Facsemete 90 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A facsemeték között egyaránt megtalálhatjuk az ipari és erdészeti célú hasznosításban érdekes fafajták, illetve kisebb számban a népszerűbb gyümölcsfa és fás szárú haszonnövény fajták egyedeit is, ahogyan természetesen a különféle díszfák és dísznövények is a kínálat szerves részét képezik. Facsemeték és bokrok, cserjék (merthogy ezek is számmal előfordulnak az apróhirdetések között) tenyésztésével és forgalmazásával elsősorban hivatásos növényszaporítók és faiskolák foglalkoznak.
A dísznövényeket tekintve olyan fajták jellemzik a kínálatot, mint a fagyal, az aranycserje, a japán liliomfa (magnólia), lila akác, húsos som, mályva cserje, lonc, buxus, babérmeggy, tuják, tiszafa, tűztövis, madárbirs, tatárlonc, selyemakác, eperfa, páfrányfenyő (Ginkgo biloba), borostyán, Leylandi ciprus, szivarfa, fenyőcsemeték, bambusz stb.
A dísznövényként is ültethető, illetve az erdészeti gazdálkodásban is jelentősnek mondható fafajták mezőnye a következőképpen alakul: (kocsányos) tölgy, nyárfa, kőris, hárs, fehér akác, szil, császárfa, nyír, gyertyán, különböző fenyő fajták. Míg a haszonnövényként termesztett fa és cserje jellegű növények kínálatát a mogyoró, dió, bodza, füge, kökény, málna, homoktövis, gránátalma, citrom, kiwi, vadkörte, piszke, birs, ribizli növényfajok jellemzik leginkább az Agroinform Piactér facsemeték kategóriájának apróhirdetései tükrében.
A dísznövényeket tekintve olyan fajták jellemzik a kínálatot, mint a fagyal, az aranycserje, a japán liliomfa (magnólia), lila akác, húsos som, mályva cserje, lonc, buxus, babérmeggy, tuják, tiszafa, tűztövis, madárbirs, tatárlonc, selyemakác, eperfa, páfrányfenyő (Ginkgo biloba), borostyán, Leylandi ciprus, szivarfa, fenyőcsemeték, bambusz stb.
A dísznövényként is ültethető, illetve az erdészeti gazdálkodásban is jelentősnek mondható fafajták mezőnye a következőképpen alakul: (kocsányos) tölgy, nyárfa, kőris, hárs, fehér akác, szil, császárfa, nyír, gyertyán, különböző fenyő fajták. Míg a haszonnövényként termesztett fa és cserje jellegű növények kínálatát a mogyoró, dió, bodza, füge, kökény, málna, homoktövis, gránátalma, citrom, kiwi, vadkörte, piszke, birs, ribizli növényfajok jellemzik leginkább az Agroinform Piactér facsemeték kategóriájának apróhirdetései tükrében.
Olvasson tovább
2.000 Ft
Szelídgesztenye: 60-80 cm, 4000 Ft/db (Iharosberény) Vadkörte: 100 cm, 2000 Ft/db Vadalma: 100 cm, 2000 Ft/db Vadkajszi: 40-60 cm, 2000 Ft/db Parasztbarack: 60-80 cm, 2000 Ft/db Dió: 60-80 cm, 3000 Ft/db A facsemeték 1,5–3 literes konténerben...
1.500 Ft
Hickorydió: 50+ cm, 5000 Ft/db Vadcitrom (télálló citrom, poncirus trifoliata): 40-60 cm, 1500 Ft/db Pekándió: 20-40 cm, 5000 Ft/db Nemes babér: 40-60 cm, 4000 Ft/db 0,8-1,5 literes konténerben.
1.500 Ft
Eladó konténeres japán kecskerágó csemete, 40-60 cm. Sövény telepítéséhez kiválóan alkalmas, megjelenése hasonlít a babérmeggyhez.
4.000 Ft
2026. február 16. 20:06 Somogy, Kaposvár
Eladó konténeres gránátalma facsemete 60-80 cm méretben, 4 éves. Csak személyes átvétellel Kaposváron. Ideális választás gránátalma ültetéshez vagy kert bővítéséhez.
2.000 Ft
Eladó 200 db Leyland ciprus csemete konténerben, 80-100 cm és 100 cm feletti méretben. Ár: 2000-2500 Ft/db. Átvétel Kaposváron, kizárólag személyesen.
3.000 Ft
Eladó japánciprus csemeték 80-120 cm-es méretben. Ideális választás sövénynek és szoliter növénynek is. Átvehető személyesen Kaposváron.
2.500 Ft
Eladó európai ciprus facsemeték 80-100 cm méretben. Kiválóan alkalmas sövénynek, szárazságtűrő növény. Kaposváron, kizárólag személyes átvétel lehetséges.
700 Ft
2026. február 15. 19:05 Bács-Kiskun, Jakabszállás
Homoktövis csemete eladó nagy tételben is , engedélyes faiskolából. Homoktövis: Askola és Pollmix További információ telefonon.
800 Ft +ÁFA
2026. február 15. 16:03 Fejér, Vál
Tisztelt termelők! 2026 őszére is figyelmükbe ajánljuk bodza szaporítóanyag-kínálatunkat! A faiskola vezetője, Szendi Iván kizárólag vírusmentes, certifikált Haschberg bodza szaporítóanyagot állít elő. Haschberg bodzánk elérhető fejlett, egyéves...
