Faáru 94 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A faárukat széles körben használják a mezőgazdasághoz kapcsolódóan is, hiszen – más területekhez hasonlóan – alapanyagként kiemelt szerepük van mind a különféle építési munkálatokban, mind a biomasszaként való tüzelési célú felhasználás is jelentős. A két fő felhasználási területet ez a két irány jelenti, de emellett olyan felhasználási módok is megjelennek, mint a talajtakarásra alkalmazott famulcs vagy a papíripar igényei.
A különféle jellegű mezőgazdasági területek bekerítésére előszeretettel alkalmazzák a faoszlopokat (például akácfa oszlop), ahogyan a fakaróknak pedig a különféle növényi támrendszerek kiépítésében jut szerep.
A kategória fontos szegmensét jelentik emellett az egyes épületfa és fűrészáru ajánlatok, illetve a különféle fajtájú és kiszerelésű tűzifát kínáló apróhirdetések szintén nagy számban megjelennek az apróhirdetések között. Itt a pelletált fabrikett különösen népszerűnek mondható, ahogyan a kalodás tűzifa is sűrűn előfordul.
A fafajták tekintetében is széles a kínálat: az akác, tölgy, fenyő, eperfa, nyár fajok általában mindig jelen vannak az ország teljes területét lefedően. A faáru rovatban még olyan speciális ajánlatok is előfordulnak, mint a kosárfonásra használt kosárfűz, vagy a karácsonyfának való fenyőfák, így a faáruban érdekelt személyek és vállalkozások számára mindenképpen fontos kereskedelmi csatornát jelent ez a Piactér kategória.
A különféle jellegű mezőgazdasági területek bekerítésére előszeretettel alkalmazzák a faoszlopokat (például akácfa oszlop), ahogyan a fakaróknak pedig a különféle növényi támrendszerek kiépítésében jut szerep.
A kategória fontos szegmensét jelentik emellett az egyes épületfa és fűrészáru ajánlatok, illetve a különféle fajtájú és kiszerelésű tűzifát kínáló apróhirdetések szintén nagy számban megjelennek az apróhirdetések között. Itt a pelletált fabrikett különösen népszerűnek mondható, ahogyan a kalodás tűzifa is sűrűn előfordul.
A fafajták tekintetében is széles a kínálat: az akác, tölgy, fenyő, eperfa, nyár fajok általában mindig jelen vannak az ország teljes területét lefedően. A faáru rovatban még olyan speciális ajánlatok is előfordulnak, mint a kosárfonásra használt kosárfűz, vagy a karácsonyfának való fenyőfák, így a faáruban érdekelt személyek és vállalkozások számára mindenképpen fontos kereskedelmi csatornát jelent ez a Piactér kategória.
Olvasson tovább
4.300 Ft +ÁFA
Akácfából készült ágyásszegélyek. A lécek gyalult felületűek, az élek kialakításának köszönhetően az ágyástekercs mindkét irányban kiválóan hajlítható, és a lécek egymás mellett gyakorlatilag teljesen zárt felületet alkotnak. A szegélyeket 3 fajta...
4.900 Ft +ÁFA
2-3. osztályú szélezett akácdeszka, palló. Az éppen raktáron lévő hosszúságokból és szélességekből tudunk anyagot biztosítani. 5 cm vastag palló: 8 000 Ft/m² 3 cm vastag deszka: 4 900 Ft/m² Ha bármilyen kérdése van, keressen bizalommal az alábbi...
9.500 Ft +ÁFA
Gyalult, csiszolt szélű akác kerítésdeszka eladó! 50 cm-től 250 cm-ig, 25 cm-es hosszlépcsőkkel. Kiváló minőség, tartós, természetes megjelenés! Ár: 9 500 Ft/m² Telefon: 70/2451130
5.000 Ft
Használt akác szőlőoszlop tűzifa áron eladó! Igény esetén kazánméretre vágva, házhoz szállítva. Tűzifa eladás gyors és megbízható kiszállítással, ideális választás tüzelésre, kazánba és kandallóba is.
25.000 Ft +ÁFA
Tűzifa akác eladó: erdei köbméter 1x1x1,7. 2023 december kitermelés.
Apríték alapanyagot vásárolnánk! Kis illetve nagy mennyiségben! Deponálva, lehordással, vagy akár lábon állót! Helyileg Győr-Moson-Sopron, Vas, illetve Veszprém vármegyékben. Nagyobb menyiség esetén más megyék is szóba jöhetnek! Amennyiben...
2.500 Ft
Akácoszlop eladó. 250 cm hossz. 12 cm átmérő: 2 500 Ft/db 12+ cm átmérő: 3 500 Ft/db
27.000 Ft
Eladó felkészítetlen faáru egyenesen erdőgazdálkodótól! Garantált mennyiség! Választék: tűzifa / oszlop / rönk Fafajok: akác (A), cser (Cs), kocsánytalan tölgy (KTT), nyír (NYI), nyár (NY), erdei fenyő (EF). Tűzifa: - Száraz (több éves) / friss (1...
50 Ft
Akác karók, paradicsomkaró, kerti karó eladó közvetlenül a gyártótól: 2,2 x 1,8 x 50 - 50 Ft/db 2,2 x 1,8 x 100 - 150 Ft/db 2,2 x 1,8 x 150 - 250 Ft/db - Villány mellett, Baranya megyében - Országosan szállítás megoldható, de CSAK NAGYOBB TÉTEL...
500 Ft
Eladó légszáraz akác deszka, 10 cm széles és 18 mm vastag, 2 m, 2,5 m és 3 m hosszakban. Kerítéshez, kültéri építkezéshez ideális, időtálló keményfa. Ár: 500 Ft/folyóméter. Helyileg Villány mellett, szállítás megoldható.
