5 találatok 136 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
18.990 Ft
Ásványi anyag kiegészítő szarvasmarhák részére A szarvasmarhák ásványi anyag kiegészítéséről folyamatosan gondoskodni kell. Különösen fontos ez a nálunk legjobban elterjedt kukoricaszilázsra alapozott takarmányozás esetén ahol a tömegtakarmányok...
790 Ft
Nyomelemtartalmű, emésztést elősegitő takarmány kiegészitő, gázadszorpciós, ioncserélő, nyom- és ritkaelem tartalmú ásványi anyag kiegészítő. Takarmány alapanyag ásványi anyag min 43%-os klinoptilolit tartalommal. Állatfaji korlátozás nélkül....
729 Ft
Felhasználható takarmányozási célra, a kalcium szükséglet kielégítésére. Az egészséges állattartáshoz nélkülözhetetlen „puha” mészkőből készült állattakarmányozási adalékunkat takarmánykeverékekhez ajánljuk kiegészítésként. Magas kalcium-karbonát...
130 Ft +ÁFA
Minimálisan vásárolható mennyiség: 1 tonna A hirdetésben szereplő bio lucernapellet a 2025. évi kaszálásból, nagy mennyiségben, raktárkészletről eladó. A legmodernebb KRONE VariPack V165XC (késes) bálázóval készült, kiváló minőségű takarmány...
ELADÓ/RENDELHETŐ Ukrán, jó minőségű szójadara Fehérje: min. 45% - Bevizsgált! Min. rendelés: 23 tonna Csomagolás: BB1000 kg Szállítás Kelet-Magyarország
Eladó első osztályú 150-es rózs szalma bála!!
7.000 Ft
Eladó kiváló minőségű körbálás szalma, összesen 500 darab, 120x160 cm-es méretű bálák, Claas Variant bálázóval készítve. Ideális takarmány vagy almozás céljára. Szalma eladás nagy tételben – érdeklődjön bizalommal!
4.000 Ft
Elado szalmabálák kamion tételben. Tetőalatt tárolt.
30 Ft +ÁFA
Eladó 500 darab, 150-es méretű szalmabála. Kiváló minőségű szalma, takarmányozásra vagy almozásra is ideális választás. Szalmabála vásárlás érdeklődőknek azonnal elérhető, nagyobb mennyiségben is!
5.000 Ft
Eladó takarmányrépa közvetlenül a területről, 50 mázsánál nagyobb mennyiségben, kocsira rakva. Az ár mázsánként értendő. Ideális takarmányozáshoz, gazdálkodók és állattartók számára.
20.000 Ft +ÁFA
Eladó 150-es széna bála, kiváló minőségű takarmány. Összesen 100 bála elérhető, minimum 10 darabtól vásárolható. Ideális választás szarvasmarha, ló és egyéb haszonállatok számára. Költséghatékony és megbízható széna ellátás gazdáknak, állattartóknak.
9.000 Ft
nem sodort, kombájn után bálázott 150 centis cirok bála kb 130db
Eladó idei és tavalyi búza- és árpaszalmabálák, 150-es méretben. Összesen 100 db szalmabála elérhető, kiváló takarmány és almozási célokra.
40 db szalmabála rakodással, 6 000 Ft/db áron eladó.
230 Ft +ÁFA
Kiváló minőségű GMO-mentes hízómarha-koncentrátum kapható 50% fehérjetartalommal. Patent Co. Bovi BB Szuper Koncentrátum Beviteli arány: 6-10% Áraink: - 5400 Ft/zsák (284 Ft + áfa/kg) - 500 kg felett: 230 Ft + áfa/kg - 3000 kg felett egyedi ár!...
9.000 Ft
Eladó friss, 2025-ös aratású kukorica, búza, árpa és zab. Kis- és nagy tételben egyaránt elérhető!
70.000 Ft +ÁFA
Takarmánycirok, 2025 októberi szállítással, 25 tonnás tételben, 70 000 forint/tonna áron eladó. Összesen megközelítőleg 500 tonna mennyiségben elérhető. Ideális lehetőség takarmány beszerzésére nagyüzemi gazdaságok számára.
40 db jó minőségű, hálós körbála búzaszalma, tele perjefűvel, etetésre is alkalmas, tárolóból eladó. Ár: 6000 Ft/db.
6.500 Ft +ÁFA
Eladásra kínálunk 150-es körbála szalmát Mchale bálázóval készítve, kb. 300 kg átlag súllyal. A szalmabálák kamionos tételben eladók. Érdeklődni munkanapokon 8:00–16:00 között a megadott telefonszámon.
15.000 Ft
Eladó jó minőségű, 120x150 hálós szénás lucerna bála. Kiváló takarmány állatok számára, friss, gondosan tárolt lucerna eladó. Pakolásban tudok segíteni. Érdeklődni a megadott telefonszámon lehet.
3.200 Ft
Eladó 1400 db, 150-es méretű búza szalmabála. Kiváló minőségű búzaszalma takarmánynak vagy alomnak.
6.000 Ft
Eladó 260 darab 150-es szalma bála felrakva
15.000 Ft
Június elején kaszált, nagykörbálás, 150 cm átmérőjű széna bálák eladók. A széna esőmentesen, zölden száradt, és száraz, pajtában tárolt. Kiváló minőségű takarmány állatok részére.
40 Ft
Csongrád megyében, Öttömösön körülbelül 50-60 mázsa jó minőségű takarmány sütőtök eladó. A sütőtök hosszú ideig eltartható, kiválóan alkalmas takarmányozásra. Az ár 40 Ft/kg, elérhető akár egyben, akár kisebb mennyiségben is. Érdeklődni elsősorban...
12.000 Ft
2025 június első hetében kaszált és bálázott szénabála eladó Szigligeten. Bálaméret: 150x130 Hantos Családi Gazdaság
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (136)
- Egyéb takarmány (108)
- Pellet (1)
- Szalma (15)
- Széna (11)
- Takarmány lucerna (1)

Ahol 14 tonna kukorica is csak a nullszaldóra volt elég
A lengyel gazdálkodók megszenvedték a 2025-ös évet.
Mezőgazdasági összeomlás szélén áll ez az ország, tömegesen pusztulnak az állatok
Víz- és takarmányhiány miatt Irakban súlyos állattenyésztési válság alakult ki.