p találatok 144 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
890 Ft +ÁFA
Két fajta tejport ajánlunk . Combi 10 , Combi 30 . A Combi 10 ban 10 % teljes tejfehérje tartalom van , míg a Combi 30 ban 30 % teljes tejfehérje van Javasolt felhasználás : 3 - 4 napos kortól napi 2 x itatva max 6 liter . Bekeverés : 1 kg tejpor 10...
173 Ft +ÁFA
Eladó kiváló minőségű répaszelet pellet, országos szállítással. Áraink: 250Ft/kg (197Ft+Áfa) 500kg felett: 220Ft/kg (173Ft+Áfa) Szállítás: -Házhozszállítás megoldható saját teherautóval, legfeljebb 1,5 tonnáig -Raklapos küldeményként postázva már...
92 Ft +ÁFA
A megadott nettó ár/kg, telephelyi átvétellel. Minimum rendelés: 1 raklap (960 kg) Kiszerelés: 8-10 kg/tömb Kiszállítást vállalunk +20 Ft nettó/kg. Nyalósóink magas nyomású préseléssel készülnek, ami biztosítja a fizikai behatásokkal és csapadékkal...
Eladó! Körbálás Árpaszalma 165-ös Jó minőségben eladó. Szállítás megoldható. (Ugyan itt Búza, Tritikálé, Rozs és Zab szalma is eladó.)
5.500 Ft
Eladó kiváló minőségű Country's Premium zabmentes lótáp kedvező áron, országos szállítással. Áraink: 5.900Ft/zsák 10 zsák felett 5.500Ft/zsák. A feltüntetett árak tartalmazzák az érvényes Áfa-t! Nagy felhasználóknak, lovardáknak hosszabb távú...
102 Ft +ÁFA
A megadott ár nettó/kg, telephelyi átvétellel. Minimum rendelés: 1 raklap (960 kg) Kiszerelés: 8-10 kg/tömb Kiszállítást is vállalunk +20 Ft nettó/kg. A magas nyomású préselési eljárásnak köszönhetően nyalósónk kiváló ár-érték arányt kínál a piacon...
150 Ft
Fapellet eladó - magyar gyártás, adalékmentes fenyőaprítékból. Hamu: 0,58%, Enplus A1 minőség. 15 kg-os zsákokban vagy igény szerint big bag-ben. Érzékeny kandallókban is használható (kevés hamu, nincs salak). Alomnak is kiváló. Hatvan-nagygomboson...
2.993 Ft +ÁFA
Kiváló minőségű GMO mentes, intenzív bárány indító (18% Nyersfehérje) kapható most hatalmas kedvezménnyel! Áraink: 3.800Ft/zsák Raklapos tétel vásárlása esetén további kedvezmények, érdeklődjön telefonon! A feltüntetett ár tartalmazza az érvényes...
4.800 Ft
Eladó kiváló minőségű borsómentes verseny galambtakarmány bevezető áron. Összetétel: Belgrano kukorica Gritz kukorica Búza Vörös Cirok Köles Bordó kukorica Fehér Cirok Csíkos Napraforgó Szeklice Hántolatlan Rizs Fekete Napraforgó Lenmag Repce Hántolt...
28.500 Ft
A kérődző állatok, mint a szarvasmarha, a juh és a kecske működéséhez szükségesek az ásványianyagok és vitaminok pótlása. A nyalótömbök a tarkamánysókkal vagy nyalósókkal szemben sokáig eltarthatóan és egységesen tudják biztosítani az...
150 Ft +ÁFA
Kiváló minőségű, GMO-mentes takarmánykeverék tejelő tehenek számára, országos szállítással! Áraink: 150Ft+Áfa/kg Kiszerelés: 20kg/zsák A feltüntetett ár raklapos vásárlás esetén érvényes (840kg), igény esetén lehetőség van kisebb mennyiség...
4.882 Ft +ÁFA
Kiváló minőségű, GMO-mentes, intenzív csirke indító és nevelő tápok! Áraink: • Broiler Starter (indító): 6 200 Ft/zsák (20 kg) • Broiler Grower (nevelő): 5 900 Ft/zsák (20 kg) • A feltüntetett árak tartalmazzák az érvényes ÁFÁ-t (27%). Raklapos...

