Víz találatok 27 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A javítás hirdetési kategóriában a mezőgazdaság teljes területére vonatkozóan találhatunk szervizelésre, javításra, felújításra vonatkozó apróhirdetéseket. Ami elromolhat, az el is romlik, tartja az örökzöld mondás, nincs ez máshogyan az agrárszektorban sem: mindezt továbbgondolva azt válaszolhatnánk, hogy amit meg tudunk javítani, javítsuk is meg! A Piactér javítás rovatában ehhez találhatunk megbízható szakembereket, különböző elromlott mezőgazdasági gépek és eszközök javításával és szervizelésével foglalkozó cégeket.
A hirdetéseket böngészve olyan ajánlatokkal találkozhatunk, mint például a traktorok javítása, kombájnok szervizelése, szemestermény tárolók, takarmány silók, magtárak javítása, beázások megszüntetése (például üvegszál javítás-felújítás által), tartályok javítása, felújítása. Emellett targonca szerviz, targonca javítás és bérelhető targoncák is megjelennek az ajánlatok között. Továbbá előkerülnek még a hűtő-fűtő berendezések és a kompresszor javításával foglalkozó szakemberek is.
Hirdetnek itt országos permetezőszervizek, öntözőberendezések felújítását és növényházak karbantartását végző vállalkozások. Kínálnak klímabeépítést, hirdetnek vetőgép felújítást vállaló szakemberek, forgó gépalkatrészek statikus és dinamikus kiegyensúlyozását, növényházi vezérlő computerek javítását, hidraulika tömlő, hidraulika cső gyors javítását, ponyvajavítást, szivattyúk és villanymotorok javítását, vagy éppen meghibásodott kardántengelyek szerelését végző vállalkozások.
Megjelennek a mezőgazdasági munkagépek homokszórására, felújítására, újrafestésére vonatkozó ajánlatok is. Vannak itt olyan, csak egy adott helyszínen elvégezhető, kiszállásos szolgáltatások is, mint a mérlegjavítás, mérleg hitelesítés, karbantartás, kalibrálás, hídmérlegek szervizelése, vagy a furatjavítás, vonalfúrás, perselyezés.
A kerti kisgépek javítása és benzinmotoros kisgépek javítása témák természetesen szintén előkerülnek, sőt esetenként néhány általánosabb jellegű, a mezőgazdasághoz kevésbé kötődő hirdetéssel is találkozhatunk a lakásfelújítás, háztetők javítása, nádtetők javítása, felújítása, redőnyjavítás témakörökben.
A legismertebb mezőgazdasági márkák mind előkerülnek a gépjavítással és szervizeléssel foglalkozó szolgáltatók hirdetéseinek szövegében: CASE IH, MTZ, Steyr, New Holland, Massey Ferguson, John Deere, Claas, Fendt, JCB, TZ4K, Rába, Hardi a teljesség igénye nélkül.
A javítás rovat hirdetései az egész országot lefedik, így legyen akármilyen mezőgazdasági gépeket, eszközöket érintő problémája, szinte biztos, hogy itt megtalálja a javításhoz szükséges megfelelő szakembert. Ne feledje tehát, ha mezőgazdasági gépjavításra keres szakembert, akkor először mindenképpen Agroinform Piactéren nézzen körül!

