Gabonafélék 305 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
75.000 Ft
Tároloban tárolt tisztitok gabona eladó kamionra pakolás meg oldott mérlegelés hejben.Buza ár 75000ft /to zab90000ft/to
8.000 Ft
Búza eladó nagy mennyiségben. Kiváló minőségű gabona, megbízható forrásból, folyamatosan elérhető. Ideális megoldás takarmányozási és élelmiszeripari célokra egyaránt.
7.000 Ft
Őszi árpa nagy mennyiségben eladó. Kiváló minőségű szemes takarmány, folyamatosan elérhető, árpa értékesítés mezőgazdasági felhasználásra. Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet.
8.000 Ft +ÁFA
Kukorica saját termésből, tisztított, szárított, nagy mennyiségben eladó. Kiváló minőségű takarmánykukorica közvetlenül a termelőtől gazdaságok és állattartók részére.
8.500 Ft
Szárított, tisztított kukorica eladó, kis- és nagytételben.
8.000 Ft
Eladó szemes kukorica 8 000 Ft/q áron. Nagyobb mennyiség vásárlása esetén az ár megegyezés szerint alakítható.
7.000 Ft
Eladó 750 tonna száraz, tisztított, 2025. évi SU Liborius fajta tritikálé. Az ár tartalmazza a kamionra történő felrakást, valamint a hiteles hídmérlegen végzett súlymérést. Az ár + ÁFA, a törvény alapján meghatározott adótartalommal.
8.000 Ft
Zsákolt búza eladó kedvező áron. Kiváló minőségű takarmány búza elérhető azonnali szállítással. Érdeklődni lehetőségek szerint!
124 Ft +ÁFA
Hazai gyártású extrahált napraforgódara eladó ömlesztve vagy zsákos kiszerelésben. Az ár napi árfolyamtól és deviza árfolyamtól függ. Kiszállítást is vállalunk, térítés ellenében, előzetes ár egyeztetés után. Aktuális árak: - zsákos kiszerelés: 124...
11.000 Ft
Eladó kukorica 11 000 Ft/q áron. Az elérhető mennyiségről érdeklődjön telefonon!
9.000 Ft
Őszi búza, tavalyi aratásból, kombájnnal tisztított, száraz, kulturált helyen tárolva eladó, folyamatosan elérhető. 500 kg felett kedvezményes ár! A kép csak illusztráció. Érdeklődni kizárólag telefonon lehet. E-mailre, SMS-re, üzenetre nem tudok...
9.000 Ft
Őszi árpa eladó, tavalyi aratásból, kombájnnal tisztítva, száraz állapotban, kulturált helyen tárolva. Folyamatosan elérhető. Érdeklődni kizárólag telefonon lehet. E-mailre, SMS-re és üzenetre nem tudok válaszolni. Köszönöm a megértést! A kép csak...
10.000 Ft
Eladó őszi zab MV Hópehely fajta, friss, tavalyi aratásból. A zab tiszta, száraz, pormentes állapotban van, kulturált helyen tárolva. Az őszi zab folyamatosan elérhető, lovak és kis kérődzők számára ideális takarmány. Kiválóan alkalmas saját célra...
9.000 Ft
Tavalyi aratásból származó, kiváló minőségű kukorica eladó. A kukorica száraz, tiszta, és kulturált helyen lett tárolva. Folyamatosan elérhető, alkalmas takarmánynak vagy egyéb felhasználásra. A kép csak illusztráció. Érdeklődni kizárólag telefonon...
89.000 Ft
Eladó tavaszi zab. Fajta: ménes. Ára: 89 000 Ft/t.
170.000 Ft
Eladó takarmányborsó! Helyileg Örkényen, 30 tonna. Takarmányozásra, galamboknak, kisállatoknak, horgászoknak. 50 kilós és bigzsákban is vihető.
9.000 Ft
2025. évi betakarítású tisztított rozs eladó Bács-Kiskun megyében, Kunadacson. Takarmányozási és étkezési célra. Big zsák kiszerelésben. További információért hívja a megadott telefonszámot.
7.600 Ft
Euro minőségű búza eladó, 250 tonna mennyiségben.
2.200 Ft
Piros lófogú kukorica vetőmag eladó Kaposváron. Nem hibrid fajta, magas proteintartalommal és nagy tápértékkel. Válogatott szemek (csak szemesen!), 5 kg-tól postázunk. Kilónkénti ára 2200 Ft, csomagküldés országosan elérhető. 1 hektár vetőmagigénye...
8.000 Ft
250 tonna javító minőségű búza eladó. Fehérjetartalom: 15,3% Nedvességtartalom: 9,9% Sikértartalom: 37,2% Ár: 8 000 Ft/q
8.000 Ft
Eladó tavaszi zab, 2 tonna mennyiségben, vetőmagnak is kiválóan alkalmas. Ideális választás gabonafélék termesztéséhez, könnyen kezelhető és jó hozamot biztosít.
12.000 Ft
Eladó szemes takarmánybúza Röszkén, kis és nagy tételben. Ár: 12 000 Ft/mázsa.
12.000 Ft
Eladó szemes takarmány kukorica Röszkén, kis és nagy tételben. Ár: 12.000 Ft/mázsa.
7.300 Ft +ÁFA
Takarmány árpa nagyobb mennyiségben eladó.
7.000 Ft
Kiváló minőségű rozs eladó vetőmagnak vagy takarmánynak. Ideális választás állattartóknak takarmányozásra vagy vetőmagnak. További információért érdeklődjön!
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Májkrémes dobozból hangtompító: Megdöbbentő rapsic-fegyverek
Hihetetlen, miket tud alkotni az emberi találékonyság...
Hirdetés

Üzemanyagár- és üzemeltetésiköltség-csökkentés 100 milliárd liter Green Plus égéskatalizátor tartalmú üzemanyagigény szemüvegén keresztül
Nem csupán az üzemanyag árát kompenzálja a fogyasztáscsökkenéssel, de az...
Hirdetés




















