Takarmány 231 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
20.000 Ft
Kiemelt 7 éve hirdető
Idei kaszálásból eladó első osztályú réti szénabála. Méret: 150 Mennyiség: 1 000 darab Ár: 20 000 forint/db Település: 8796 Türje
1.000 Ft
Tető alatt tárolt kisbálás szalma eladó!
19.000 Ft
Eladó 11 db 140-es tömör lucerna bála és 6 db 140-es tömör szénás lucerna bála. Mindegyik bála ázásmentes és fedett helyen tárolt. A lucerna bálák 22.000 Ft/db, a szénás lucerna bálák pedig 19.000 Ft/db áron eladóak.
6.000 Ft
2026-s idei árpa és búza szalma bála lesz eladó. Bála méret 120*120, hálós kötésű. Ár: 6000 Ft/bála földről, rakodással. Behordva később drágább lesz.
8.000 Ft
160-as szecskázott lucerna bála eladó, kb. 50-60 darab, 2 évesek. Kissé megöregedett lucernából lettek készítve.
20.000 Ft
2026. június 8. 07:11 Széna
Eladó 120-as fűszéna és lucerna bála.
Folyamatosan kapható idei széna kiskocka bála! Ár megegyezés alapján. Helyileg Somogybabod. Kiszállítás megegyezés szerint.
14.000 Ft
160-as körbála idei és tavalyi eladó. Aprómag vetőgépre, birkára és szemes takarmányra cserélhető.
20.000 Ft
Körbálás árpa zölden szárítva, szénának bebálázva, 150-es bálában eladó.
1.200 Ft
Kiváló minőségű, kis kockabálás búzaszalma eladó, épület alatt tárolt! Szállításban nem tudok segíteni!
5.000 Ft
Hálós kötésű, ázásmentes, ponyva alatt tárolt, 125x125 cm-es búzaszalma bála nagyobb tételben eladó Zala megyében. A felrakás biztosított.
20.000 Ft
Idei, ázás- és pormenes, hálós szénabála eladó. 130-as bála, kb. 300 kg/db. McHale körbálázóval készült. Rakodás az árban.
18.000 Ft
Frissen kaszált, első osztályú, jó minőségű lucernabála eladó. 120x120-as bála méret. Beszámítok szarvasmarhát (üsző, bikaborjú), racka juhot és bárányokat rendezett papírokkal.
10.000 Ft
Keresek másodosztályú, kecskének való takarmányt Komárom megyében, lehetőleg. Erős szárú, sásos, gazos, lehullott levelű, stb., illetve tavalyi is érdekel! Penészes, köszönöm, de nem.
13.000 Ft
2026. június 6. 11:41 Széna
Eladásra kinálom tavalyi 150 -es réti széna báláimat. 13 db van összesen.
100 Ft
Eladó kukorica zsákolva
250 Ft
Héregen eladó saját repcefeldolgozóból magas fehérjetartalmú (30-32%), hidegensajtolt repcemag pogácsa, granulált formában, mely további 11 % nyerszsír, és 13 % nyersrost tartalommal rendelkezik. Állattartók, és takarmánygyártók figyelmébe ajánlom, a...
30.000 Ft
Eladó lucerna körbála, 150-es. 66 db eladó. Tömör bála, 466 kg/db.
10.000 Ft
Eladó 7 db széna bála. Megázott, birkának, kecskének, marhának ajánlott. Sajnos este lett bálázva, így visszanyirkosodott, közepe jelenleg melegszik. Helyileg: Vas megye, Nádasd. 10 000 Ft/db. Haszonállat csere érdekel.
26.000 Ft +ÁFA
Jó minőségű, por és penész mentes, zöldre szárad széna bála eladó, szállítással! Méret: 135cm Súly: 280-300kg Érdeklődni telefonon
20.000 Ft
Veszprém megye, Pápai kistérség, Nemesszalókon, 2026. évi kaszálású, 125×122 cm méretben, hálós kötésű, kiváló minőségű réti lucernás széna megvásárolható. Jelenlegi készlet: 80 db.
8.000 Ft
Lucerna bála eladó 2025-ös évi akciós áron! Az idei elfüvesedett méltányos áron! Gyommentes! Győr-Moson-Sopron megye, Ikrény.
5.500 Ft
Búza szalma bála 120×130 100db
25.000 Ft
Eladó 1.kaszálású szénàs lucerna 130 as tömör bálak ázás mentesen 100db
25.000 Ft
Eladó 100db jó minőségű lucerna bála. Tel 0630 900 5937
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (231)
- Egyéb takarmány (44)
- Pellet (11)
- Szalma (85)
- Széna (44)
- Takarmány lucerna (47)
Partner hírek
Partner katalógusok

Gigasiker Ázsiában: Hatalmas tapsot kapott a kínai pódiumon a MATE professzora
Kiemelkedő nemzetközi elismerésben részesült Michéli Erika professzor, aki a...
Időjárás: Felhők, záporok a láthatáron
A hétfő esti óráktól kezdve nyugat felől fokozatosan megnövekszik a...