Széna 178 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
12.000 Ft
Prémium minőségű, Biokontroll által minősített széna eladó. Kaszálótól függően: - hegyi réti széna - ősgyepes széna - lucernával kevert széna (4 éve vetett lucernás) - patakmenti széna (nem sásos, nem nádas, kizárólag füvet tartalmaz) 130-as bálák,...
15.000 Ft
Eladó jó minőségű, tető alatt tárolt, 130 cm átmérőjű széna bála. Ár: fűszéna 15 000 Ft/db.
8.000 Ft +ÁFA
Köles körbála eladó. 120x135 hevederes bálázóval bálázva. Bálatakaróval takarva! Nem ázott! Rakodni tudom, szállítani nem!
8.500 Ft
Eladó 125-ös széna körbálák. Ázásmentes, kiváló minőségű takarmány! Nagyobb mennyiség vásárlása esetén az ár alkuképes. Az ár tartalmazza a rakodási költséget.
7.000 Ft
Eladó 1 hete bálázott szénabála, 30-40 százalék lucernával. 220 db 125-ös bálák. Egyben alkuképes az ára!
8.800 Ft
Eladó Hövejen lucerna bála 8.800 Ft/db áron, réti széna bála 6.800 Ft/db áron.
8.000 Ft
Eladó jó minőségű szénabála! Első osztályú, 150 cm-es tömörbála. Súly: kb. 360 kg Ár: 8.000/db Érdeklődni: 20/322-8484
12.000 Ft
Tetö alatt tárolt kiválló minöségü elsö kaszálásu reti szena eladó!
1.200 Ft
Kisbálás reti szena eladó! zöldre száradt jo minösegu Merete 36 x 46 x 92 Kb 600 db
Tető alatt tárolt, 140-160-as (300-360 kg) széna körbála eladó. Nyitvatartás: H-P 7:00-12:00 13:00-17:00 Cégünk további kínálatait az alábbi honlapon tekintheti meg: http://truckcentral.agrarkereso.hu/fooldal/
12.000 Ft
Eladó friss kaszálású(2025 június), kiváló minőségű széna nagykockabála Pápán, 220x120x70 méretben. Szállításban szükség esetén tudok segíteni! Érdeklődni kizárólag telefonon.
1.200 Ft
Eladó 60x70-es szénabála 1200 Ft/db áron.
9.500 Ft
Fedett helyen tárolt 2024-es széna, 30 bála, 130 cm átmérő.
1.200 Ft
Réti fű, széna, kisbála eladó.
8.000 Ft
Réti széna körbála 130- as Tömör Zöldre száradt 8000 Ft / db Ugyanitt kis kocka bála 90x50 1000 Ft / db Vas megye Körmend
10.000 Ft
Eladó standard kaszáló keverékből vetett fű szénabálák. 150-es bálák, hálós kötésűek. Raklapon vannak összerakva, és le vannak takarva, így vannak tárolva.
6.000 Ft
Eladó réti szénabála 6000 Ft/db.
2.000 Ft
Eladó 29 db 140-es, fedett helyen tárolt, ázásmentes réti szénabála, ára: 4500 Ft/db. Emellett eladó 37 db 140-es, mezőn tárolt réti szénabála, ára: 2000 Ft/db. Nagy tétel esetén minimálisan alkuképes. Érdeklődés privátban vagy telefonszámon:...
9.500 Ft
Öko minősítésű ősgyep kaszálókról idei első kaszálású, kiváló minőségű, ázásmentes, 130-as hálós réti széna bála nagy tételben, kedvező szállítási lehetőséggel eladó.
10.000 Ft
Fűszéna eladó 150-es 10.000 Ft/db Lucernaszéna 150-es 12.000 Ft/db Fű- és lucernaszenázs 135-ös 14.000 Ft/db
47.244 Ft +ÁFA
Eladó bálatakaró ponyva, több méretben.Árakért érdeklődjön telefonon. Júniusi akcióban ingyenes kiszállítással az egész ország területén!
500 Ft
Első kaszálásból, jó minőségű kiskocka szénabála. (Nem ázott meg. Mivel lucernaföldről való, lucerna is van benne.) Érdeklődni telefonon este 19:00-ig! +36305761027
Széna hengerbálát keresek soltszentimrei telephelyre, szállítva kamion tételben (cca. 200 db).
10.000 Ft +ÁFA
Eladó idei széna és lucernakörbála.
800 Ft
Zölden száradt réti széna és lucerna kis kockabála eladó, nagy erős bálák 100x50x40cm. 60-60db van SOS vigyétek mert ha ilyen szárazság lesz akkor idén már nem kaszálunk. Fuvar megoldható.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Nincs elég állatorvos a mezőgazdaságban. Új szakmákkal orvosolná a problémát a parlament
Nincs elég hatósági állatorvos, most két új képzéssel töltenék be a hiányt.
Elképesztő: újabb tűzeset – szalmabálák, farakások égnek
Tűz ütött ki Petőfiszállás külterületén, a lángokat több tűzoltóegység fékezte..._fill_540x300_0.jpg)