Takarmány 230 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
21 Ft +ÁFA
2026-os szezonra 120-160 cm-es körbálás búza- és árpaszalma előjegyezhető. Ár: 21 Ft/kg rakodással. Csak kamiontételben elérhető.
15.000 Ft
Eladó egy bontatlan, 10 kg-os zsák bárány tejpor. Ideális takarmány bárányok számára, kiemelkedő minőségű, megbízható termék. Tökéletes választás állattartóknak, akik egészséges fejlődést szeretnének biztosítani a fiatal állatoknak.
10.000 Ft
Jó minőségű réti szénát vásárolnék saját gazdasági célra, lovardába. Megfelelés esetén foglalót fizetek. Szállítani nem tudom. Cím: Siófok Kérem, a kijelzett telefonszámon keressen.
5.000 Ft
130-as körbálázott búzaszalma eladó felrakással.
17.000 Ft
Eladó idei kaszálású lucerna körbála, hálós, 120-as.
3.000 Ft
Pest megyében családi gazdaságból idei lucerna kiskocka bála nagy mennyiségben eladó! Öntözött területekről! Érdeklődni telefonon vagy emailben. Tisztelettel, Kis kertészet.
100 Ft
Takarmány borsó az ár egy kg ra értendő
7.500 Ft
150x120-as méretű, 2025. évi búzaszalma, takart szalmabála eladó. Rakodásban tudok segíteni, szállításban nem.
Eladó idei réti széna kis körbálák (60 x 70 cm). Szállítás esetleg megoldható. Az ár mennyiség és szállítási igény függvényében, reális tartományban változik. A kép illusztráció.
2.300 Ft
Idei, friss, száraz, első kaszálású kis kockabálák kaphatók jó minőségben. A takarmány gazdaságoknak, állattartóknak és hobbiállattartóknak is ideális választás. Precíz szállítás igény esetén megoldható, gyors és megbízható kiszállítással. Mérete:...
22.000 Ft
150-es lucerna bála eladó Tiszta lucerna, ázásmentes, friss kaszálás 90 db 22 000 Ft/db Helyileg: Tolna megye, Sióagárd
25.000 Ft
Eladó 47db Idei első kaszálású 120x120 lucerna körbála
700 Ft
Eladó a képen látható kiskocka szalmabála.
30.000 Ft
Réti széna eladó Átmérő: 125 cm Súly: 230 kg Biokontroll által minősített Számlával, szállítói kapcsolattal
Eladó tavaszi árpaszalma. Aratás után eladó, jó minőségű tavaszi árpaszalma. Takarmányozási, almozási vagy egyéb mezőgazdasági célra kiválóan alkalmas. Az árról érdeklődni telefonon.
24.000 Ft
Eladó 40 db 2026-os kaszálású, ázásmentes 150cm átmérőjű lucerna bála. 24000/db szállító járműre rakva
1.000 Ft
Tető alatt tárolt kisbálás szalma eladó!
10.000 Ft
Jászapátin 120 db körbálás kukoricaszár eladó. Letakart, kiváló minőségű, friss takarmány, földmentes, nem kemény csutkás! Érdeklődni a megadott telefonszámon.
5.000 Ft
Nagybálás őszi árpa szalma takarmányozási célra eladó idei termésből. Bála méret: 125 cm átmérő. Komoly érdeklődés esetén a megadott telefonszámon lehet keresni. Hely: Heves megye, Nagyfüged-Vécs területről.
13.000 Ft
Rozs körbála zöldre száradtan bálázva 150 es variant bálák 84 db egyben eladók
Kamiontételben vásárolnék nagy kockabálát árpából, búzából, repcéből és szénából, minimum súly 450-500 kg. Szalmát is vásárolunk közvetlenül a rendről! Az ár megegyezés szerint.
6.000 Ft
Minőségi lucerna pellet 20 kg-os kiszerelésben kapható. Ideális választás takarmányozáshoz, gazdaságok és állattartók számára. Személyes átvétel Debrecenben lehetséges, de szállítás is kérhető MPL csomagautomatába. A szállítási költség a vásárlót...
6.000 Ft
Kiváló minőségű széna pellet, fűszéna pellet eladó 20 kg/zsák. Átvehető Debrecenben, előre egyeztetett időpontban. Szállítás MPL csomagautomatába is lehetséges. A szállítási költség a vásárlót terheli.
9.500 Ft
Eladó búza családi gazdaságunkból, kis- és nagy tételben is, akár zsákolva! Ideális takarmány célokra, kiváló minőségben várjuk érdeklődését!
Talpon vásárolnék lucernát és gyepet Jászalsószentgyörgy 20 kilométeres körzetében. Az ár megegyezés szerint!
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (230)
- Egyéb takarmány (44)
- Pellet (11)
- Szalma (85)
- Széna (44)
- Takarmány lucerna (46)
Partner hírek
Partner katalógusok

Mobilappon is jelenthető az amerikai szőlőkabóca
A szakemberek már okostelefonon is azonnal rögzíthetik a veszélyes szőlőkártevő...
Már eurómilliárdokat buktunk, de még menthető a helyzet
Mennyire sikerül megszereznie Magyarországnak a zárolt uniós forrásokat? A...