Gabonafélék 307 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
85 Ft
400 mázsa tritikálé eladó Cegléden. Kiváló minőségű gabona nagy tételben, gazdaságos megoldás gazdálkodók számára.
90 Ft
1500 mázsa kukorica eladó Cegléden. Minőségi kukorica gabonafélék gazdáktól, kiváló takarmány alapanyag nagy tételben, azonnal elérhető a térségben.
80 Ft
Fémzárolt magból termesztett, tisztított Trismart és Temes fajtájú tritikálé eladó. Kiszerelés: - 40 kg PP zsák - 800 kg Big-bag
8.500 Ft
Eladó kiváló minőségű vető zab gabonafélékhez. Ideális választás azoknak, akik megbízható, termékeny fajtát keresnek a sikeres termeléshez.
8.000 Ft
2026. február 26. 14:35 Kukorica
Kukorica big bag zsákolt eladó Mérés megoldható
Eladó tritikálé, kiváló minőségben. Az ár megegyezés szerint. Gabonafélék iránt érdeklődők számára ideális választás.
8.000 Ft
Fémzárolt magból termesztett, Jakubus fajtájú, 6 soros őszi árpa eladó. Ár: 8 000 Ft/q Kiszerelés: 800 kg Big-Bag zsák vagy 40 kg-os kis zsák Fémzárolt magból termesztett, Judy fajtájú, 2 soros őszi árpa eladó. Ár: 8 000 Ft/q Kiszerelés: 800 kg...
124 Ft +ÁFA
Hazai gyártású extrahált napraforgódara eladó ömlesztve vagy zsákos kiszerelésben. Az ár napi árfolyamtól és deviza árfolyamtól függ. Kiszállítást is vállalunk, térítés ellenében, előzetes ár egyeztetés után. Aktuális árak: - zsákos kiszerelés: 124...
75 Ft
Búza nagyobb tételben eladó. Cegléd vonzáskörzetében a szállítás megoldható.
10.000 Ft
Eladó! Őszi Zab Fémzárolt magból 1x termelt, Jó minőségű, gyom mentes. 200q. Kisebb-nagyobb tételben. Ár/q Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
9.000 Ft
Őszi zab eladó, kiváló minőségű gabonafélék között. Ideális választás takarmányozáshoz vagy vetésre is.
90 Ft
Száraz kukorica és búza fele-fele arányban, de külön zsákban eladó. A termény kisebb és nagyobb tételben is elérhető, 50 kg-os zsákban, igény esetén big bag zsákban vagy ömlesztve is megvásárolható. A vásárláshoz nem szükséges zsák vagy zsákolás. Ár:...
Tisztelt Termelők, Kedves Partnereink! Köszönjük, hogy bennünket hívnak, és ilyen sokan megtisztelnek bizalmukkal. Vargáné Tünde vagyok, 23 éve dolgozom a gabonaszakmában. 2012 óta saját cégem keretében tevékenykedem, ügyfeleink megelégedésére....
10.000 Ft
Zab eladó Hárskúton kiváló minőségben, 10 000 Ft/mázsa áron. Elérhető azonnal, ideális takarmányozáshoz és gabonaellátáshoz. Érdeklődni a részletekről a hirdetésben megadott elérhetőségeken lehet.
8.000 Ft
Kombájntiszta, gyommag mentes tritikálé eladó. Ár: 8 000 Ft/q. Érdeklődni kizárólag telefonon.
7.500 Ft
Kombájntiszta, gyommagmentes rozs eladó 7 500 Ft/q áron. Érdeklődni kizárólag telefonon lehetséges.
Búza eladó Szentpéterszegen(Hajdú-Bihar). 50 to mennyiség, fehérje 14,7,sikér 32,7; Zeleny 62,8; W érték 393,8.
Ömlesztett kukoricatárolóból eladó, zsákolás megoldható. Az ár mennyiségfüggő, kérem, érdeklődjön.
12.000 Ft
Fekete és fehér zab eladó. Felzsákolva, akár kisebb mennyiségben is elérhető! Fémzárolt magból termett, vetésre is alkalmas mindkét fajta.
10.000 Ft
Eladó őszi árpa zsákolva, akár kisebb mennyiségben is megvásárolható.
10.000 Ft
Kiváló minőségű kukorica eladó 12 000 Ft/q áron. Vegyszermentesen termelt, tisztított búza vetőmag tisztaságban 10 000 Ft/q-tól kapható, 50 kg-os zsákos kiszerelésben vagy ömlesztve.
10.000 Ft
Eladó búza 10.000 Ft/q áron, ömlesztve vagy zsákos kiszerelésben, kisebb és nagyobb tételben is rendelhető. A búza vegyszermentesen termelt, garantáltan hazai termék. Szállítás megoldható. Érdeklődni kizárólag telefonon, hétvégén is elérhető.
900 Ft
Búza eladó 20 mázsától zsákold magad akcióban, vagy ömlesztve kocsira rakva 8000 forint/ mázsa áron. Az akció február közepéig tart. Búza szalma kiskocka bála 900 ft/db, nagyobb tétel esetén egyedi árat adunk, valamint búza szalma körbála 7000 ft/db...
77.000 Ft +ÁFA
Eladó árpa, minimálisan elvihető mennyiség: 50 q. Ár: 7 700 Ft/q.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Kajszibarackfád van? Ezt a két dolgot most ne felejtsd el!
A kajszibarackfa bőséges terméséhez két fontos teendőre is érdemes odafigyelni...
Március végén jön a záró kifizetés: 600 milliárd forint már a gazdáknál
Agrárforrások a tét: Pacsán tartott gazdafórumot a NAK és a MAGOSZ.



















