Gabonafélék 7 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.

Olvasson tovább
70.000 Ft
Telephelyi tárolóból 75 tonna tisztított, javító búza eladó. 10,5% víztartalom, 38-as sikér, HL: 82.
Sárga zab eladó.
65.000 Ft
Bicskei telephelyről, gabonatárolóból étkezési búza 10,3% nedvességtartalommal, 28,3% sikértartalommal, étkezési minőségben eladó. Kisebb tétel esetén minimum 1 tonna, 75 000 Ft/tonna.
10.000 Ft
Idei aratású zab eladó. Kis és nagy tételben egyaránt.
8.500 Ft
Következő szemes takarmányokat kínálok eladásra: - Kukorica - Búza - Zab 8500 Ft
9.000 Ft
Kitűnő minőségű őszi búza zsákolva eladó! Ár 9000Ft/100kg.
9.000 Ft
2026-os zab eladó. Kb. 30 mázsa. Zsák nem biztosított, kérem, hozzon magával! Hétköznapokon vagy hétvégén is lehet érte jönni.
A megadott feltételekkel nincs több találat.
Bővített kereséssel még több ajánlatot találhat.
480 Ft
Kiemelt 8 éve hirdető
Mány-Felsőörspusztán (Budapesttől 25 km-re ÉNY-ra) túlérett kajszibarack (sárgabarack) kimagozva, 3 °C-ra lehűtve, kis- és nagytételben, elsősorban cefrekészítés céljára eladó. Fajták: - Magyar Kajszi C-235 - Gönci kajszi A kimagozott anyag IBC...
100 Ft
Házi tyúktojás eladó 100 Ft/db
3.600 Ft
Eladó kiváló minőségű galambtakarmány bevezető áron. Összetétel: - kukorica - galambkukorica - búza - vörös cirok - sárgaborsó - zöldborsó - árpa - fekete napraforgó - csíkos napraforgó - repce Áraink: 3 600 Ft/zsák Kiszerelés: 20 kg/zsák Emellett...
Tekintse meg a kereséséhez hasonló hirdetéseinket is!
A beállításai alapján további, hasonló hirdetéseket is megmutatunk.
Hasonló hirdetések megtekintése
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok

Agrárháború a vízért: a kisebb gazdák attól tartanak, hogy a nagyüzemek privatizálják az esővizet
Esővíztározók építésével védekeznének a francia gazdák a szárazság ellen. De ki...
Kína lecsapott az ír tejipari titokra – miért kell a magyar telepeken is pont erre figyelni?
A nagy tejgazdaságokban ma már az adatok legalább olyan fontosak, mint a...