csemete találatok 11 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A facsemeték között egyaránt megtalálhatjuk az ipari és erdészeti célú hasznosításban érdekes fafajták, illetve kisebb számban a népszerűbb gyümölcsfa és fás szárú haszonnövény fajták egyedeit is, ahogyan természetesen a különféle díszfák és dísznövények is a kínálat szerves részét képezik. Facsemeték és bokrok, cserjék (merthogy ezek is számmal előfordulnak az apróhirdetések között) tenyésztésével és forgalmazásával elsősorban hivatásos növényszaporítók és faiskolák foglalkoznak.
A dísznövényeket tekintve olyan fajták jellemzik a kínálatot, mint a fagyal, az aranycserje, a japán liliomfa (magnólia), lila akác, húsos som, mályva cserje, lonc, buxus, babérmeggy, tuják, tiszafa, tűztövis, madárbirs, tatárlonc, selyemakác, eperfa, páfrányfenyő (Ginkgo biloba), borostyán, Leylandi ciprus, szivarfa, fenyőcsemeték, bambusz stb.
A dísznövényként is ültethető, illetve az erdészeti gazdálkodásban is jelentősnek mondható fafajták mezőnye a következőképpen alakul: (kocsányos) tölgy, nyárfa, kőris, hárs, fehér akác, szil, császárfa, nyír, gyertyán, különböző fenyő fajták. Míg a haszonnövényként termesztett fa és cserje jellegű növények kínálatát a mogyoró, dió, bodza, füge, kökény, málna, homoktövis, gránátalma, citrom, kiwi, vadkörte, piszke, birs, ribizli növényfajok jellemzik leginkább az Agroinform Piactér facsemeték kategóriájának apróhirdetései tükrében.

Olvasson tovább
700 Ft
2025. július 31. 15:03 Bács-Kiskun, Jakabszállás
Homoktövis csemete eladó nagy tételben is , engedélyes faiskolából. Homoktövis: Askola és Pollmix További információ telefonon.
700 Ft
Eladó Haschberg bodza csemete engedélyes faiskolából 2025 őszi telepítésre. Bővebb információ telefonon.
800 Ft
2025. július 15. 07:15 Somogy, Kaposvár
Normand 30-40 cm 4-5 éves 1500 Ft Luc 30-40 cm 3-4 éves 1000 Ft Ezüst 20-30 cm 3-4 éves 1200 Ft Szerbluc 20-40 cm 3 éves 1500 Ft Erdei 30-40 cm 3 éves 1500 Ft Fekete 30-40 cm 3-4 éves 1500 Ft 1,5-3 l konténerben. Csak személyes átvétel.
2.000 Ft
2025. július 15. 07:15 Somogy, Kaposvár
Eladó 30-40 cm-es babérmeggy 1 l-es konténerben. Csak személyes átvétel. Nagy tételnél egyedi ár.
1.200 Ft
2025. július 15. 07:14 Somogy, Kaposvár
Eladó konténeres csemete, 20-30 cm. Sövénynek kiválóan alkalmas, hasonlít a babérmeggyre.
7.000 Ft +ÁFA
2025. július 14. 21:28 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hetefejércse
Termelői gyümölcs faiskolából eladók, konténeres francia hibrid szelídgesztenye csemeték! Kis és nagy tételben eladók emellett áfonya, illetve dió oltványok is. Az oltványok árai méret szerint vannak meg határozva! Árlista a képek között...
2.600 Ft
2025. július 5. 15:54 Fejér, Székesfehérvár
Különböző méretű barack (2.800,-Ft/db), meggy (2.600,-Ft/db), minőségi, nagyon finom gesztenye (10.000,-Ft/db) és nagyszemű, papírhéjú diófa (6.000,-Ft/db) csemeték, valamint thuják 2 m-ig (8.000,-Ft/db) termelőtől eladók. Zalaegerszeg környéke.
2.000 Ft +ÁFA
2025. év végi telepítésre diófa csemete nagykereskedelmi áron eladó. Elérhető fajták: chandler, fernor, franquette, fernette. Min.: 1000 db esetén netto 2500 Ft/csemete 3000 db: 2300 Ft/csemete 5000 db: 2200 Ft/csemete 10000 db fölött az ár egyedi...
800 Ft
2025. május 29. 12:21 Pest, Ecser
Kecskerágó - Euonymus csemeték 20 cm - 800 Ft 30-40 cm - 1300-3000 Ft
7.000 Ft
2022. december 12. 09:07 Borsod-Abaúj Zemplén, Mezőkövesd
Banánfa csemeték Mezőkövesden kiskertből,különböző méretben eladók.
1.600 Ft
2016. október 6. 20:15 Budapest, Budapest (XVII. kerület)
Eladó vezető német fajtákból homoktövis csemete szaporítóanyag palánta! Fajták: - Orange Energy / Habego - Leikora - + Pollmix porzók hozzá 2 éves 120 cm nagyság 1600 Ft/db 10 éves homoktövis termesztési tapasztalattal, ültetési tanácsadással,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Input
- Növényi szaporítóanyag
- Facsemete (11)
- Egyéb (9)
- Gyümölcsfa csemeték (2)

Időjárás: Itt-ott még lehetnek záporok éjjel +VIDEÓ
Többnyire azonban nyugodt éjszakára számíthatunk.
Nonstop állami mezőgazdasági tőzsde? A lengyelek gondolkodnak rajta!
Stabil árakat és kiszámítható kereskedelmet ígér a tervezett intézkedés.