Gabonafélék 300 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
9.000 Ft
tavaszi árpa szegeden Eladó
9.000 Ft
2025-ös kukorica eladó, kiváló minőségben, kis- és nagy tételben is elérhető. Körülbelül 45 tonna kukorica.
Tisztelt Termelők, Kedves Partnereink! Köszönjük, hogy bennünket hívnak, és ilyen sokan megtisztelnek bizalmukkal. Vargáné Tünde vagyok, 23 éve dolgozom a gabonaszakmában. 2012 óta saját cégem keretében tevékenykedem, ügyfeleink megelégedésére....
100 Ft
Eladó takarmánykukorica 50 kg-os zsákokban. Minimális vásárlási mennyiség: 100 kg.
120 Ft +ÁFA
Bio minősítésű búza eladó. Schäffer Mihály, Üröm.
Búza eladó ömlesztve.ár megegyezés szerint.
10.000 Ft
Kombájnnal tisztított fekete zab eladó különböző mennyiségben. Kiváló minőségű fekete zab vehető kisebb és nagyobb tételben is, gabonafélék között keresők számára ideális választás.
8.000 Ft
Eladó friss, idei kukorica 8000 Ft/q áron. Zsákolva is elérhető. Kiváló minőségű takarmánykukorica gazdáknak és állattartóknak. Érdeklődjön most a kedvező árú kukoricáért!
10.000 Ft
Zab eladó Hárskúton kiváló minőségben, 10 000 Ft/mázsa áron. Elérhető azonnal, ideális takarmányozáshoz és gabonaellátáshoz. Érdeklődni a részletekről a hirdetésben megadott elérhetőségeken lehet.
Eladó őszi búza, minőségi paraméterek: fehérje:15.1 %, sikér:37,%, hektolitertömeg: 80kg/hl, Cegléden van raktározva.
8.000 Ft +ÁFA
Őszi árpa GK Judy fajtája eladó. Kombájn tiszta, elit magból termelt, vetésre is kiválóan alkalmas. Minőségi árpa, ideális választás vetésre és takarmányozásra egyaránt.
250 Ft
2022-es termésű, tisztított, gázosított takarmány borsó eladó Debrecenben. Ráncos szemű, horpadt szemű. Ki van mérve a borsó 50 kg-os kiszerelésbe, új zsákba. Ára: 1-9 kg-ig: 310 Ft / kg 10-28 kg-ig: 290 Ft/kg 29-990 kg-ig: 270 Ft/kg 1000 kg-tól: 250...
290 Ft
Vegyszermentesen termelt, szép sárga, 2x rostált tönkölybúza eladó akár Postai Utánvéttel Is. Kedvező szállítási költségekkel. Tönkölybúza ára : 1-9 kg 330 Ft / kg 10-29 kg-ig: 310 Ft /kg 30 kg-tól: 290 Ft/kg Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15...
350 Ft
Vetőmagnak termelt Szöszös Bükköny eladó 350 Ft / Kg áron.
Tisztelt Gazdálkodó! Zala vármegyében keresünk olasz exportra: - kukoricát - búzát Várjuk megkeresését.
8.500 Ft
510 tonna őszi búza eladó. Paraméterek: - Hl: 79,5 - Nedvesség: 11% - Sikér: 30 - Fehérje: 14% Az őszi búza kiváló minőségű, ideális takarmányozásra vagy malmi célra is. Búza vásárlás, eladó búza, nagy tételben elérhető gabona, kedvező feltételekkel.
8.500 Ft
Szárított, tisztított kukorica eladó, kis- és nagytételben.
7.500 Ft
100 tonna kiváló minőségű őszi árpa eladó, 62 hl hektoliter súllyal és 11% nedvességtartalommal. Az őszi árpa ideális választás takarmányozásra vagy feldolgozásra. További információkért és a vásárlás részleteiért érdeklődjön a hirdetésben megadott...
8.000 Ft
Eladó minőségi takarmányárpa kisebb tételben vagy big bag zsákban. Ideális választás takarmányozáshoz, állattartásra. Árpa most azonnal elérhető, kiváló minőségben gabona vásárláshoz.
8.000 Ft
Eladó takarmány tritikálé zsákolva vagy big bag zsákban.
9.000 Ft
Malmi Búza Eladó!
11.000 Ft
Eladó! Őszi Zab vetőmag Fémzárolt magból 1x termelt, Jó minőségű. Vetésre megfelelő. 200q. Kisebb-nagyobb tételben. Ár/q Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
270 Ft
Magyarországi termelésű, tisztított, rostált étkezési rozs eladó postai utánvéttel kedvező szállítási költséggel. A rozs ára: 1-9 kg: 330 Ft/kg 10-29 kg-ig: 290 Ft/kg 29 kg-tól: 270 Ft/kg Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15 Takarmány és Gazdabolt...
230 Ft
2024. évi magyarországi termelésű takarmány sárga köles eladó. Vetőmagüzemi tisztítású, kifogástalan, szabványos minőségű. NEM VETŐMAG! Ára: 1-9 kg-ig: 350 Ft/kg 10-99 kg-ig: 320 Ft/kg 100 kg-ról: 230 Ft/kg Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Tűzifa tárolás és szárítás – hogyan marad hatékony a fűtésed?
Tűzifa tárolás és szárítás: gyakorlati tanácsok nedvességtartalom, szellőzés,...
Új korszakot nyitott a Deutz-Fahr, ezeket a gépeket látnod kell! +VIDEÓ
A 8-as széria a technológiai fejlesztés mellett filozófiai váltást is jelent.
















