Gumiabroncs 6.640 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A gumi főkategórián belül a gumiabroncsok kínálata a leggazdagabb a kerekek, felnik és tömlők mellett. A gumiabroncsokat a legtöbb, kerékkel rendelkező járműnél és munkagépnél széles körben használják. Mivel tulajdonképpen kopóeszközökről van szó, és a gumiabroncsok a folyamatos használat során tervezetten elhasználódnak, így bizonyos időközönként cserélni kell őket. Emellett nem várt események is bekövetkezhetnek, hiszen gumiabroncsaink megsérülhetnek, kilyukadhatnak, azaz deffektet kaphatnak.
Az időjárási viszonyok szintén indokolják a gumiabroncsok időszakos cseréjét, ugyanis a téli és nyári felhasználás eltérő jellege, illetve a gumi, mint anyag alapvető tulajdonságai miatt a hőmérséklet és az útviszonyok erősen befolyásolják a gumik tapadási tulajdonságait. Erre a problémakörre a gumiabroncsok gyártói különféle fejlesztésekkel, eltérő összetételű gumikkal és speciális felületi mintázatokkal reagáltak. Természesen a gumiabroncs rovat hirdetései között egyaránt találhatunk nyári gumikat és téli gumikat is.
A gumiabroncsok tekintetében érintett, a mezőgazdaságban használt gépek és járművek teljes körét felsorolni nem volna egyszerű feladat, így csak néhány fontosabb típust emelnénk ki, amelyek természetesen a rovat apróhirdetéseiben is hangsúlyosan visszaköszönnek: ilyenek a traktorgumi, a bálázó gumi, a pótkocsi gumiabroncsok, gumiabroncsok kombájnhoz, a bobcat gumiabroncs, a teherautó gumik és a különféle rakodó- és építőgépekhez való gumiabroncsok.
A fentiekben felvetett néhány gondolatból is látható, hogy a gumiabroncsok forgalmazása egy rendkívül összetett területet jelent, ha az abroncsok eltérő méretezését és adott járművekhez való kompatibilitását is behozzuk a képbe, akkor még egy ennél is bonyolultabb összképet kapunk. Ezekre az alapvető tulajdonságokra és ismérvekre ugyanakkor a gumiabroncsok vásárlásánál mindenképpen figyelni szükséges, akár új, akár használt gumiabroncs vásárlását tervezzük, legyen szó bármilyen típusú mezőgazdasági gépről, traktorról vagy haszongépjárműről.
A különféle mezőgazdasági célú gumitermékek, gumiabroncsok gyártásával számtalan multinacionális gumigyártó vállalat foglalkozik, így a gumi márkák kínálata igazán bőségesnek mondható. Csak néhány fontosabb gumigyártót emelnénk ki ezek közül: Michelin, Goodyear, Dunlop, Pirelli, Continental, Hankook, Nortec, Barnaul, Camso, Taurus, Linglong, Petlas, BFGoodrich, Haida, Özka, Voltyre, Marcher, Joyroad, Atturo, Alliance, Matador stb.

Olvasson tovább
297.150 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Tvs Szélesség: 710 Magasság: 45 Átmérő: 22.5 Mintázat: FL909 Terhelésindex: 165 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
22.874 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Ozka Szélesség: 6.50 Magasság: 0 Átmérő: 16 Mintázat: KNK33 Terhelésindex: 97 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
146.035 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Kumho Szélesség: 315 Magasság: 70 Átmérő: 22.5 Mintázat: KXD10 Terhelésindex: 154//150 Sebességindex: L Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
34.803 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Atf Szélesség: 8.25 Magasság: 0 Átmérő: 16 Mintázat: 1630 Terhelésindex: 120 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
135.591 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 230 Magasság: 95 Átmérő: 44 Mintázat: TA-120 Terhelésindex: 132 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
58.787 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 280 Magasság: 70 Átmérő: 18 Mintázat: TA-110 Terhelésindex: 114 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
70.953 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Infinity Szélesség: 280 Magasság: 85 Átmérő: 24 Mintázat: LR861 Terhelésindex: 115 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
45.504 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 9.00 Magasság: 0 Átmérő: 16 Mintázat: NT-3 Terhelésindex: 128 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
61.827 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:24 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 245 Magasság: 70 Átmérő: 17.5 Mintázat: NH100 Terhelésindex: 143/141 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
100.567 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:24 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Landspider Szélesség: 315 Magasság: 80 Átmérő: 22.5 Mintázat: LONGTRAXX AP600 Terhelésindex: 157/154 Sebességindex: L Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
15.000 Ft
Mitas 14.5-20 használt gumi köpeny eladó. 15.000 Ft/db
1.012.681 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:19 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Techking Szélesség: 26.5 Magasság: 0 Átmérő: 25 Mintázat: MATE-S Terhelésindex: 193 Sebességindex: B Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
153.555 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:19 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 270 Magasság: 95 Átmérő: 48 Mintázat: SPRAYER RC-950 Terhelésindex: 145 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
204.047 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:14 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 420 Magasság: 85 Átmérő: 34 Mintázat: TA 110 Terhelésindex: 142 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
186.850 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:14 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Hankook Szélesség: 295 Magasság: 80 Átmérő: 22.5 Mintázat: DH31 Terhelésindex: 152 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
132.465 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 380 Magasság: 85 Átmérő: 24 Mintázat: TA-110 Terhelésindex: 131 Sebességindex: B Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
150.850 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Bridgestone Szélesség: 320 Magasság: 85 Átmérő: 24 Mintázat: VX-R TRACTOR Terhelésindex: 122 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
172.114 Ft +ÁFA
2025. június 8. 22:04 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Bridgestone Szélesség: 340 Magasság: 85 Átmérő: 24 Mintázat: VX-R TRACTOR Terhelésindex: 125 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
162.843 Ft +ÁFA
2025. június 8. 21:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Kumho Szélesség: 385 Magasság: 55 Átmérő: 22.5 Mintázat: KLS23 Terhelésindex: 160 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
54.008 Ft +ÁFA
2025. június 8. 21:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 8.25 Magasság: 0 Átmérő: 20 Mintázat: PA 20 Terhelésindex: 133 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
95.807 Ft +ÁFA
2025. június 8. 21:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 320 Magasság: 85 Átmérő: 24 Mintázat: TA-110 Terhelésindex: 112 Sebességindex: B Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
59.283 Ft +ÁFA
2025. június 8. 21:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Tvs Szélesség: 400 Magasság: 60 Átmérő: 15.5 Mintázat: IM126 Terhelésindex: 149 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
133.055 Ft +ÁFA
2025. június 8. 21:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Tvs Szélesség: 15.5 Magasság: 0 Átmérő: 38 Mintázat: TR45 Terhelésindex: 133 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
185.449 Ft +ÁFA
2025. június 8. 21:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 420 Magasság: 85 Átmérő: 30 Mintázat: TA-110 Terhelésindex: 140 Sebességindex: B Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
24.638 Ft +ÁFA
2025. június 8. 21:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 6.50 Magasság: 0 Átmérő: 16 Mintázat: TD16 Terhelésindex: 91 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Gumi
- Gumiabroncs (6.640)
Hirdetés