7.000 Ft +ÁFA
2026. február 15. 03:19 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hetefejércse
Termelői gyümölcs faiskolából eladók, konténeres francia hibrid szelídgesztenye csemeték! Kis és nagy tételben eladók emellett áfonya, illetve dió oltványok is. Az oltványok árai méret szerint vannak meg határozva! Árlista a képek között...
Termelőtől kis- és nagy tételben gyümölcsfa csemeték kaphatók széles választékban.
600 Ft
2026. február 13. 12:54 Bács-Kiskun, Soltvadkert
Körülbelül 4000 darab gyökeres Haschberg bodza csemete eladó származási igazolással. Ideális választás ültetésre, megbízható minőségben, is elérhető. Friss bodza csemeték kertészeti felhasználásra vagy gazdasági telepítéshez.
2026. február 7. 12:28 Jász-Nagykun-Szolnok, Jászjákóhalma
Eperfa, fehér nyárfa, bodzafa, cserepes és szabadgyökeres. Az ár nagyságától függ. 500-tól 3500 Ft-ig. Helyileg Jászjákóhalmán található.
2026. január 31. 20:15 Hajdú-Bihar, Derecske
Nemesnyár csemete eladó: I-214 (olasz nyár), BL, Kopecki, Tripló, Pannónia A, B, C méretben Csúcsrügyes karódugvány és sima dugvány: Pannónia, I-214 (olasz), BL rendelhető!
2026. január 30. 16:23 Bács-Kiskun, Kiskőrös
Gyökeres bodza vessző eladó. Minősített iskolából, származásival.
600 Ft
2026. január 28. 17:33 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kérsemjén
Milotai 10-es magonc csemete eladó. 40 cm-es 600 Ft.
1.200 Ft +ÁFA
Telepítésből kimaradt meggyfa csemete eladó. Egészséges, erős növény, azonnal elvihető, kiváló választás gyümölcsfa ültetéshez.
29 Ft
Tisztelt erdőgazdálkodók, erdőtelepítők! Eladásra kínálom a 2025. őszi és 2026. tavaszi ültetési szezonra az alábbi első osztályú, erdészeti facsemetéket: Akác 1/0 : 50- 100 cm 29/db 100+ cm 35/db Mézgás éger 1/0 : 30-50 cm 45/db, 50-80 cm 50/db, 80+...
1.200 Ft +ÁFA
2026. január 25. 06:22 Somogy, Nagyatád
Díszfaiskolai termékek termelőtől nagyobb tételben is beszerezhetők. - Thuja: Danica, Kobold, Henezia, Smaragd - Leyland ciprusok, törpefenyő fajták - Babérmeggyek - Juniperus: Blue Star, Blue Danube, Old Gold, Tamariscifólia - Magnóliák, Azáleák,...
1.200 Ft +ÁFA
Cukorsüveg fenyők nagyobb tételben is elérhetők közvetlenül a termelőtől. A növények 2–5, illetve 7,5–10 literes konténerben neveltek. Ideális választás ünnepi dekorációhoz, kertészeti felhasználásra vagy díszkertekbe.
150 Ft +ÁFA
Eladó Milotai 10 és Alsószentiváni 117 diófa magonc csemeték ültetvényekhez, erdőtelepítéshez, valamint oltáshoz. Kínálatunkban 1 éves és 2 éves diófa csemeték is elérhetők. Minden diófa csemete gyümölcsfaiskolai származási igazolvánnyal rendelkezik....
200 Ft +ÁFA
Eladó közönséges mogyoró csemete: - 15/30 cm: 100 Ft/db - 30/50 cm: 150 Ft/db - 50/80 cm: 250 Ft/db - 80/100 cm Kiváló minőségű gyümölcsfa csemete, ideális választás ültetéshez, kertbe. Érdeklődjön a részletekről és az aktuális készletről!
100 Ft +ÁFA
Készletünkben 2 éves illetve 1 éves csemetét egyaránt megtalálják. Gyümölcsfaiskolai származási igazolvánnyal. Méretek: 15/30 100FT 30/50 160 Ft/db Az árak 1.000 db-tól értendőek, kisebb rendelés esetén egyedi árajánlatot adunk. Folyamatosan...
100 Ft
Kökény (Prunus spinosa) csemete eladó: - 15/30 cm: 100 Ft/db - 30/50 cm: 160 Ft/db - 50/80 cm: 200 Ft/db Minőségi erdészeti csemete vásárlása kedvező áron elérhető. Ideális sövény telepítésére vagy természetes élőhelyek kialakításához.
65 Ft
Eladó vadrózsa csemete: - 15/30 cm: 65 Ft/db - 30/50 cm: 90 Ft/db - 50/80 cm: 110 Ft/db A megadott méretben 2025 őszére előjegyezhetők. Kiváló minőségű Rosa canina facsemeték, erdészeti telepítésekhez és díszkertekbe is ajánlottak, rendelhetők akár...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
_fill_540x300_0.jpg)
Öntözési menetrend 2026: Hamarosan indul az idény, mutatjuk a teendőket
A mezőgazdasági vízszolgáltatás igénybevételének alapfeltétele a jogerős vízjogi...
Rágcsálóvédelem a tárolóban tél végén – 8 pont, ahol bejutnak
Így zárhatod ki a rágcsálókat tél végén a tárolódból, vegyszer nélkül.


















