szállítás találatok 1 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A konténer hirdetési kategóriában többcélú felhasználást lehetővé tevő konténereket találunk. A konténerek tulajdonképpen olyan nagyméretű fém dobozok, amelyeket először a tengeri áruszállításban kezdtek el igen kiterjedt módon használni a konténerszállító tengerjáró hajóknál. A szabványos konténereket direkt erre a célra tervezték, miután azonban kiderült strapabíróságuk és univerzális alkalmazhatóságuk más ágazatok is felfigyeltek erre a költséghatékony megoldásra, így olyan helyzetekben is elkezdték alkalmazni, ahol korábban nem volt ez jellemző.
A költséghatékonyság mellett a konténerek másik nagy előnyét a mobilitás jelenti, hiszen darukkal, teherautókkal viszonylag könnyedén mozgathatóak az egyes felhasználási helyek között. Így előszeretettel használnak konténereket raktározásra, mobilházként, úgynevezett konténerházként, tárolóként, garázsként, megfelelő hőszigeteléssel ellátott, lakhatásra alkalmas konténerek is léteznek, ahogyan ismerünk mobilkonténereket, hűtőkonténereket, irodakonténert, szaniterkonténert, őrkonténert, technológiai konténert, katonai lakó konténert, ipari lakókocsit, mérlegházat, melegedőt is. Az itt felsoroltak nagy részével általában a rovat apróhirdetéseit böngészve is találkozhatunk.
A kínálatban előfordulnak új és használt állapotú konténerek is, ahogyan a konténergyártással foglalkozó vállalatok ajánlatai között is szép számmal válogathatunk.

Olvasson tovább
900.000 Ft +ÁFA
Összecsukható konténer eladó akciós áron! Ideális megoldás ideiglenes iroda, mobil helyiség vagy tároló kialakításához. Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Főbb jellemzők: - Nyitható ablakok - Ajtók - Konnektorok - Lámpakapcsolók Méretek...
A megadott feltételekkel nincs több találat.
Bővített kereséssel még több ajánlatot találhat.
885.920 Ft +ÁFA
Variant L6 típusú üvegház, növényház horganyzott vázzal és Helios, egyenletes fényelosztású 4 mm-es üvegborítással, ideális választás kertészetbe vagy hobbikertbe. Méretei: szélesség/hosszúság/magasság: 3,03 x 6,01 x 2,09 m, teljes hasznos...
900.000 Ft +ÁFA
Összecsukható konténer eladó akciós áron! Ideális megoldás ideiglenes iroda, mobil helyiség vagy tároló kialakításához. Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Főbb jellemzők: - Nyitható ablakok - Ajtók - Konnektorok - Lámpakapcsolók Méretek...
Tekintse meg a kereséséhez hasonló hirdetéseinket is!
A beállításai alapján további, hasonló hirdetéseket is megmutatunk.
Hasonló hirdetések megtekintése
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok

3 napos előrejelzés: Semmi szél, semmi eső, csak a hőség
Napos, száraz, forró napok várhatók 30–36 fokos maximumokkal, gyenge széllel,...
Megrázod a szilvafát szüretkor? Ezzel több gyümölcs sérülhet, mint gondolnád
Szüretkor nem mindegy, hogy megrázod vagy óvatosan szeded a szilvát. Mutatjuk,...