Széna 166 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
8.000 Ft
Eladó körbálás, fedett helyen tárolt gyepszéna (120 cm) és csemege zöldborsó szalma (140 cm). Gyepszéna: 8.000 Ft/db, zöldborsó: 12.000 Ft/db.
10.000 Ft +ÁFA
Eladó az alábbi jó minőségű, 2024 évi szálastakarmány bálák. Vásárlás esetén a rakodás megoldható. Megközelítése könnyű, közvetlenül az út mellett. -CSOMAGOLT LUCERNA (szenázs): méter: 125x130 / mennyiség: 500-600 db / ár: 10.000 Ft +Áfa Ha...
3.200 Ft +ÁFA
Hálós széna körbála (John Deere cover edge szélkötéssel készítve) Veszprém megye nyugati részén eladó, rakodás/szállítás igény és távolság függvényében megoldható. 120 cm x 140 cm méret, tömör bála - lágymag szellőzéssel. Sássas réti széna, kitűnően...
7.000 Ft
Eladó szénabála kis és nagyobb tételben egyaránt végig takart állapotban.125x160 méretben.
14.000 Ft
Gyepszéna kiváló minőségben, 130-as, takart. 14 000 Ft / darab.
8.000 Ft
Pajtában tárolt nagy körbálás szénabála Vas megyében eladó
8.500 Ft
Eladó takart, kiváló minőségű szénabála. Nagyobb tételben megegyezés szerint.
7.000 Ft
Réti széna körbálák (15 db), hálós kötözésű, 120 cm-es, 2. osztályú (seprencés vetett fű) eladó Hegyeshalomban. Tömege kb. 250 kg.
7.000 Ft
120x130-as, jó minőségű, esőmentes, fedett helyen tárolt réti széna eladó. Ár: 7000ft/db, 30db fölött 6000ft/db
10.000 Ft
Eladó takart nagybálás széna, jó minőségben, megtekinthető Gyöngyös mellett. Kamiontételben elérhető.
5.000 Ft
2024-es kaszálású, szabadban tárolt, 150 cm-es, kb. 350 kg-os rétiszéna eladó.
12.500 Ft
150-es szénabála eladó, raklapon, letakarva tárolt, 100 db.
12.500 Ft
150 cm-es körbálás, ázásmentes széna eladó, raklapon, letakarva tárolt, 100 bála Balástya és Sándorfalva között.
5.500 Ft
200 db takart szénabála eladó.
3.500 Ft
Fedetlen, Szénás lucerna eladó
15.000 Ft
150-es és 125-ös szénabálák eladók.
5.500 Ft
Minősegi 125-ös szénabála eladó Fityeházán.
3.500 Ft
Lucernaszéna bála ,120x120as hálós , 2023 as termésből, 60 db eladó .Szállítás megoldható 30 km en belül.
5.500 Ft
Eladó 250 db 2024-es betakarítású 125x155 méretű gyepszéna körbála Jászkisérén. Az ár 5.500 Ft/db.
8.000 Ft
Répcelak térségében 180 db körbálás széna eladó.
35 Ft +ÁFA
Eladó 100 db 2024. évi 3. kaszálású lucernaszéna, bálasúly: 330-340 kg.
5.000 Ft
Eladó 160 db 150 cm-es vegyes szénabála. 2024-es kaszálásból.
700 Ft
Fedett helyen tárolt, jó minőségű réti széna kisbála 700 Ft/db-tól eladó.
10.000 Ft
Kamion tételben vásárolnék fűszéna és lucerna bálákat. Baranya, esetleg Tolna megyében. Ár megegyezés szerint. Ajánlatokat telefonon vagy üzenetben várom.
5.600 Ft
2024-es kaszálásból eladó 1000 db, 140-es széna bála.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Ázsiai idénymunkások lepik el a magyar földeket – ez áll a háttérben
Az ázsiai idénymunkások napi 16-18 ezer forintért dolgoznak a magyar...
Zöldülnek a Belarus traktorok: 2027-től jönnek a IIIA emissziós gépek
Egyelőre az eurázsiai országokat célozzák meg, de nem zárják ki az EU-s...