Széna 63 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
9.000 Ft
nem sodort, kombájn után bálázott 150 centis cirok bála kb 70db a kukorica szárához hasonló növény, marha és birka is jóízűen eszi
18.000 Ft
Eladó 140-es körbálák tavaly nyári (2025-ös) kaszálásból.
10.000 Ft
250 db széna bála. 2024-2025-ös hálós széna. Nagyon jó minőségű. 120x150-es 120x120-as
Tető alatt tárolt kiváló minőségű, idei széna eladó, penész és pormentes. Méretei: 150x130 cm kb.350 kg
1.000 Ft
Eladó körülbelül 30 bála 130x130-as méretű, idei búzaszalma, valamint 16 bála 130x130-as, tavalyi árpaszalma. Az ár megegyezés szerint. Érdeklődni a megadott telefonszámon.
65 Ft +ÁFA
Nagy mennyiségű lucerna és széna eladó, szállítással. Széna ára: 65 Ft/kg, lucerna ára: 75 Ft/kg. Csak kamiontételben rendelhető.
13.500 Ft +ÁFA
Eladó réti széna, mérete 120×135 cm, súlya 250 kg/bála. Kiváló minőségű, fedett kazalban vagy tárolóban tárolt, esőmentesen betakarított, 2025-es kaszálásból származó széna. Ideális takarmány állatok számára. Az ár tartalmazza a felrakodás költségét...
16.500 Ft +ÁFA
Idei, közepes minőségű por és penész mentes széna bála eladó, szállítással! Súly: 370kg/db Méret: 150es Érdeklődni telefonon
20.000 Ft +ÁFA
Idei, jó minőségű por és penész mentes széna bála eladó, szállítással! Súly: 340kg Méret: 150 Érdeklődni telefonon
15.000 Ft
Claas Variant bálázóval készült fűszéna (15 ezer) és maglucerna(10 ezer) szár bálák eladók.
17.000 Ft
Eladó minőségi széna Vácszentlászlón: 120x135 cm-es, tömör, hálós bálák, zöldre száradt, esőmentes. Ideális takarmány állatok számára, friss, vegyszermentes széna, megbízható forrásból.
13.500 Ft +ÁFA
Jó minőségű por és penész mentes széna bála eladó, szállítással is. Súly: 3q/db Méret: 150es Érdeklődni telefonon
17.500 Ft
140-es széna bálák eladók prémium minőségű pajtából. Foglalás esetén elhordásig itt tárolható.
Nádas,csatakost szénát,borsószárat,zab szalmát,köles szalmát,muhar szénát,1-2 éves is érdekel kiegészítő takarmánynak!
5.000 Ft
Eladó kiváló minőségű zabos széna, amely zabszemeket is tartalmaz. A félig beérett zabot nem aratták le, hanem kaszálással takarították be.
Eladó jó minőségű, 2024-es és 2025-ös fűszéna kazalból, takarva. 125x130 cm méretű körbálák. Rakodás megoldott. Az ár minőségtől függően 3 000 - 9 000 Ft + ÁFA/db.
2.000 Ft
https://kisbalasszalma.hu az oldalon az árult termékek listája a teljes árlista , az árú mérete , szállítással kapcsolatos információ , a telephely címe és elérhetősége , Nyitva tartása megtalálható . Tisztelettel Molnár Zsolt őstermelő . Telefon :...
1.500 Ft
Eladó gyepszéna kisbálában, kiváló minőségben. A széna fedett helyen volt tárolva, esőt nem kapott és nem penészes. Ideális takarmány állatok számára. Ár: 1500 Ft/bála.
9.000 Ft
Eladó 10 darab 120x120-as méretű pajtában tárolt, ázásmentes sarjú széna bála.
10.000 Ft
Kamion tételben vásárolnék fűszéna és lucerna bálákat. Ár megegyezés szerint. Ajánlatokat telefonon vagy üzenetben várom.
1.500 Ft
Széna és szalma és lucerna kisbála kis bála kocka eladó. Árak mennyiségtől és típustól függnek.
15.000 Ft
120-as, esőmentes réti széna körbála – 2026 első kaszálásából ismét elérhető lesz Heves vármegyében, Egertől pár percre, Felsőtárkányban 120-as, esőtől védett, raklapon takarva tárolt réti széna körbálák 2026 első kaszálását követően ismét elérhetőek...
20.000 Ft
Tető alatt tárolt, 120x135 cm-es hálós körbála széna eladó, kis és nagy mennyiségben is megvásárolható. Minőségi takarmány gazdaságoknak és állattartóknak.
13.000 Ft
130 darab, idei kaszálású, kiváló minőségű réti széna eladó, 250-300 kg-os körbálákban. A széna egyszer sem ázott meg, jelenleg is tető alatt tárolt. Kifejezetten ajánlott lovardák számára. Az ár 13 000 Ft/db, rakodással együtt. Szállításban bizonyos...
10.000 Ft
Elfogyott! 2026-ban újra elérhető lesz. 25 db 120-as széna bála eladó. Árak: - 1–1 db: 15 000 Ft/db - 5–9 db: 12 000 Ft/db - 10–18 db: 11 000 Ft/db - 19 db-tól: 10 000 Ft/db Széna bála kiváló minőségben, takarmánynak ajánlott. Ideális választás...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Hiába reménykednek sokan: a kabócák túlélték a telet
A szakemberek szerint a betegség terjedését csak úgy lehet megállítani, ha az..._fill_540x300_0.jpg)
Erős évkezdés a traktorpiacon
A 2026 januári statisztikák hasznos iránymutatást adhatnak azoknak, akik új vagy...





















