19 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 400 Magasság: 60 Átmérő: 15.5 Mintázat: FLOTATION+ Terhelésindex: 145 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
538.827 Ft +ÁFA
2025. november 22. 02:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 600 Magasság: 70 Átmérő: 28 Mintázat: TRAXION XXL Terhelésindex: 157 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
40.524 Ft +ÁFA
2025. november 22. 01:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 10 Magasság: 75 Átmérő: 15.3 Mintázat: AS+ Terhelésindex: 123 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
111.445 Ft +ÁFA
2025. november 22. 01:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Kabat Szélesség: 10.00 Magasság: 0 Átmérő: 20 Mintázat: GTR-01 Terhelésindex: 146 Sebességindex: E Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
71.260 Ft +ÁFA
2025. november 22. 01:52 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Goodtrip Szélesség: 295 Magasság: 60 Átmérő: 22.5 Mintázat: GHA20 Terhelésindex: 150/147 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
473.661 Ft +ÁFA
2025. november 22. 01:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 710 Magasság: 50 Átmérő: 26.5 Mintázat: FLOTATION TRAC Terhelésindex: 170 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
88.850 Ft +ÁFA
2025. november 22. 01:19 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 320 Magasság: 70 Átmérő: 20 Mintázat: TRAXION 70 Terhelésindex: 123 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
166.303 Ft +ÁFA
2025. november 22. 00:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 380 Magasság: 70 Átmérő: 28 Mintázat: TRAXION 70 Terhelésindex: 127 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
1.180.386 Ft +ÁFA
2025. november 22. 00:14 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 710 Magasság: 70 Átmérő: 42 Mintázat: TRAXION XXL Terhelésindex: 173 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
158.264 Ft +ÁFA
2025. november 22. 00:04 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Vredestein Szélesség: 340 Magasság: 80 Átmérő: 18 Mintázat: ENDURION Terhelésindex: 143 Sebességindex: A8 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Gumi
- Gumiabroncs (6.441)

Már csak ez hiányzott: Európa felé terjed a veszélyes atka
Az atkafaj rezisztenciát mutat több, jelenleg használt atkairtó szerrel szemben._fill_540x300_0.jpg)
Így tartható meg a víz az erdőkben – szakmai útmutató segíti a gazdálkodókat
A mulcsozástól a csepegtető öntözésen át a tisztított szennyvíz...