Konténer 164 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A konténer hirdetési kategóriában többcélú felhasználást lehetővé tevő konténereket találunk. A konténerek tulajdonképpen olyan nagyméretű fém dobozok, amelyeket először a tengeri áruszállításban kezdtek el igen kiterjedt módon használni a konténerszállító tengerjáró hajóknál. A szabványos konténereket direkt erre a célra tervezték, miután azonban kiderült strapabíróságuk és univerzális alkalmazhatóságuk más ágazatok is felfigyeltek erre a költséghatékony megoldásra, így olyan helyzetekben is elkezdték alkalmazni, ahol korábban nem volt ez jellemző.
A költséghatékonyság mellett a konténerek másik nagy előnyét a mobilitás jelenti, hiszen darukkal, teherautókkal viszonylag könnyedén mozgathatóak az egyes felhasználási helyek között. Így előszeretettel használnak konténereket raktározásra, mobilházként, úgynevezett konténerházként, tárolóként, garázsként, megfelelő hőszigeteléssel ellátott, lakhatásra alkalmas konténerek is léteznek, ahogyan ismerünk mobilkonténereket, hűtőkonténereket, irodakonténert, szaniterkonténert, őrkonténert, technológiai konténert, katonai lakó konténert, ipari lakókocsit, mérlegházat, melegedőt is. Az itt felsoroltak nagy részével általában a rovat apróhirdetéseit böngészve is találkozhatunk.
A kínálatban előfordulnak új és használt állapotú konténerek is, ahogyan a konténergyártással foglalkozó vállalatok ajánlatai között is szép számmal válogathatunk.
A költséghatékonyság mellett a konténerek másik nagy előnyét a mobilitás jelenti, hiszen darukkal, teherautókkal viszonylag könnyedén mozgathatóak az egyes felhasználási helyek között. Így előszeretettel használnak konténereket raktározásra, mobilházként, úgynevezett konténerházként, tárolóként, garázsként, megfelelő hőszigeteléssel ellátott, lakhatásra alkalmas konténerek is léteznek, ahogyan ismerünk mobilkonténereket, hűtőkonténereket, irodakonténert, szaniterkonténert, őrkonténert, technológiai konténert, katonai lakó konténert, ipari lakókocsit, mérlegházat, melegedőt is. Az itt felsoroltak nagy részével általában a rovat apróhirdetéseit böngészve is találkozhatunk.
A kínálatban előfordulnak új és használt állapotú konténerek is, ahogyan a konténergyártással foglalkozó vállalatok ajánlatai között is szép számmal válogathatunk.
Olvasson tovább
Szerverhűtő konténer egyedi, speciális igényekre szabva • 20 lábas és 40 lábas méretben, egyedi kialakításban is lehetséges, • DAIKIN Sky Air szerverhűtő redundáns rendszerben (Hűtés -20 °C külső hőmérsékletig) • 400V/230V-os hálózatról is...
2.200.000 Ft +ÁFA
Hőszigetelt, klimatizált raktárkonténer • 18-30°C komfort hűtőtartomány • DAIKIN 3,5 kW inverteres split klímaberendezéssel • 20 lábas és igény esetén 40 lábas méretben is • 3 fázisú tápcsatlakozás, 1x230 V dugaljzattal, érintésvédelemmel, belső LED...
4.990.000 Ft +ÁFA
ColdBox Plus hűtőkonténer • -5 Cº és 10 Cº közötti optimális hűtési tartomány • 20 lábas és 40 lábas méretben, • Új ZANOTTI monoblokkos gépészettel (6-9 kW hűtőteljesítménnyel), hűtőközeg: R134a • 400V-os hálózatról üzemeltethető (3,0 - 3,5 kW...
Hőszigetelt felújított raktárkonténerek 10’ (2600mm) és extra magas (2900mm) méretben Hőszigetelés: Kifogástalan műszaki és esztétikai állapotban lévő használt tengeri konténerből kialakítva, amelynek belső oldalán (függőleges falazaton, mennyezeten,...