1.250 Ft
Eladó akác deszka 200x10x2,1 cm méretben, készletről. Ára: 1250 Ft/szál (2m) 100 db feletti vásárlásnál 1150 Ft/szál, ekkora tételnél tudok a szállításban is segíteni. Helyileg Villány mellett, Kisjakabfalva.
100 Ft +ÁFA
Akác II. osztályú karó eladó. Hegyezett, háncsolt, paprika és paradicsom mellé ajánlott. Igény esetén postázom: 1 db 40 kg-os csomagban 64 db II. osztályú, 1000 mm x 25 x 25 mm-es karó található.
123 Ft +ÁFA
Akác karó( szőlő és nevelő karó; villanypásztorhoz, és jelölő karó ) , valamint oszlopok eladók. Akác karó(négyszög alak, hegyezett ) Átmérő : 3x3, 4x4, 5x5 cm raktárról Hossz: 0,5 m - 2,5 m Akác oszlop( kéreggel és kéreg nélkül ) Átmérő : 8-16 cm...
6.000 Ft +ÁFA
Erdőgazdálkodótól saját akác- és nemes nyár fűrészáru eladó Kecskeméten, igény szerinti méretre vágva. Kérésre gyalulva és élmarással is elérhető. Érdeklődni a megadott telefonszámon lehet.
250.000 Ft
Eladó juharfa szélezetlen fűrészáru (palló és deszka) közvetlenül az erdőgazdálkodótól. Méretek: Hossz: 310 cm Szélesség: 20-50 cm Vastagság: 28, 55 mm A megadott ár egy köbméterre (1m x 1m x 1m) vonatkozik. Megtekinthető és megvásárolható...
104 Ft
Keményfa brikett (tölgy, bükk) 24 kg-os zsákokban 2.500 Ft/zsák áron átvehető Mátranovákon. Ragasztót nem tartalmaz. A brikett méretei: - átmérője 7 cm - hossza 7 cm
32.000 Ft
Akác és Cser TŰZIFA eladó erdőgazdálkodótól. 2 méteres hosszban, nem nyers, januárban lett letermelve. Kis- és nagytételben is eladó. Szállítást darus teherautóval vállaljuk. 32 000 Ft (bruttó)/erdei köbméter 1 erdei köbméter: 1 m × 1 m × 1,7 m...
21.000 Ft
Erdőgazdálkodótól eladó száraz tűzifa erdészeti m³-ben Bács megyében, Páhi településen. A tűzifa szállítása üzemanyag áron, 50 km-es körzetben megoldható. Egy kocsira maximum 5 erdészeti m³ tűzifa fér fel, 170 cm hosszúra vágva. Elérhető fafajták és...
2.000 Ft
2 m-es akàc oszlop eladò.2000 ft/db.
250.000 Ft
Eladó hársfa fűrészáru (palló és deszka) közvetlenül az erdőgazdálkodótól. Méretek: Hossz: 260, 310 cm Szélesség: 20-50 cm Vastagság: 27, 56 mm A megadott ár egy köbméterre (1m x 1m x 1m) vonatkozik. Megtekinthető és megvásárolható Balatonfőkajáron....
400.000 Ft
Eladó eperfa fűrészáru, közvetlenül az erdőgazdálkodótól. Méretek: Hossz: 260, 310 cm Szélesség: 25-40 cm Vastagság: 27, 55 mm A megadott ár egy köbméterre vonatkozik (1mx1mx1m). Megtekinthető és megvásárolható Balatonfőkajáron. AA9765906
600.000 Ft
Tölgy palló és deszka szélezetten eladó - Balaton Eladó tölgyfa palló és deszka leszélezve, közvetlenül az erdőgazdálkodótól. Méretek: Hossz: 260 és 310 cm Szélesség: 20-40 cm Vastagság: 27, 55 mm A megadott ár egy köbméterre (1m x 1m x 1m)...
14.000 Ft +ÁFA
Száraz (raktárban tárolt), kiváló minőségű G30-as késes gyümölcs- és vegyes erdei rönkfaapríték eladó. Nedvesség: 15 %. Cégünk kizárólag jó minőségű faaprítékot értékesít, melynek fűtőértéke kiváló. A szilárd biomasszák közé sorolható apríték nemcsak...
2.500 Ft
Zsákos kiszerelésben eladó G30-as gyümölcs- és vegyes erdei rönkfaapríték (mulcs). Ára: 2.500 Ft/zsák (100 l PP zsák). Rostált, osztályozott: 3.000 Ft/zsák (100 l PP zsák), ömlesztve: 20.000 Ft/m3 + Áfa A faapríték tökéletes választás lakossági...
400.000 Ft
Eladó cseresznyefa palló, több éve szárad. Hossz: 200, 250, 300 cm Vastagság: 56 mm Szélesség: 20-35 cm A megadott ár egy köbméterre vonatkozik. Megtekinthető: Balatonfőkajár
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Faáru (94)
- Egyéb faáru (59)
- Oszlop (10)
- Rönkfa (3)
- Tűzifa (22)

Az egészséges élelmiszer titka nem a boltban, hanem a talajban kezdődik + VIDEÓ
A fenntartható talajhasználat kulcsszerepe az egészséges élelmiszertermelésben.
Jön a Kalászos START! Tudj meg mindent a sikeres termelésről webináriumunkon!
Döntő szerepe van a technológiai fegyelemnek és a fajtaválasztásnak._fill_540x300_0.jpg)