3.150 Ft +ÁFA
Kiváló minőségű GMO mentes prestarter malactáp kedvező áron, országos szállítással. Patent Co Imunino Prestarter malactáp Áraink: 4000Ft/zsák (3150Ft+Áfa) 200kg felett egyedi ár! Kiszerelés: 10kg/zsák Termékleírás: Az IMUNINO teljes értékű takarmány...

3.780 Ft +ÁFA
Kiváló minőségű FarmerMax csirke indító, nevelő tápok kaphatók mennyiségi kedvezménnyel. Áraink: Csirke Indító: 5.100 Ft / zsák Csirke Nevelő: 4.800 Ft / zsák Kiszerelés: 20kg/zsák Raklapos tétel (500kg) vásárlása esetén jelentős kedvezményt...
125 Ft +ÁFA
Eladó kiváló minőségű extrahált napraforgódara Sárbogárdon, állati takarmányozásra. Áraink: 0–500 kg: 140Ft/kg 500kg-tól: 125Ft/kg Ömlesztett nagyobb mennyiség vásárlása esetén további kedvezmények! A feltüntetett árak nem tartalmazzák az érvényes...
Nagy kocka bálákat vennék nagy tételben. (széna, szalma, búza, kukoricaszár, repce, stb.) 30/348-2363
1.300 Ft
Kendermag őrlemény eladó, akár postai szállítással, utánvétes fizetéssel. Ára: 1300 Ft/kg + szállítási költség. Személyes átvétel: Debrecen, Alma utca 15., Takarmány és Gazdabolt Érdeklődni munkaidőben: - Hétfőtől péntekig: 7:30–16:00 - Szombaton:...
26.990 Ft
A nyár végével, a behajtás előtt, a legelő állatok a gyengébb fűből már nem kapják meg a megfelelő mennyiségű tápanyagokat, így például az ásványi anyagokat és vitaminokat. A Harbro Vit All nyalótömb komplett vitaminsort és ásványi anyagokat...
47.500 Ft +ÁFA
A Prenatál nyalótál a szárazonálló tejelő szarvasmarháknak makro- és mikroelem-kiegészítésére szolgáló készítmény. Minden olyan makro- és mikroelem megtalálható benne, amely a szárazonállás ideje alatt szükséges. Alkalmazása: bárhova kihelyezhető, de...
30.500 Ft
A Harbro Feet And Fertility nyalótömbje, a vitamin összetételével, a szerves és szervetlen ásványianyag tartalmával szolgálja a juhok termékenyítését. Magas A, E-vitamin tartalma segíti a peteérést. Szerves szelén tartalma segíti a fogantató...
350 Ft
Répaszelet pellet eladó postai utánvéttel. Ár: 350 Ft/kg Repce pellet eladó postai utánvéttel. Ár: 290 Ft/kg Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15., Takarmány és Gazdabolt Érdeklődni munkaidőben: - Hétfőtől péntekig: 7:30–16:00 - Szombaton:...
300 Ft
Napraforgómag pellet, liszt, őrlemény és dara eladó postai utánvéttel. Ár: 300 Ft/kg. Személyes átvétel Debrecenben, az Alma u. 15. szám alatt, a Takarmány és Gazdaboltban. Érdeklődni munkaidőben: - Hétfőtől péntekig: 7:30–16:00 - Szombaton:...
990 Ft
Vérliszt eladó postai utánvéttel. Alapanyaga: emberi fogyasztásra szánt, egészséges állatok vágásából származó sertés- és baromfivér. Felhasználható élelmiszertermelő sertés, baromfi, hal, valamint kedvtelésből tartott állatok takarmányozására,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (144)
- Egyéb takarmány (95)
- Pellet (19)
- Szalma (20)
- Széna (5)
- Takarmány lucerna (5)
Partner hírek
Partner katalógusok

Éretlenül potyog a füge? Nem mindig a szárazság az egyetlen ok
Az éretlen füge potyogása nem csak a szárazság miatt lehet! Vízingadozás,...
Imádod a lecsót? Akkor ezt nagyon fontos tudnod róla!
A lecsó akkor marad jó választás, ha figyelsz az alapanyagokra, a zsiradékra és...