lucerna találatok 77 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
Eladó 20 db lucernabála 120x150 méretben!
17.000 Ft
Lucerna, 120x155 hálós

Akciós
- 25 %
- 25 %
15.000 Ft
Eladó lucerna szenázs 20 000 Ft/db áron.
23.000 Ft
Eladó 120-as lucerna bála, ázásmentes, fedett helyen tárolt. 15 db
20.000 Ft
Eladó 75 db lucerna bála, 150-es méretben. Helyileg: Tolna megye, Sióagárd. Ár: 20 000 Ft/db. Nagy tételben olcsóbban tudjuk adni.
32.000 Ft
Eladó idei lucerna körbálák – 120-as méretben. Kiváló minőségű, idei kaszálású, 120-as lucerna körbálák eladók. Száraz, fedett helyen tárolva. Jó minőségű, állattartásra kiváló takarmány. Budapest vonzáskörzetében ingyenes kiszállítással.
28.000 Ft
Eladó idei lucerna körbálák – 120-as méret Eladó kiváló minőségű, idei kaszálású 120-as lucerna körbálák. Száraz, fedett helyen tárolt. Jó minőségű, állattartásra kiváló takarmány. Helyileg: Dunaújváros, Fejér megye (vonzáskörzetében a szállítás...
2.000 Ft
Széna, szalma és lucerna kisbála, kockabála eladó. Az árak mennyiségtől és típustól függenek. Szállítás megoldható. Fedett, zárt helyen tárolt.
2.400 Ft
Kiskocka lucernabála eladó.
17.000 Ft
Eladó idei kaszálású lucerna körbála, hálós, 120-as.
2.500 Ft
Lucerna széna kisbála eladó.
16.000 Ft
Eladó lucerna illetve füves lucerna bálák Vityapusztán, Somogy megye északi részén . 140 es bálák. Itt ott tartalmaz aggófüvet és parlagfüvet. Ára 16000 ft de lehet alkudni . Ha úgy van tudjuk szállítani
18.180 Ft
Eladó lucerna széna körbála 120x150 cm, emellett egyéb takarmányszéna és takarmányszalma eladó
23.000 Ft
Jó minőségű, por es penészmentes lucerna eladó, szállítással! Méret: 130as, Súly: 320kg Érdeklődni telefonon
20.000 Ft
Lucerna bála: 50 db, 125×130-as
Eladó 100 db jó minőségű lucerna bála, 140-es méretben. További információ telefonon. Az ár kamionos tételre vonatkozik. Felrakásban és szállításban opcionálisan tudunk segíteni.
30.000 Ft
Tömör, jó minőségű lucerna 125x125 Magyarország egész területére ingyenes szállítással! Fizetés készpénzben, szállításkor. Szállítás csak kamiontételben! 38-40 db
3.000 Ft
Pest megyében családi gazdaságból lucerna kiskocka bála nagy mennyiségben eladó! Öntözött területekről! Érdeklődni telefonon vagy emailben. Tisztelettel, Kis kertészet.
3.500 Ft
Jó minőségű, idei kis körbálás lucerna kapható. Szállítani tudunk.
Eladó idei lucerna szenázs bála, 180 db, kb. 500-600 kg/db.
14.000 Ft +ÁFA
140-es lucerna bálák eladók.
30.000 Ft
Eladó 80 db lucerna bála
6.200 Ft
Minőségi lucerna pellet 20 kg-os kiszerelésben kapható. Ideális választás takarmányozáshoz, gazdaságok és állattartók számára. Személyes átvétel Debrecenben lehetséges, de szállítás is kérhető MPL csomagautomatába. A szállítási költség a vásárlót...
18.000 Ft
Eladó 160 db jó minőségű, leveles lucernabála (130 cm átmérőjű). - Helyileg: Somogy vármegye, Fonó - Ár: 18 000 Ft
2.200 Ft
Idei, friss kaszálású kis kockabálák kaphatók jó minőségben. A takarmány gazdaságoknak, állattartóknak és hobbiállattartóknak is ideális választás. Precíz szállítás igény esetén megoldható, gyors és megbízható kiszállítással. Mérete: 85x50 cm. Súlya:...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (77)
- Egyéb takarmány (1)
- Pellet (2)
- Szalma (1)
- Széna (20)
- Takarmány lucerna (53)
Partner hírek
Partner katalógusok

Mit tehetnek az állattartók a hőség okozta stressz enyhítéséért?
A hőség főként a nagyobb testű állatokat veszélyezteti, de minden telepen...
Szamóca indák gyökereztetése: szaporítás saját palántáról júliusban
Gyökereztess erős szamóca palántákat saját indáidról júliusban!