1 találatok 18 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
3.200 Ft
1400 db 150 -és szalmabála eladó.
5.000 Ft
Eladó 200 darab 150×125 cm-es körbála széna, tavalyi, sásmentes, szárazon bálázott. Ár: 5000 Ft/db. A felrakásban tudok segíteni! Kiváló minőségű széna bála mezőgazdasági állattartáshoz, lovak, szarvasmarha, juh takarmányozásához kereső gazdáknak...
6.500 Ft
Eladó kiváló minőségű széna bála, összesen 120 darab, 120x150 cm-es méretben, hálós kivitelben. Ideális választás takarmánynak szarvasmarha, ló, juh vagy egyéb haszonállat részére. Válassza a megbízható, jó minőségű takarmányt gazdaságához!
11.000 Ft
Heves vármegyében, Egertől pár percre, Felsőtárkányban 120-as, esőmentes, raklapon, takarva tárolt réti széna körbálák eladók. 2025-ben ez az utolsó eladó tétel, több kaszálás már nem lesz ebben az évben! A széna körbála árak mennyiségtől függően a...
9.000 Ft
Somogy megyében, Kőkúton 60 darab, 130x120 cm-es, kiváló minőségű, gyógynövényekben gazdag, zölden bálázott szénabála eladó. A szénabálák ázásmentesek, tető alatt tároltak, ezért ideálisak lovak takarmányozásához. Ár: 9.000 Ft/db.
1.200 Ft
Hajdúnánáson jó minőségű, fedett helyen tárolt, kisbálás kis bála kockabálás kocka bála széna eladó! Mérete kb: 100x50x35cm Összesen 800 darab van! Ha egyben viszi mind ezer forint darabja! Nem pakolom, nem szállítom, mert nincs mivel!
8.000 Ft
Réti széna körbála 130- as Tömör Zöldre száradt 8000 Ft / db Ugyanitt kis kocka bála 90x50 1000 Ft / db Vas megye Körmend
15.000 Ft +ÁFA
Eladó kiváló minőségű, esőmentes, 160-as méretű szénabála, összesen 250 db. Ideális takarmány szarvasmarhák, lovak, juhok és egyéb állatok számára. Érdeklődni a hirdetésben megadott elérhetőségen lehet.
10.000 Ft
Széna bálák eladók 150-es méretben. Érdeklődni a megadott elérhetőségen lehet.
10.000 Ft
Réti széna 160-as, jó minőségű, igény szerint szállítással eladó.Gyulakeszi.
7.000 Ft
12 db 160-as szénabála eladó.
9.000 Ft
Eladó kiváló minőségű réti széna, 130-as hálós kötéssel. Kb. 120 db Helyileg: Vásárosnamény-Gergelyiugornya Ár: 9 000 Ft/db
10.000 Ft
Eladó összesen 120 db, 125-ös jó minőségű körbála idei réti széna. Helyileg Komárom-Esztergom Vármegye (Vértessomló). 10 ezer Ft/db áron eladó!
3.000 Ft
2024-es kaszálásból eladó 500 db, 140-es széna bála.
I.osztályu,minőségi 130-es, hálós, körbálás, bio minőségű (vegyszermentes), eső- és pormentesen zöldre száradtan bálázott széna zárt, fedett tárolóból eladó. Rakodás, szállítás megoldható. Felrakóhelyek: Győr, Töltéstava, Pázmándfalu
12.000 Ft
tető alatt tárolt, 120x120-as hálós körbála eladó kis és nagy mennyiségben
10.000 Ft
34 db 120-as széna bála eladó. 1–1 db: 15 000 Ft/db 5–9 db: 12 000 Ft/db 10–18 db: 11 000 Ft/db 19 db-tól: 10 000 Ft/db
Eladó 125-ös széna, szalma, vegyes körbálák. Kis és nagy mennyiségben, méret 1,20x1,25. Ár, szállítás megegyezés szerint.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Gyümölcstermesztés a szakadék szélén – csak a technológia menthet meg minket + VIDEÓ
Dr. Apáti Ferenc szerint a hazai gyümölcságazat versenyképessége végveszélybe...
Veterán járgányok Ikerváron: Kicsiknél, nagyoknál sikert arattak
A veterán traktorok találkozója második alkalommal is tömegeket vonzott a Vas...