Olvasson tovább
Herceghalom Interat Zrt. munkatársai több 10 éves tapasztalattal rendelkeznek szántóföldi és szőlő-gyümölcs permetezők javítása, felújítása, korszerűsítése terén. Országosan végezzük permetezőgépek helyszíni javításait. Műhely körülmények között...
Elindult az új weboldalunk! Örömmel értesítjük Partnereinket, hogy mostantól online is elérhetők vagyunk: Szolgáltatásaink: • Permetezőgépek vizsgára felkészítése és műszaki vizsgáztatása • GPS rendszerek telepítése • Alkatrészbeszerzés Az ország...
Kedves Érdeklődők! A KC-BÉKÉS KFT. 5600.Békéscsaba ,Felsőnyomás tanya 428 . Vállaljuk erőgép, pótkocsi,munkagép téli javítását, tavaszi felkészítését rövid határidővel. Új gép vásárlás esetén keressék kollégáinkat bizalommal. Szerviz,gép alkatrész...
Több beállós műhelyünkben vagy kiszállással vállaljuk traktorok, kombájnok, munkagépek szakszerű javítását, fényezését, felújítását és hegesztését stb. Kiváló szolgáltatásunk alapja munkatársaink magas szintű képzettsége! Szervizes kollégáink több...
Cégünk vállalja borászati gépek, eszközök (pl. szőlőprések, bogyózók), valamint más gyümölcsfeldolgozó gépek (pl. magozók, darálók, szalagprések, kosárprések, pasztörizálók, töltőgépek) javítását, karbantartását, alkatrész beszerzését. Több éves...
Megbízható szervizpartner mezőgazdasági drónjai mögött – AgroTech Drone szakértelmével Az AgroTech Drone nem csupán drónokat értékesít: hosszú távú partnerek vagyunk azoknak a gazdálkodóknak, akik nem engedhetik meg maguknak a leállásokat a szezon...
14.000 Ft +ÁFA
Márkafüggetlen targoncaszervizként vállalunk targonca javítást, targonca szervizelést, targonca felújítást Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyékben. Vállaljuk targoncák motorfelújítását, váltómű...
Kedves Érdeklődők! Ha elromlott a mezőgazdasági gépe(traktor, munkagép) és szeretné megjavíttatni, keressen bennünket a legmegbízhatóbb szervizt biztosítjuk gépeinek megjavítására! Tel: +3666 445111 KC-Békés Kft. Géczi Gábor: 0036306850039
27.000 Ft +ÁFA
Elromlott a bontókalapácsa? Megjavítjuk! Márkafüggetlen szervizként nem csak az általunk forgalmazott törőfejeket, de szinte minden kalapácstípust javítunk. Harminc éve napi szinten szedünk szét, rakunk össze, javítunk és újítunk fel hidraulikus...
11.000 Ft +ÁFA
Mezőgazdasági gépek, traktorok, kombájnok, rakodók géppel történő diagnosztizálását, illetve szervizelését vállalom. Hibakódok olvasása, illetve törlése, injektorok illesztése, főbb egységek kalibrációja, szükséges javítások és szervizek elvégzése....
10.000 Ft
Vállaljuk bármilyen márkájú hegesztőgép felújítását, javítását, kalibrálását, időszakos szervizelését, valamint komplett panelek cseréjét. Trafója szakszerű felszerelését munkakész állapotba. Nálunk vásárolni kívánt új hegesztő trafóba való esetleges...
Tisztelt Gazdák, Géptulajdonosok! A 2025-ös esztendőben is teljes kapacitással állok régi és leendő ügyfeleim rendelkezésére! Több évtizedes gyakorlat, típusismeret valamint referenciák birtokában vállalom Claas kombájnok javítását, szervizelését...
Vállalkozásunk motorosgörgők, dobmotorok, futószalagmotorok teljeskörű javítására specializálódott, garancia vállalással! Legyen szó Interroll, Van der Graaf, BDL, Rulmeca, ITOH DENKI, régi NDK-ban gyártott és más egyéb típusú dobmotorról. Az ország...
Az ország bármely pontjára tudunk futárt küldeni a földfúró rakétáért. Gyors árajánlatadás és javítási idő. Igyekszünk a legrövidebb idő alatt megjavítani, hogy minél kevesebb ideig essen ki a munkából. 1. Hívjon minket a megadott telefonszámon!...

16.000 Ft +ÁFA
Teljes körű javítás és szervizelés diagnosztikai vizsgálat alapján. Helyszínre való kiszállással, illetve üzemképtelen erőgépek telephelyre szállításával is (Kunszentmárton vonzáskörzetében).
Stiga, AL-KO, Solo, Hecht, Einhell, Bluebird, Alpina széles körű forgalmazása, alkatrészellátása és szervizelése garanciával. Látogasson el Facebook oldalunkra: alkomax-team
Országos szinten vállalunk vízkezelő rendszerek kiépítését, felújítását és éves karbantartási munkákat. Munkatársaink 10+ év tapasztalattal és számos sikeres referenciával rendelkeznek. Rugalmasan alkalmazkodunk a projektek elvárásaihoz. Szakértő...
Vállalkozásunk kiemelt tevékenységei közé tartozik a mérlegjavítás, mérlegek karbantartása, hitelesítés (MKEH által), kalibrálás. Mindemellett vállaljuk mérlegek, mérlegrendszerek beszerzését, szakszerű telepítését.
10.000 Ft +ÁFA
Hattat és MTZ traktorok helyszíni szervizelését és gyári alkatrész-ellátását vállaljuk több mint 10 éves tapasztalattal és a Hattat gyárban szerzett továbbképzések elvégzésével. Szervizesünk azóta végzi a Magyarországon és Szlovákiában is újonnan...

Ház és lakás szerviz, Megjavítom kijavítom, kicserélem meghibásodott csapokat, csempéket, nyagda bútorait szekrény zsanérjait. sokmás egyéb javítani valót. ,ajtók ablakok mázolását. Mind belső külső javításokat. Ózongenerátoros fertőtlenítés. Hívjon...
Rendszergazda szolgáltatás - Számítógép szerviz - Számítógép, Laptop, Netbook javítás - Külső Rendszergazda szolgáltatás - Operációs rendszerek, Irodai csomag telepítés - Internet beállítás, Router konfigurálás - Adatmentés, Adat visszaállítás -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Szolgáltatás
- Javítás (27)

Időjárás: Megnyugszik az idő, csak győzd kivárni +VIDEÓ
Csökkenni kezd a felhőzet, mutatjuk, mikor áll el az eső.
Aggódó németek: bizonytalan jövőkép az EU agrárreformja miatt
Till Backhaus tartományi mezőgazdasági miniszter szerint az uniós támogatások...