Gumiabroncs 6.646 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A gumi főkategórián belül a gumiabroncsok kínálata a leggazdagabb a kerekek, felnik és tömlők mellett. A gumiabroncsokat a legtöbb, kerékkel rendelkező járműnél és munkagépnél széles körben használják. Mivel tulajdonképpen kopóeszközökről van szó, és a gumiabroncsok a folyamatos használat során tervezetten elhasználódnak, így bizonyos időközönként cserélni kell őket. Emellett nem várt események is bekövetkezhetnek, hiszen gumiabroncsaink megsérülhetnek, kilyukadhatnak, azaz deffektet kaphatnak.
Az időjárási viszonyok szintén indokolják a gumiabroncsok időszakos cseréjét, ugyanis a téli és nyári felhasználás eltérő jellege, illetve a gumi, mint anyag alapvető tulajdonságai miatt a hőmérséklet és az útviszonyok erősen befolyásolják a gumik tapadási tulajdonságait. Erre a problémakörre a gumiabroncsok gyártói különféle fejlesztésekkel, eltérő összetételű gumikkal és speciális felületi mintázatokkal reagáltak. Természesen a gumiabroncs rovat hirdetései között egyaránt találhatunk nyári gumikat és téli gumikat is.
A gumiabroncsok tekintetében érintett, a mezőgazdaságban használt gépek és járművek teljes körét felsorolni nem volna egyszerű feladat, így csak néhány fontosabb típust emelnénk ki, amelyek természetesen a rovat apróhirdetéseiben is hangsúlyosan visszaköszönnek: ilyenek a traktorgumi, a bálázó gumi, a pótkocsi gumiabroncsok, gumiabroncsok kombájnhoz, a bobcat gumiabroncs, a teherautó gumik és a különféle rakodó- és építőgépekhez való gumiabroncsok.
A fentiekben felvetett néhány gondolatból is látható, hogy a gumiabroncsok forgalmazása egy rendkívül összetett területet jelent, ha az abroncsok eltérő méretezését és adott járművekhez való kompatibilitását is behozzuk a képbe, akkor még egy ennél is bonyolultabb összképet kapunk. Ezekre az alapvető tulajdonságokra és ismérvekre ugyanakkor a gumiabroncsok vásárlásánál mindenképpen figyelni szükséges, akár új, akár használt gumiabroncs vásárlását tervezzük, legyen szó bármilyen típusú mezőgazdasági gépről, traktorról vagy haszongépjárműről.
A különféle mezőgazdasági célú gumitermékek, gumiabroncsok gyártásával számtalan multinacionális gumigyártó vállalat foglalkozik, így a gumi márkák kínálata igazán bőségesnek mondható. Csak néhány fontosabb gumigyártót emelnénk ki ezek közül: Michelin, Goodyear, Dunlop, Pirelli, Continental, Hankook, Nortec, Barnaul, Camso, Taurus, Linglong, Petlas, BFGoodrich, Haida, Özka, Voltyre, Marcher, Joyroad, Atturo, Alliance, Matador stb.

