Hirdetés
Kukorica 168 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kukorica világszerte az egyik legnépszerűbb takarmánynövény, amelynek emellett élelmiszeripari, illetve egyéb ipari felhasználása szintén jelentősnek mondható, hiszen előszeretettel használják különféle ipari alapanyagok (például keményítő, invertcukor, alkohol, bioetanol) előállítása során. Mindezt figyelembe véve egyáltalán nem meglepő, hogy napjainkban a kukorica az egyik legnagyobb területen termesztett szántóföldi kultúrnövény. A kukorica eredeti őshazája Amerika (az eddig fellelt legidősebb kukoricamaradványt Mexikóban a Teohuacán-völgy egyik barlangjában találták, mintegy hatezer éves a lelet), míg az öreg kontinensre Kolumbusz Kristóf közvetítésével került, majd ezt követően Ázsiában és Afrikában spanyol, illetve portugál kereskedők terjesztették el, fokozatosan népszerűvé válva így tulajdonképpen az egész Földön.
A magyarban a kukorica szó valószínűleg a szerb és horvát kukuruz szóból származik, de emellett népies elnevezésekkel is szokták emlegetni törökbúza, tengeri, málé neveken, míg a hivatalos latin neve Zea mays. Rendszertanilag a perjefélék családjába tartozik (hasonlóan a gabonafélékhez), további biológiai jellemzőit illetően egy lágyszárú, egynyári, egylaki, váltott ivarú növényről van szó, amely sokszor igen bőséges terméseredménnyel hálálja meg a megfelelő gondoskodást. A kukoricanövény magassága akár a három métert is elérheti, főként a torzsavirágzatból kifejlődő kukoricacsövön található kukoricaszemekért, azaz a növény magjáért termesztik.
A kukorica rovat apróhirdetései között egyaránt megtalálhatóak a kukoricát kisebb-nagyobb tételben eladni szándékozó hirdetések, ahogyan a keresleti oldalról gabonafelvásárlási ajánlatok is előfordulnak. A takarmánycélú terményértékesítés mellett a kukorica vetőmagként való felhasználása is megjelenik a hirdetések szövegében.
Igazából ebben a hirdetési kategóriában a kukoricát minden elképzelhető formában, mennyiségben és minőségben megtalálhatjuk: szemes kukorica és csöves kukorica, szárítatlan és szárított kukorica, takarmánykukorica, kukorica zsákolva és ömlesztve, bio minősítésű kukorica, kukorica ocsú, törtszem, kukorica felvásárlás, popcorn kukorica, piros kukorica. Valójában szinte tényleg minden formájában találkozhatunk ezzel a terménnyel az apróhirdetések tengerében.

Olvasson tovább
10 éve hirdető
2023. május 30. 07:22 Kukorica Termény Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
Szárított kukorica Kis és Nagy mennyiségben Eladó
10.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2023. május 30. 04:54 Kukorica Termény Békés, Csanádapáca
Saját tárolóból szárított kukorica kis és nagytételben eladó.
12.000 Ft
3 éve hirdető
2023. május 29. 22:39 Kukorica Termény Hajdú-Bihar, Kaba
60 t Szárított takarmány kukorica eladó
140 Ft
8 hónapja hirdető
2023. május 29. 18:29 Kukorica Termény Vas, Kemenessömjén
kukorica eladó termelőtől kisebb mennyiségben is eladó 140 ft /kg
10.000 Ft
8 hónapja hirdető
2023. május 29. 14:37 Kukorica Termény Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
Eladó Hajdúnánáson 10q 2022-es takarmány kukorica!
140 Ft
10 éve hirdető
2023. május 28. 16:01 Kukorica Termény Vas, Kemenessömjén
Szemes kukorica eladó termelőtől kisebb mennyiségben is eladó 140ft /kg
12.000 Ft
2 napja hirdető
2023. május 28. 08:13 Kukorica Termény Békés, Nagyszénás
Termelőtől eladó saját termésű szemes kukorica, búza napraforgó kis- és nagy tételben eladó. Kisebb távolságra szállítás is megoldható....
5 éve hirdető
2023. május 28. 07:23 Kukorica Termény Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
Magyar, ISCC-s 2021-es 1000 tonna szárított takarmány kukorica legjobb ajánlatért eladó. Bővebben telefonon.
11.500 Ft
5 éve hirdető
2023. május 28. 07:22 Kukorica Termény Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
110 tonna, 2022-es termésű szárított takarmánykukorica eladó. Kisebb-nagyobb tételben is.
13.000 Ft
4 éve hirdető
2023. május 27. 18:33 Kukorica Termény Borsod-Abaúj Zemplén, Monok
Szárított és tisztított kukorica eladó kis és nagy tételben is.
10.500 Ft
10 éve hirdető
2023. május 27. 17:10 Kukorica Termény Baranya, Himesháza
Eladásra kínálok tisztított, szárított takarmány kukoricát szárítóból kis és nagy mennyiségben Szűrben. 10.500 Ft/q 19 tonna
10.000 Ft
9 éve hirdető
2023. május 27. 06:12 Kukorica Termény Hajdú-Bihar, Hosszúpályi
Kukorica 380 mázsa eladó
10.000 Ft
6 éve hirdető
2023. május 26. 21:32 Kukorica Termény Hajdú-Bihar, Sáránd
Takarmány kukorica saját termésű tisztitott, száritott eladó.
3 éve hirdető
2023. május 26. 12:22 Kukorica Termény Hajdú-Bihar, Sárrétudvari
Bevizsgàlt, jó beltartalmi értékekkel 2022-es siló kukorica eladó, szállítással. Érdeklődni telefonon
9.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2023. május 26. 09:40 Kukorica Termény Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Gyommentes kukorica termés eladó! Igény szerint zsákolva is. 100q vásárlása felett 9000 Ft 100q vásárlása alatt 10000Ft
11 éve hirdető
2023. május 26. 09:34 Kukorica Termény Pest, Abony
Tisztelt Termelők, Kedves Partnereink! Köszönjük, hogy bennünket hívnak, és ilyen sokan megtisztelnek bizalmukkal. Vargáné Tünde vagyok, 22...
140 Ft
8 hónapja hirdető
2023. május 26. 05:32 Kukorica Termény Vas, Kemenessömjén
Kukorica termelőtől eladó toxin mentes nem szárított de száraz így a szárnyasok és a sertések is jobban szeretik 140 Ft per kilója,
9.500 Ft
4 napja hirdető
2023. május 25. 15:19 Kukorica Termény Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladásra kínálok 150 mázsa tisztított, szárított takarmány kukoricát szárítóból Nyíregyházán. 9.500 Ft/q
11.500 Ft
8 éve hirdető
2023. május 25. 09:42 Kukorica Termény Heves, Tenk
Eladó száritott kukorica 50 t
11.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2023. május 24. 15:40 Kukorica Termény Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
2022-es gyommentes kukorica termés, igény szerint zsákolva is, eladó. Irányár: 11.0500,- ft+áfa/q Szállítás és rakodás megegyezés szerint!...
100.000 Ft
9 hónapja hirdető
2023. május 24. 14:31 Kukorica Termény Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
2022-es toxinmentes szárított kukorica tárolóból eladó.
10.000 Ft
8 éve hirdető
2023. május 24. 13:41 Kukorica Termény Borsod-Abaúj Zemplén, Mezőcsát
Eladó 35 tonna kukorica egyben.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz