Gabonafélék 206 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Automatikusan átirányítottunk a Piactér Talajlazító kategóriájára. Ha nem ezt keresed, kattints ide.
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
14.000 Ft
Vöres köles eladó, kb. 60 t. 30/290-5499
Kiváló minőségű, por- és törekmentes, bio (vegyszermentes) zab hobbi- és haszonállatok etetésére eladó.Akár nagytételben is.Vetésre is kiváló. Rakodás, szállítás megoldható. Felrakóhelyek: Győr, Töltéstava, Pázmándfalu
98.500 Ft
Eladó 215 tonna takarmánybúza Tiszakesziben, családi gazdaságból. A búza betárolva, mérlegelés és rakodás biztosított, a szállítás a vevő terhére megoldható. Ideális választás takarmány célra, megbízható minőségű gabona közvetlenül a termelőtől.
10.000 Ft
Tisztított bio búza 8 t ,bio tritikálé 4 t. 10 000 ft/g.
84.000 Ft
Ebesi tárolóból tisztított, szárított takarmánykukorica eladó. Ára: 84 000 Ft/tonna + komp.
900 mázsa köles eladó.
8.000 Ft
Mezőcsáton tárolt, Magyarországon termelt árpa eladó, 350 q mennyiségben. Rakodás és mérlegelés megoldható. Szállításban nem tudok segíteni.
70.000 Ft +ÁFA
45 tonna takarmányzab, tisztított, zabos bükkönyből visszamaradó eladó. 1-2% bükköny található benne. Hektoliter 47-48. Csak nagy tételben eladó (10 tonna felett). Gencsapáti, Vas vármegye
120 Ft +ÁFA
Homoki zab 2024-es aratásból „kombájn-tisztán” eladó lovasoknak vagy takarónövénynek. 120 Ft/kg + ÁFA
100 Ft
Jó minőségű őszi búza eladó Hegyeshalomban, 10 mázsa. 100 Ft/kg, zsákolva 110 Ft/kg.
400 Ft
Rother, Weiser, illetve Blauemmer tönkefajták biológiai gazdálkodásból, hántoltan, 25 kg papírzsákban eladók. Feldolgozása kb. mint a tönköly, de magasabb beltartalmi értékekkel. Szállításban tudunk segíteni!
8.500 Ft
Takarmány búza eladó! Helyileg Veszprém. Érdeklődni telefonon.
10.000 Ft
Eladó jó minőségű, aranysárga zab. Szállítás megoldható ömlesztve, 5 tonna/fuvar mennyiséggel.
9.000 Ft
Szombathely közelében zab eladó. 9.000 Ft/mázsa.
9.000 Ft
Malmi Búza Eladó!
100 Ft +ÁFA
Eladó rozsos bükköny. Akár vetőmagnak is. A rozs (kisvárdai legelő) kb. 7% Pannon bükkönyt tartalmaz. Kombájn tiszta. Kiszerelés ömlesztve vagy bigbag zsákban. Tisztítás megoldható.
10.000 Ft
Búza eladó Szombathely közelében, kiváló minőségű gabona közvetlenül a termelőtől. Az ár 10 000 Ft/mázsa. Ideális választás takarmányozáshoz vagy feldolgozáshoz. Érdeklődni a hirdetésben megadott elérhetőségeken lehet.
8.000 Ft
Tisztított kukorica eladó, kisebb-nagyobb tételben is. Telefonon tudnak érdeklődni.
80 Ft
Tisztított rozs eladó, igény esetén BIO minősítéssel, egalizált big-bag-ban vagy ömlesztve.
11.000 Ft
Tisztított, toxinmentes kukorica termelőtől eladó!
8.999 Ft
BIO őszi árpa eladó 8999 Ft/mázsa. Kétsoros Piroska fémzárolt magból vetett. Gyönyörű, szép, nagy, telt szemek. Bárhol bevizsgálható, teljesen vegyszermentes! Kis és nagy tételben, akár zsákolva is. Vas megye. Érdeklődni telefonon.
9.000 Ft
Szombathely közelében vegyszermentes rozs eladó, vetésre is alkalmas rozs, kiváló minőségben. Ár: 9.000 Ft/mázsa.
11.000 Ft
Eladó 2024-es száraz, tisztított kukorica bármilyen kiszerelésben! Szállítás megoldható. Kukorica ára: 11.000 Ft/q. Emellett 2025-ös őszi búza (8.500 Ft/q) és őszi árpa (8.000 Ft/q) is kapható.
230 Ft
Hántolatlan tönkölybúza eladó. Vegyszermentesen, műtrágya nélkül termelve. Kis mennyiség (kb 8 tonna) egyben eladó. Helyileg Baranya megye, Villány mellett.
Garantáltan toxinmentes árpa eladó Szolnokon. Ömlesztve vagy zsákos kiszerelésben. Szállításban tudunk segíteni. Érdeklődni kizárólag telefonon tudnak.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
_fill_540x300_0.jpg)
Adatokból üzleti döntések: Data EDIH megoldások a gyakorlatban + VIDEÓ
A magyar gazdák és élelmiszeripari cégek számára is kulcsfontosságú a...