eb találatok 8 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
250 Ft
2024-es termésű, tisztított, gázosított takarmányborsó eladó Debrecenben. Ráncos szemű, horpadt szemű borsó. A borsó 50 kg-os kiszerelésben, új zsákban kerül értékesítésre. Árak: 1–9 kg-ig: 300 Ft/kg 10–28 kg-ig: 280 Ft/kg 29–990 kg-ig: 250 Ft/kg...
320 Ft
2025. évi, magyarországi termelésű takarmány sárga köles eladó. Vetőmagüzemi tisztítású, kifogástalan, szabványos minőségű. Nem vetőmag! Árak: - 1-9 kg-ig: 350 Ft/kg - 30 kg-tól: 320 Ft/kg Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15., Takarmány és...
A ZFG Group Kft. gabonakereskedő cég nagy mennyiségben vásárol búzát Baranya vármegyében. Rugalmas szállítás és gyors fizetés biztosított. Keresett búza paraméterek: - Fehérjetartalom: 13% felett - Sikértartalom: minimum 30% - Hektoliter-tömeg:...
ZFG Group Kft. – gabonakereskedelem Cégünk nagyobb mennyiségben vásárol fel árpát Baranya vármegyében. Ár: megegyezés szerint Rugalmas szállítás Gyors, korrekt fizetés Minőségi elvárás: - Hektolitersúly (HL): minimum 63 Érdeklődni a megadott...
85.000 Ft
Jó minőségű malmi őszi búza termelőtől, tárolóból, Ebesen (Debrecen mellett) eladó.
8.000 Ft
Eladó minőségi takarmányárpa kisebb tételben vagy big bag zsákban. Ideális választás takarmányozáshoz, állattartásra. Árpa most azonnal elérhető, kiváló minőségben gabona vásárláshoz.
9.000 Ft
Eladó kiváló minőségű takarmánybúza kisebb tételben vagy big bag zsákban, gazdaságok és állattartók számára ideális takarmányozásra. Érdeklődni lehet a részletekről üzenetben.
400 Ft
Weiser tönkebúza biológiai gazdálkodásból, 2026-os termés, hántoltan eladó. Feldolgozása hasonló a tönkölyhöz, de magasabb beltartalmi értékekkel rendelkezik. Szállításban tudunk segíteni!
A megadott feltételekkel nincs több találat.
Bővített kereséssel még több ajánlatot találhat.
600 Ft
Fehér mustármag eladó Debrecenben vagy postai szállítással utánvéttel. Kezeletlen, csávázatlan, magyarországi termelésű. Árak: 1-29 kg-ig: 650 Ft/kg 30 kg-tól: 600 Ft/kg Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15., Takarmány és Gazdabolt Érdeklődni...
450 Ft
Magyarországi termelésű, tisztított Iregi csíkos napraforgó eladó Debrecenben, vagy postai utánvéttel, kedvező szállítási költséggel. Árak: 1–4 kg-ig: 580 Ft/kg 5–9 kg-ig: 530 Ft/kg 10–99 kg-ig: 480 Ft/kg 100 kg-tól: 450 Ft/kg + szállítási költség...
500 Ft
Magyarországi termelésű, tisztított, rostált csipkebogyó mag eladó postai utánvéttel, kedvező szállítási költséggel. A csipkebogyó mag ára: - 1-5 kg-ig: 600 Ft/kg - 6 kg-tól: 500 Ft/kg Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15., Takarmány és Gazdabolt...
Tekintse meg a kereséséhez hasonló hirdetéseinket is!
A beállításai alapján további, hasonló hirdetéseket is megmutatunk.
Hasonló hirdetések megtekintése
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Gabonafélék (8)
- Árpa (2)
- Búza (4)
- Egyéb gabonaféle (1)
- Köles (1)
Partner hírek
Partner katalógusok

3 napos előrejelzés: Munka vagy nyaralás? Ilyen idővel futunk neki a hétvégének!
Szeles, helyenként záporos idő után sok napsütés és 25–30 fok közötti...
Erre ügyelj! Emiatt fásodik meg a hónapos retek néhány nap alatt!
Retek helyett fás, rágós gumó? Kiderült: a hirtelen öntözés okozza!






















