Gabonafélék 298 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
8.500 Ft
Kiváló minőségű, kombájntiszta zab. Az eladó zab megfelel minden minőségi követelménynek, tökéletes választás állattartóknak és gazdáknak egyaránt.
8.000 Ft
Kiváló minőségű őszi árpa eladó idei termelésből.
Tisztelt Termelők, Kedves Partnereink! Köszönjük, hogy bennünket hívnak, és ilyen sokan megtisztelnek bizalmukkal. Vargáné Tünde vagyok, 23 éve dolgozom a gabonaszakmában. 2012 óta saját cégem keretében tevékenykedem, ügyfeleink megelégedésére....
8.000 Ft
Őszi árpa eladó
9.000 Ft
Kukorica eladó 9000ft/ mázsa
12.000 Ft
2025. évi betakarítású vetésre is alkalmas, tisztított rozs eladó Bács-Kiskun megyében, Kunadacson. Big zsák kiszerelésben. 12.000 Ft/q További információért hívja a megadott telefonszámot.
Tisztított, száraz kukorica eladó tárolóból, kiváló minőségben. Kis tételben is megvásárolható.
9.000 Ft
Friss, idei termésű tritikálé eladó. Érdeklődni lehetőség szerint telefonon.
9.500 Ft
Búza, 30 q, ömlesztve vagy zsákolva eladó, tárolóból, Kaba.
280 EUR
2025. november 14. 14:20 Zab Szlovákia
Eladó idei aratású csupasz zab, kombájnnal tisztított. Kiváló minőségű, megfelelő helyen tárolt gabonaféle, ideális takarmányozáshoz vagy további feldolgozáshoz. Megbízható forrásból származó, minőségi zab a legjobb ár-érték arányban.
100 Ft
Minőségi őszi búza eladó Sződön. Gabonafélék közül friss, kiváló termény várja új gazdáját. Ideális választás vetéshez vagy takarmányozáshoz.
250 Ft
2022-es termésű, tisztított, gázosított takarmány borsó eladó Debrecenben. Ráncos szemű, horpadt szemű. Ki van mérve a borsó 50 kg-os kiszerelésbe, új zsákba. Ára: 1-9 kg-ig: 310 Ft / kg 10-28 kg-ig: 290 Ft/kg 29-990 kg-ig: 270 Ft/kg 1000 kg-tól: 250...
12.000 Ft
Kedves vevő! Eladó jó minőségű kukorica Városföldön. A kukorica kis tételben és nagyobb mennyiségben is megvásárolható. Kisebb tétel esetén a zsákról a vevő gondoskodjon. Köszönettel: Juhász Imre
290 Ft
Vegyszermentesen termelt, szép sárga, 2x rostált tönkölybúza eladó akár Postai Utánvéttel Is. Kedvező szállítási költségekkel. Tönkölybúza ára : 1-9 kg 330 Ft / kg 10-29 kg-ig: 310 Ft /kg 30 kg-tól: 290 Ft/kg Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15...
650 Ft +ÁFA
Eladó kiváló minőségű hajdina egy tételben. Gabonafélék között a hajdina egészséges, gluténmentes választás, ideális takarmányozáshoz vagy élelmezési célra is. Érdeklődés esetén további információért kérem, keressen.
Tisztelt Gazdálkodó! Zala vármegyében keresünk olasz exportra: - kukoricát - búzát Várjuk megkeresését.
80.000 Ft
Idei termésű, jó minőségű zab eladó. 8 000 Ft/mázsa
120 Ft
Fémzárolt magból termesztett, tisztított Trismart és Temes fajtájú tritikálé eladó. Kiszerelések: - 40 kg PP zsák - 800 kg Big-bag Ideális tritikálé vetőmagnak, kiváló minőség, megbízható eredet. Rendeljen most tritikálé gabonaféléből!
270 Ft
Magyarországi termelésű, tisztított, rostált étkezési rozs eladó postai utánvéttel kedvező szállítási költséggel. A rozs ára: 1-9 kg: 330 Ft/kg 10-29 kg-ig: 290 Ft/kg 29 kg-tól: 270 Ft/kg Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15 Takarmány és Gazdabolt...
230 Ft
2024. évi magyarországi termelésű takarmány sárga köles eladó. Vetőmagüzemi tisztítású, kifogástalan, szabványos minőségű. NEM VETŐMAG! Ára: 1-9 kg-ig: 350 Ft/kg 10-99 kg-ig: 320 Ft/kg 100 kg-ról: 230 Ft/kg Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15...
250 Ft
Takarmány popcorn kukorica mag eladó, akár postai szállítással, utánvétes fizetéssel. Ára: 1-9 kg-ig: 280 Ft/kg 10-29 kg-ig: 260 Ft/kg 30 kg-ról: 250 Ft/kg + szállítási költség Rendelhető 4 kg-tól. Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15 Takarmány és...
Tisztított gritz kukorica, más néven galambkukorica eladó.
Eladó tisztított piros kukorica, amely vetőmag célra is kiválóan alkalmas. Friss és minőségi piros kukorica ideális választás gazdáknak, termelőknek. Rendelje meg most vetéshez vagy takarmányozáshoz!
7.000 Ft +ÁFA
Beregsurányban tárolóból 50 tonna tritikále 7 000 Ft + 12% kompenzációs felárral eladó. Rakodás és mérlegelés megoldható. Gabonafélék, tritikále eladás, nagy tételben is elérhető.
90 Ft
Kukorica 90 Ft/kg Napraforgó 250 Ft/kg Minimális rendelhető mennyiség: 5 q. Eladó kiváló minőségű kukorica és napraforgó termény. Ideális takarmánynak vagy vetőmagnak. Kérje ajánlatunkat még ma!
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

3 napos időjárás-előrejelzés: Durva, ami ránk vár
Összefüggő frontális felhőzet terjeszkedik délkeleti irányba.
Mikor lehet veszélyes a rizsfogyasztás?
Ismerd meg, hogyan tárolható biztonságosan a főtt rizs, és hogyan készíthetsz...
















