1 találatok 1 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A faárukat széles körben használják a mezőgazdasághoz kapcsolódóan is, hiszen – más területekhez hasonlóan – alapanyagként kiemelt szerepük van mind a különféle építési munkálatokban, mind a biomasszaként való tüzelési célú felhasználás is jelentős. A két fő felhasználási területet ez a két irány jelenti, de emellett olyan felhasználási módok is megjelennek, mint a talajtakarásra alkalmazott famulcs vagy a papíripar igényei.
A különféle jellegű mezőgazdasági területek bekerítésére előszeretettel alkalmazzák a faoszlopokat (például akácfa oszlop), ahogyan a fakaróknak pedig a különféle növényi támrendszerek kiépítésében jut szerep.
A kategória fontos szegmensét jelentik emellett az egyes épületfa és fűrészáru ajánlatok, illetve a különféle fajtájú és kiszerelésű tűzifát kínáló apróhirdetések szintén nagy számban megjelennek az apróhirdetések között. Itt a pelletált fabrikett különösen népszerűnek mondható, ahogyan a kalodás tűzifa is sűrűn előfordul.
A fafajták tekintetében is széles a kínálat: az akác, tölgy, fenyő, eperfa, nyár fajok általában mindig jelen vannak az ország teljes területét lefedően. A faáru rovatban még olyan speciális ajánlatok is előfordulnak, mint a kosárfonásra használt kosárfűz, vagy a karácsonyfának való fenyőfák, így a faáruban érdekelt személyek és vállalkozások számára mindenképpen fontos kereskedelmi csatornát jelent ez a Piactér kategória.

Olvasson tovább
450 Ft
Eladó akác deszka 10cm széles és 1,8 cm vastag 60cm-80cm-100cm hosszú méretekben. Árak: 60cm - 270 Ft/db 80 cm - 360 Ft/db 100 cm - 450 Ft/db Ugyanitt hosszú deszka, és különböző méretű karók is eladók készletről.
A megadott feltételekkel nincs több találat.
Bővített kereséssel még több ajánlatot találhat.
Kiemelt 9 éve hirdető
Újfehértói és Kántorjánosi meggyet keresek lémeggy minőségben, nagy tételben - 100 tonna ! Akár egész gyümölcsöse termését is felvásároljuk! Várjuk termelők, gazdák jelentkezését!
8.500 Ft
Szalma eladó Nyíregyházán, kis és nagy tételben egyaránt. 150-es tömör bálák, kb. 250-280 kg. Rakodás és szállítás megoldható.
15.000 Ft
40 db 2026-os, ázásmentes lucernabála eladó! 120 x 130-as, madzagkötésű. Ára: 15 000 Ft/db, melyben a rakodás is benne van. Helyileg: Somogy megye, Bolhó. Ugyanitt 50 db 2026-os, 120 x 130-as búzaszalma eladó! Fóliával takart, 6 000 Ft/db áron.
Tekintse meg a kereséséhez hasonló hirdetéseinket is!
A beállításai alapján további, hasonló hirdetéseket is megmutatunk.
Hasonló hirdetések megtekintése
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok
Hirdetés

Új irány a magyar búzatermesztésben: Tömegáru-hajsza helyett a prémium minőség jelentheti a kitörést
A Karintia Kft. A minőség útján - Prémium búza című online konferenciájának...
Sok gazdát érintő változást jelentett be a NAK
Több mint 100 ezer termelő munkáját segíthetik azok az új tájékoztató...