Hirdetés
Henger, tömörítő 806 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
2025. május 4. 12:19 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
TOP-CUTTER száraprító henger a HE-VA Tip-Roller típusú hengerekhez az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatából! - Spring-Board simító helyére felszerelhető aprító henger - Hidraulikus mozgatás és nyomásnövelés - 390 mm-es hengerátmérő, zárt palást a beragadás...
Kiemelt 5 éve hirdető
2025. április 30. 07:24 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VPH-6,0 vontatott prizmacsúcsos henger: A prizmacsúcsos hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munkaszélességben, igény szerint hidraulikus simítóval gyártjuk. Használatával tökéletes rögtörést, illetve szántás utáni talajelmunkálást végez, továbbá a...
Kiemelt 5 éve hirdető
2025. április 30. 07:14 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VCH-6,0 vontatott Cambridge henger: A Cambridge hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munkaszélességben, igény szerint hidraulikus simítóval gyártjuk. Használatával tökéletes rögtörést, illetve szántás utáni talajelmunkálást végez, továbbá a tavaszi...
1.999.000 Ft nettó
16 éve hirdető
2025. május 5. 06:49 Henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
Hidraulikusan csukható, vontatott , jó állapotban eladó
2025. május 5. 06:04 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Szeged
Dal-Bo Levelflex 450 előre szerelhető henger, dán gyártmány, 4,5 m munkaszélesség, 80-as ékgyűrűs öntvény henger, 2,9 m szállítási szélesség, hidraulikus felcsukás, 2.175 kg saját tömeg. Akciós ár: 2 840 000 Ft + ÁFA helyett 1 860 000 Ft + ÁFA Az...
4.050.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. május 5. 04:34 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 4,6 méteres hidraulikus gyűrűshenger (69 tagos), tárcsacspágyas. Ára: 4.050.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén ingyenes házhozszállítással! Hengereinket 3,8 métertől 6 méter munkaszélességig gyártjuk. A feltüntetett árak tájékoztató...
6.350.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. május 5. 04:29 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott, hidraulikus Cambridge henger 6 méter munkaszélességgel, rugós simítóval szerelve. - tömege: 4500 kg - hidraulikus crossboard simítóval - hidraulikusan csukható robusztus váz - 13/55-16 14PR abroncsok ADR kerékaggyal - ST740-es csapágyakkal...
2025. május 5. 02:19 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész utánpótlás...
5.970.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. május 5. 02:19 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 5,6 méter munkaszélességű prizmacsúcsos henger, hidraulikus simítóval. Ára: 5.970.000 Ft + Áfa. Ingyenes házhoz szállítással. Tömege: 3600 kg! Hengereink 4 métertől 6,2 méterig rendelhetőek! A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek! Pontos...
4 éve hirdető
2025. május 5. 01:09 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 820-6 ASL Master henger, FlatSpring rugós talajsimítóval. JELLEMZŐK: • 8,4 m munkaszélesség, • 3 m szállítási szélesség, • Szekciók száma: 6 db, • Opció: keresztreteszelés...
4 éve hirdető
2025. május 5. 00:54 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 820-6 ASL Master henger. JELLEMZŐK: • 8,4 m munkaszélesség, • 3 m szállítási szélesség, • Szekciók száma: 6 db. Opció: Flatspring simító...
2025. május 5. 00:54 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. május 5. 00:29 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész utánpótlás...
2025. május 5. 00:29 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez, front vagy/és hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában! Top-Cutter száraprítók 3/3,5 m-es munkaszélességgel: - KAT II függesztési pontok front vagy hátsó függesztéshez...
2025. május 5. 00:14 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez, front vagy/és hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában! Top-Cutter Solo egysoros fix szártőrő adapterek 3 vagy 3,5 m-es munkaszélességgel: - KAT II függesztési pontok...
1.250.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. május 4. 23:54 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az egyébként is széles termékpalettánkat, kétféle aprító hengerrel bővítettük. Ami hatékony megoldást kínál napraforgó, kukorica szár, repce és zöldtrágya zúzására. Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra...
14 éve hirdető
2025. május 4. 23:34 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Gazdálkodó! Régóta megfigyelték hogy a vetés után megfelelően visszatömörített talajból a magok,jellemzően a búza,kukorica,szója sokkal egyenletesebben , egyidőben és egyenletes nagyságban kelnek ki. A Berkó gyártmányú CV típusú cambridge...
2025. május 4. 23:19 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez, front vagy hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában! Top-Cutter 600 Twin - 4/5/6 méteres munkaszélességgel: - KAT II függesztési pontok front vagy hátsó függesztéshez,...
30.000 Ft
9 éve hirdető
2025. május 4. 21:58 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Csólyospálos
1 db 100x20-as új rögtörő henger eladó.
2.300.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. május 4. 21:49 Rögtörő henger Baranya, Egyházasharaszti
Eladó sorba került 2007-es évjáratú Dal-Bo Maxiroll 760 Cambridge henger. Új csapágyakkal, használható állapotban, a váz nincs törve.
1.800.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. május 4. 21:29 Tömörítő henger Baranya, Egyházasharaszti
Eladó sorba került leták 6 méteres hidraulikus gyűrűshengerünk. Korának megfelelő állapotban, azonnal munkára fogható!
10 éve hirdető
2025. május 4. 20:54 Aprító henger Veszprém, Tüskevár
- 2 900 mm munkaszélesség - 3 000 mm szállítási szélesség - fix váz - hengerek száma: 2 - 360 mm henger átmérő - csavart, cserélhető kések - 10-30 mm munkamélység - függesztési kategória II. - 5-25 km/h munkasebesség - 60 Le minimum - 760 kg önsúly...
2.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 4. 20:39 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Népszerű cambridge-henger családunk új taggal bővült. 3,0 m munkaszélességű vontatott változat a nagyobb testvéreinél megismert simítóval szerelve. INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL- EGYENESEN A GYÁRTÓTÓL! Felépítése, műszaki paraméterei: - 3,0 m...
2025. május 4. 20:24 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 630 csillag gyűrűs vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének kínálatában: - 6,3 méteres munkaszélesség - • 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely és speciális csapágyazás kettős tömörítéssel a tökéletes...
3.595.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 4. 20:19 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Megérkezett népszerű 5,2 m-es aprítóhengerünk továbbfejlesztett változata: - még nagyobb géptömeg - továbbfejlesztett talajkövetés - verhetetlen ár-érték arány Felépítésük, műszaki jellemzőik: - TALAJKÖVETŐBB szárnykialakítás- még tökéletesebb...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (806)
- Aprító henger (207)
- Crosskill henger (29)
- Egyéb henger (126)
- Rögtörő henger (181)
- Tömörítő henger (217)

Folyton tönkremennek a fűszernövényeid? Itt a megoldás!
Erre ügyelj, ha gyakran mennek tönkre a fűszernövényeid!
Hét eleji időjárás: Ne lepődj meg, évszakot váltunk!
Több hullámban érkezik csapadék, és komolyan lehűl a levegő.