800.000 Ft +ÁFA
10’raktárkonténer (2600mm) és extra magas (2900mm) méretben Főbb jellemzők: Erős vázszerkezet, CORTEN acél trapéz falazat Por- és cseppmentesen záródó gumírozott kétszárnyú tengeri konténerajtók a rövid oldalon Nagy teherbírású (1,5t/m2), trópusi...
40' normál vagy extra magas (2900mm) tengeri konténerek összeépítése, egyterűvé alakítása Tengeri konténerek hosszanti oldalon történő összeépítésével tetszőleges méretű tér alakítható ki, így pl. 4 db. 40' konténer összeépítésével nyert alapterület...
1.890.000 Ft +ÁFA
20’ HC hőszigetelt tengeri raktárkonténer (extra belmagasság: 2.59m ) - Külső méretek: hosszúság: 6,06 m; szélesség: 2.44 m; magasság: 2.9 m - Belső méretek: hosszúság: 5.77 m; szélesség: 2.22 m; magasság: 2.59 m - Erős vázszerkezet, CORTEN...
1.100.000 Ft +ÁFA
Felújított tengeri raktárkonténerek 20’/ 40' normál (2650mm) és extra magas (2950mm) méretben A jó minőségű, kifogástalan műszaki állapotban lévő tengeri konténer felújítása során kerül sor a külső héjlemezelés kiegyengetésére, tisztítására,...
Hőszigetelt felújított raktárkonténerek 20’/ 40' normál (2600mm) és extra magas (2900mm) méretben Hőszigetelés: Kifogástalan műszaki és esztétikai állapotban lévő használt tengeri konténerből kialakítva, amelynek belső oldalán (függőleges falazaton,...
Technológiai konténerek 20’/ 40' normál (2600mm) és extra magas (2900mm) szabványos méretben, valamint tetszőleges egyedi hossz méretben Új/egyutas vagy felújított tengeri konténer megfelelő típusból (nem mindegyik konténer alkalmas a feladatra)...
1.850.000 Ft +ÁFA
20’std. notrmál magas új/egyutas konténerből kialakított technológiai konténer. Igény szerinti nyílászárók, belső terek, áttörések képzésével. Főbb jellemzők: Erős vázszerkezet, CORTEN acél trapéz falazat Por- és cseppmentesen záródó gumírozott...
2.200.000 Ft +ÁFA
ÚJ AKCIÓS MODELL – KÉSZLETRŐL AZONNAL ELVIHETŐ! 5 × 2,4 méteres, teljesen szigetelt kulcsrakész konténer Tökéletes megoldás irodának, nyaralónak, melléképületnek vagy üzlethelyiségnek! Főbb jellemzők: Erős, időtálló acélváz Kiváló hőszigetelés: +4 cm...
1.750.000 Ft +ÁFA
Mezőgazdászok figyelem! Eladó egy 4x2,4 m-es, teljesen hőszigetelt, gondozásmentes, CE minősítéssel rendelkező, színre fújt keretes, mezőgazdasági konténer, 1db bejárati ajtóval, 2 db bukó-nyíló ablakkal, kiépített villamos energia hálózattal. A...
2.530.000 Ft +ÁFA
Konténervásárlók figyelem! Eladó készletről egy 6x2,4 m-es, teljesen hőszigetelt, gondozásmentes, CE minősítéssel rendelkező konténer, 1db bejárati ajtóval, 1 db redőnyös bukó-nyíló ablakkal, kiépített villamos energia hálózattal, 3,5 kw-os Gree...
695.000 Ft +ÁFA
Újszerű tengeri raktárkonténerek akciós áron elérhetők nagy darabszámban! Az újszerű tengeri raktárkonténerek állapotukban az egyutas tengeri raktárkonténerekhez állnak közelebb, mintsem a használtakhoz. Ezek a konténerek jellemzően 2-5 évesek,...
