Gabonafélék 298 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
8.500 Ft
Eladó idei, jó minőségű kukorica kedvező áron. Kiváló takarmánynak. Érdeklődni lehetőségeiről a hirdetésben megadott elérhetőségen lehet.
120 Ft
Kiváló minőségű zab termelőtől, kis- és nagy tételben eladó! 120 Ft/kg.
100 Ft
Búza termelőtől eladó , kis tételben is, 100 Ft /kilója
100 Ft
Kiváló minőségű kukorica kis tételben eladó, 100 Ft/kg áron. Friss kukorica vásárlás lehetőség gazdálkodóknak, állattartóknak, takarmány célra. Érdeklődni lehetőséggel, gyors kiszolgálás!
10.000 Ft
Őszi búza, idei aratású, kombájn-tiszta, száraz, kulturált helyen tárolva eladó, illetve folyamatosan kapható. A kép csak illusztráció. Érdeklődés kizárólag telefonon. Mailre, SMS-re, üzenetre nem áll módomban válaszolni. Megértését köszönöm!
10.000 Ft
Őszi árpa eladó idei aratásból, kombájnnal tisztítva, száraz állapotban, kulturált helyen tárolva. Folyamatosan kapható, III. fokozatú, vetésre még alkalmas. A II. fokozat eredete igazolt. Érdeklődni kizárólag telefonon lehet, e-mailre, SMS-re és...
10.000 Ft
Eladó őszi zab MV Hópehely fajta, friss, idei aratásból. A zab tiszta, száraz, pormentes állapotban van, kulturált helyen tárolva. Az őszi zab folyamatosan elérhető, lovak és kis kérődzők számára ideális takarmány. Kiválóan alkalmas saját célra...
10.000 Ft
Eladó idei aratású kukorica, amely száraz, tiszta, kulturált helyen lett tárolva. Folyamatosan kapható, kiváló minőségű kukorica. A kép csak illusztráció. Érdeklődni kizárólag telefonon lehet. E-mailekre, SMS-ekre és üzenetekre nem tudok válaszolni....
8.000 Ft
saját termésű Szemes kukorica eladó
10.000 Ft
Eladó friss szemes kukorica, kis és nagytételben.
200 tonna malmi minőségű búza eladó.
9.000 Ft
Kukorica eladó, kombájn tiszta.9000ft/q
Kiváló minőségű kukorica eladó takarmánynak és vetőmagnak, versenyképes áron. Rendelje meg most friss kukoricánkat közvetlenül a termelőtől! Ideális választás gazdálkodóknak és állattenyésztőknek. Érdeklődni lehet a részletekért!
150 Ft
Kombájn tiszta tönkölybúza eladó! Ára:150Ft/kg Helyileg Hajdúszoboszlón található!
Jó minőségű szemes kukorica nagy tételben eladó.
Búza felvásárlás telephelyen. Elsősorban Pest, Bács, Jász, Békès, Heves és Nógrád megyében. Ár megeggyezés szerint minőség és telephely eggyeztetése után. Fizetés előre utalva vagy mérlegeléskor.
Cégünk toxinos kukoricát vásárol Magyarország egész területén telephelyen, vagy Szabadszállási telephelyünkre beszállítva. Az ár megegyezés szerint.
Cégünk kukoricát vásárol az ország egész területén. Árat a felrakóhely ismeretében tudunk egyeztetni. Fizetés mérlegeléskor. Várom hívását.
Tisztelt gazdák és kereskedők! Cégünk, a Bal-Min Kft, árpát vásárol országosan vagy Szabadszállási telephelyünkön. Kombájn alól is vásárolunk. Aktuális árainkért érdeklődjenek telefonon.
Cégünk nedves kukoricát vásárol telephelyen, vagy beszállítva a Szabadszállási telephelyünkre. Kombájn alól is vásárolunk. Az árakat telefonos egyeztetés alapján tudjuk megadni. Várom hívását.
8.500 Ft
Eladó búza és árpa takarmányozási célra, valamint vetésre. Érdeklődni kizárólag telefonon lehet.
8.000 Ft
150 tonna euró minőségű őszi búza eladó, 8 000 Ft+komp/mázsa áron! Az őszi búza kiváló választás takarmánynak vagy feldolgozásra. Érdeklődjön az őszi búza aktuális készletéről és részleteiről!
25.000 Ft
Cirok eladó Jászjákóhalmán. 25 000 Ft/mázsa.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Szőlővenyige hasznosítása – aprítás, komposzt, bioenergia
Fedezd fel, hogyan alakítható a szőlővenyige értékes komposzttá és bioenergiává!
Az EU megadóztatná az egészségtelen élelmiszereket és alkoholos italokat
Az új terv célja a szív- és érrendszeri halálozás csökkentése, és az egészséges...