Olvasson tovább
139.803 Ft +ÁFA
2025. június 9. 09:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Ceat Szélesség: 385 Magasság: 65 Átmérő: 22.5 Mintázat: WINMILE-S Terhelésindex: 164 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
74.472 Ft +ÁFA
2025. június 9. 09:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 19 Magasság: 45 Átmérő: 17 Mintázat: MIM-374 Terhelésindex: Sebességindex: Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
33.972 Ft +ÁFA
2025. június 9. 09:24 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mitas Szélesség: 6.00 Magasság: 0 Átmérő: 18 Mintázat: TF-03 Terhelésindex: 96 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
112.244 Ft +ÁFA
2025. június 9. 09:19 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 270 Magasság: 95 Átmérő: 32 Mintázat: SPRAYER RC-950 Terhelésindex: 136 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
191.547 Ft +ÁFA
2025. június 9. 08:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Kabat Szélesség: 16.9 Magasság: 0 Átmérő: 28 Mintázat: GTR-03 Terhelésindex: 156 Sebességindex: A8 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
35.394 Ft +ÁFA
2025. június 9. 08:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Kabat Szélesség: 7.50 Magasság: 0 Átmérő: 20 Mintázat: SRF-04 Terhelésindex: 108 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
206.417 Ft +ÁFA
2025. június 9. 08:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Armour Szélesség: 540 Magasság: 65 Átmérő: 28 Mintázat: R1 Terhelésindex: 142 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
36.283 Ft +ÁFA
2025. június 9. 08:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Satoya Szélesség: 215 Magasság: 75 Átmérő: 17.5 Mintázat: SD-060 Terhelésindex: 135/133 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
83.244 Ft +ÁFA
2025. június 9. 07:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 280 Magasság: 85 Átmérő: 24 Mintázat: TA 110 Terhelésindex: 115 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
171.197 Ft +ÁFA
2025. június 9. 07:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Sava Szélesség: 385 Magasság: 65 Átmérő: 22.5 Mintázat: CARGO MS Terhelésindex: 160 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
206.984 Ft +ÁFA
2025. június 9. 07:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Dunlop Szélesség: 315 Magasság: 80 Átmérő: 22.5 Mintázat: SP482 Terhelésindex: 156 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
179.583 Ft +ÁFA
2025. június 9. 07:04 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Fulda Szélesség: 315 Magasság: 70 Átmérő: 22.5 Mintázat: WINTERCONTROL Terhelésindex: 154 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
38.087 Ft +ÁFA
2025. június 9. 06:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Kabat Szélesség: 10 Magasság: 75 Átmérő: 15.3 Mintázat: IMP-03 Terhelésindex: 130 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
19.157 Ft +ÁFA
2025. június 9. 06:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Trelleborg Szélesség: 4.00 Magasság: 0 Átmérő: 15 Mintázat: TD27 Terhelésindex: 66 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
223.524 Ft +ÁFA
2025. június 9. 06:24 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Dunlop Szélesség: 315 Magasság: 80 Átmérő: 22.5 Mintázat: SP382 Terhelésindex: 156/150 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
1.167.606 Ft +ÁFA
2025. június 9. 06:19 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Alliance Szélesség: 710 Magasság: 75 Átmérő: 42 Mintázat: AGRISTAR 378 Terhelésindex: 175 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
47.575 Ft +ÁFA
2025. június 9. 06:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 260 Magasság: 70 Átmérő: 16 Mintázat: TA 110 Terhelésindex: 109 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
101.520 Ft +ÁFA
2025. június 9. 05:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Pirelli Szélesség: 10 Magasság: 0 Átmérő: 22.5 Mintázat: LS97 Terhelésindex: 144/142 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
323.937 Ft +ÁFA
2025. június 9. 05:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 520 Magasság: 85 Átmérő: 38 Mintázat: TA-110 Terhelésindex: A8 Sebességindex: 155 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
36.197 Ft +ÁFA
2025. június 9. 05:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mitas Szélesség: 6.50 Magasság: 0 Átmérő: 16 Mintázat: TF-03 Terhelésindex: 97 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
156.890 Ft +ÁFA
2025. június 9. 05:04 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Bridgestone Szélesség: 360 Magasság: 70 Átmérő: 24 Mintázat: VX-R TRACTOR Terhelésindex: 122 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
128.378 Ft +ÁFA
2025. június 9. 04:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Apollo Szélesség: 315 Magasság: 70 Átmérő: 22.5 Mintázat: ENDURACE RD2 Terhelésindex: 154/150 Sebességindex: L Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
135.283 Ft +ÁFA
2025. június 9. 04:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Aeolus Szélesség: 315 Magasság: 70 Átmérő: 22.5 Mintázat: NEO WINTER D Terhelésindex: 154/150 Sebességindex: L Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
144.661 Ft +ÁFA
2025. június 9. 04:14 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Matador Szélesség: 385 Magasság: 65 Átmérő: 22.5 Mintázat: T HR 4 Terhelésindex: 160 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
97.906 Ft +ÁFA
2025. június 9. 02:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Hankook Szélesség: 265 Magasság: 70 Átmérő: 19.5 Mintázat: AH35 Terhelésindex: 140 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Gumi
- Gumiabroncs (6.646)

Ezért bukik sok gazda a nyáron – de van megoldás!
Nem old meg minden problémát, de sokat segíthet, adott esetben a túlélésben.
Ezért éri meg az öntözés – látványos zöldborsóhozam az Orosfarmnál
Hét-nyolc tonnás hektáronkénti hozammal kalkulálnak.