Takarmány 340 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
Jó minőségű szénát, lucernát vennék 150-200 bálát. Helyileg Kiskunhalas. Kisebb tétel is érdekel Kiskunhalas és 30 km körzetében. Messzebbről csak kamionos tételben érdekel. Ajánlatokat várom üzenetben vagy a megadott telefonszámon.
Megmaradt vetöburgonya takarmánynak eladó, konténeres tételben.
11.500 Ft
HEVES VÁRMEGYÉBEN - Egertől pár percre - Felsőtárkányban 120-as széna körbála - korlátozott mennyiségben még elérhető Előző évek tapasztalatai alapján második kaszálás nem valószínű 2025-ben sem. Csak 120-as körbála készül. Fotókon látható módon,...
1.100 Ft
Idei zölden száradt kisbálás lucerna, maximum 30% zabtartalommal eladó. Fedett helyen tárolva. 1100 forint darabja, egyben 1000 Ft.
1.800 Ft
Folyamatosan kapható friss péksütemény: kifli, zsömle, kenyér és finom pékáru. (Pest megye)
10.000 Ft +ÁFA
Eladó (méret: 120*135 cm, súly: 250 kg/bála) kiváló minőségű, fedett kazalban/tárolóban tárolt, esőmentesen betakarított réti széna. (2024-es kaszálás!) Kiváló takarmány! Az ár a felrakodás költségét is magába foglalja. Irányár: 10.000 Ft + ÁFA /...
800 Ft
Kisbálás kis bálás széna kifogástalan minőségű kb 13-15kg/bála Tető alatt tárolt. 15-20 db
5.500 Ft
Kiváló minőségű széna pellet, fűszéna pellet eladó 20kg/zsák Magánszemélytől! Átvehető Debrecenben előre egyeztetett időpontban. Csomagküldés Foxpostal + 2500Ft
5.500 Ft
Minőségi lucerna pellet 20 kg-os kiszerelésben. Átvehető személyesen Debrecenben. Esetleg Foxposttal tudom küldeni + 2800 Ft
1.000 Ft
Kis kockabálás széna eladó Karcagon.
7.000 Ft
Idei kaszálásból eladó első osztályú réti szénabála. Méret: 150 Mennyiség: 1.000 darab Ár: 7.000 forint / db Település: 8796 Türje
Jó minőségű fűszénát vennék, helybe szállítva (Kiskunhalasra) 300-400 bálát.
9.000 Ft
Eladó réti széna. 150 x 120 cm méretű bálák. 9000 Ft/db. Érdeklődni telefonon.
4.000 Ft
Eladó 150es tömör jó minőségű takart kukorica szár bála. Helyben felrakva 4000ft/ bála Szállítás megbeszélés kérdése
2.000 Ft
Kb. 150 db szalmabála 2000 Ft/db 40 db kóróbála 5000 Ft/db
1.500 Ft
Kisbálás széna, lucerna, lucernás széna eladó! 1.500 Ft/bála.
Válogatott száraz kenyér, péksütemény. Külön-külön vagy vegyesen eladó. Érdeklődni telefonon, köszönöm.
15.000 Ft
Füves lucerna szenázs és csak fű szilázs is . Van bontott (etetésre kibontott) így megtekinthető milyen a minősége !
5.500 Ft
120-as körbálás szalma eladó 5500 ft /db áron.Sertés illetve szarvasmarha csere érdekel.
4.000 Ft
Eladó fedett helyen tárolt lucerna és széna körbála . 4000ft/db
16.000 Ft
Héregen eladó tető alól primőr minőségű 120-as hálós fűszénakörbála. Ugyanitt 150-es lucerna szenázs (700 kg) kapható!
130 Ft +ÁFA
MINIMÁLIS VÁSÁROLHATÓ MENNYISÉG: 1 TONNA A tárgyban említett BIO lucerna pellet 2024. évi kaszálásból, raktárból nagy mennyiségben eladó. Legkorszerűbb KRONE VariPack V165XC (késes) bálázóval bálázva. Biokontroll Hungária Kft. által hitelesített...
250 Ft +ÁFA
Kiváló minőségű GMO-mentes hízómarha-koncentrátum kapható 50% fehérjetartalommal. Patent Co. Bovi BB Szuper Koncentrátum Beviteli arány: 6-10% Áraink: - 5400 Ft/zsák (284 Ft + áfa/kg) - 500 kg felett: 250 Ft + áfa/kg - 3000 kg felett egyedi ár!...
40 Ft +ÁFA
ELADÓ 238 DB 2025. ÉVI ELSŐKASZÁLÁSÚ JÓ MINŐSÉGŰ LUCERNASZÉNA BÁLA. A BÁLA MÉRETE 140 CM, ÉS SÚLYA 350-370 KG. PÓTKOCSIRA RAKODÁST AZ ÁR TARTALMAZZA! AZ ÁR KILÓGRAMMRA VONATKOZIK!
1.000 Ft
Eladó kis kocka széna bála
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (340)
- Egyéb takarmány (36)
- Pellet (8)
- Szalma (67)
- Széna (167)
- Takarmány lucerna (62)

Ázsiai idénymunkások lepik el a magyar földeket – ez áll a háttérben
Az ázsiai idénymunkások napi 16-18 ezer forintért dolgoznak a magyar...
Zöldülnek a Belarus traktorok: 2027-től jönnek a IIIA emissziós gépek
Egyelőre az eurázsiai országokat célozzák meg, de nem zárják ki az EU-s...