975.000 Ft +ÁFA
Kiváló esztétikai és műszaki állapotban lévő, tiszta belső terű, friss gyártású tengeri raktárkonténerek eladók. - Új, egyutas konténerek - Raktárkonténer vásárlás azonnal elérhető készlettel - Átvehető: Érd, Fiastyúk utca 7. - Igény esetén országos...
495.000 Ft +ÁFA
20' használt tengeri raktárkonténerek eladók! Megbízható, ellenőrzött, azonnal elérhető raktárkonténerek raktározásra, szállításra vagy építési területekhez. Akár már 495.000 Ft + ÁFA-tól! - Normálisan záródó, masszív ajtók - Beázásmentes, száraz...
875.000 Ft +ÁFA
Kínálatunkban jelenleg több darab, 2024-ben gyártott, egyutas tengeri konténer érhető el, amelyek kiváló műszaki állapotban vannak, és ideális megoldást nyújtanak raktározási, telephelyi vagy ipari felhasználásra. Az érdeklődés folyamatos, a készlet...
595.000 Ft +ÁFA
40'HC használt tengeri raktárkonténerek kiváló műszaki állapotban! Már 595 000 Ft + ÁFA-tól! Műszakilag kifogástalan, esztétikailag megfelelő állapotú, beázásmentes konténerek – ideális választás, ha megbízható tárolót keres kedvező áron. - CORTEN...
990.000 Ft +ÁFA
Új, egyutas 20’ tengeri raktárkonténer kedvező áron! 990.000 Ft + áfa-tól - Kérje kedvezményes ajánlatunkat online! - Lock box / lakatvédő – maximális biztonság - Könnyített nyitású ajtó, nagyméretű szellőzők Átvehető Érden, a Fiastyúk utca 7-ben,...
990.000 Ft +ÁFA
Összecsukható konténer eladó AKCIÓS áron! Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Ideális megoldás ideiglenes iroda, mobil helyiség vagy tároló kialakításához. Akciós ár: 950.000 Ft + ÁFA Az ajánlat a készlet erejéig érvényes! Főbb jellemzők: -...
1.200.000 Ft +ÁFA
Új irodakonténerek készletről, fehér színben eladók. A konténerek 1 db bejárati ajtóval, 2 db ablakkal és komplett villamos hálózattal rendelkeznek. Bővíthetők, a vásárlók igényeihez igazodva, akár lakóháznak is alkalmasak! Méretek: 6 m x 2,4 m....
1.000.000 Ft +ÁFA
Eladó vagy bérelhető raktárkonténerek készletről: - 20’ DC újszerű állapotban - 20’ DC új, egyutas - 20’ DC használt - 40’ HC újszerű állapotban - 40’ HC használt A szállításban tudunk segíteni, de az ár nem tartalmazza a szállítás költségét. Az ár...
1.050.000 Ft +ÁFA
Eladó új, kis méretű, egyedileg gyártott irodakonténer. Méretei: 2,40 x 2,60 m Szállításban tudunk segíteni. Az ár az ÁFA-t és a szállítási költséget nem tartalmazza!
950.000 Ft +ÁFA
Eladó vagy bérelhető raktárkonténerek készletről: - 20’ DC újszerű, egyutas állapotban - 20’ DC használt - 40’ HC újszerű állapotban - 40’ HC használt A szállításban tudunk segíteni, de az ár nem tartalmazza a szállítás költségét. Az ár...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Ingatlan
- Hirdetmény
- Konténer (164)
- Egyéb konténer (15)
- Faház (1)
- Irodakonténer (44)
- Konténer ház (3)
- Méhész konténer (3)
- Őrkonténer (8)
- Raktárkonténer (62)

A szél „szárító” hatása februárban – és mit okoz az örökzöldekben
Miért barnulnak meg az örökzöldek februárban? Kiderül a cikkből!
Vigyázz! Ha így kezded a reggelt, elrontod az egész napod!
Az üres gyomor érzékeny, ezért nem mindegy, mit eszel és iszol reggelire....

























