4 találatok 5 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A facsemeték között egyaránt megtalálhatjuk az ipari és erdészeti célú hasznosításban érdekes fafajták, illetve kisebb számban a népszerűbb gyümölcsfa és fás szárú haszonnövény fajták egyedeit is, ahogyan természetesen a különféle díszfák és dísznövények is a kínálat szerves részét képezik. Facsemeték és bokrok, cserjék (merthogy ezek is számmal előfordulnak az apróhirdetések között) tenyésztésével és forgalmazásával elsősorban hivatásos növényszaporítók és faiskolák foglalkoznak.
A dísznövényeket tekintve olyan fajták jellemzik a kínálatot, mint a fagyal, az aranycserje, a japán liliomfa (magnólia), lila akác, húsos som, mályva cserje, lonc, buxus, babérmeggy, tuják, tiszafa, tűztövis, madárbirs, tatárlonc, selyemakác, eperfa, páfrányfenyő (Ginkgo biloba), borostyán, Leylandi ciprus, szivarfa, fenyőcsemeték, bambusz stb.
A dísznövényként is ültethető, illetve az erdészeti gazdálkodásban is jelentősnek mondható fafajták mezőnye a következőképpen alakul: (kocsányos) tölgy, nyárfa, kőris, hárs, fehér akác, szil, császárfa, nyír, gyertyán, különböző fenyő fajták. Míg a haszonnövényként termesztett fa és cserje jellegű növények kínálatát a mogyoró, dió, bodza, füge, kökény, málna, homoktövis, gránátalma, citrom, kiwi, vadkörte, piszke, birs, ribizli növényfajok jellemzik leginkább az Agroinform Piactér facsemeték kategóriájának apróhirdetései tükrében.

Olvasson tovább
1.200 Ft
A leylandi ciprus az egyik leggyorsabban fejlődő örökzöld. Kiválóan alkalmas sövények létesítésére, gyors növekedésének köszönhetően többszöri visszavágással viszonylag hamar dús, tömött lombú, átláthatatlan sövényt kapunk belőle. Előnyei: - Gyors...
1.200 Ft
A Leylandi ciprus az egyik leggyorsabban fejlődő örökzöldek közé tartozik. Kiválóan alkalmas sövény kialakítására, gyors növekedésének köszönhetően többszöri visszavágással viszonylag hamar dús, tömött lombú, átláthatatlan sövény formálható belőle....
350 Ft
Extra dán nordmann, normand fenyőcsemete, lucfenyő csemete, ezüstfenyő csemete, luc 2-3-4-5 éves, magágyi és iskolázott eladó.
Cserepes császárfák telepítésre ,akár túzifa ültetvénynek is folyamatos kiszolgálással , ... nagyobb tétel igénynél ..elöleg mellett kiszállítom.. Továbbá nagy 4 -7 méteres 3-5 éves , szállítható és egész évben ültethető koronás és egy szálban...
120 Ft
2020. június 12. 20:10 Győr-Moson-Sopron, Öttevény
Csemetekertünk több fajta hazai és nemes nyár klónt kínál eladásra.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok

Mennyi víz kell a veteményesnek augusztusban?
Augusztusban különösen fontos a zöldségek helyes öntözése. Mutatjuk a főbb...
Pezseg a marhapiac, magasak a hazai árak
Magyarországon rendkívül jól alakul a marhapiac: akár tehén, akár üsző, akár...