70 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
15 darab, 140x125-ös méretű, kiváló minőségű hálós réti széna körbála tárolóból eladó. Ár: 26 000 Ft/db felrakással.
9.000 Ft
Nem sodort, kombájn után bálázott, 150 centiméteres cirokbálák, körülbelül 70 darab eladó. Akinek ismeretlen, vigyen és próbálja ki!
6.000 Ft
Körbálás széna, lucerna és szalmabála több méretben, kedvező áron eladó takarmánynak.
12.000 Ft
Szénabálák eladók. Ár: Ft/db. Ideális takarmány állatok számára. Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet.
20.000 Ft
Tető alatt tárolt, 120x135 cm-es hálós körbála széna eladó, kis és nagy mennyiségben is megvásárolható. Minőségi takarmány gazdaságoknak és állattartóknak.
14.000 Ft
160-as körbála idei és tavalyi eladó. Aprómag vetőgépre, birkára és szemes takarmányra cserélhető.
13.000 Ft
Eladó réti széna heston bálában, 4 q/db. Rakodásban tudok segíteni. Minőségi takarmány, gazdálkodók részére ideális választás.
1.500 Ft
Eladó 2023-as bálázású szénabálák. A hibájuk, hogy az egerek elrágták a bálamadzagokat, ezért csipesszel lehet csak mozgatni őket. Áruk: 1500 Ft/db Eger mellett találhatóak.
Eladó jó minőségű széna és szalma, ázásmentes, fedett helyen tárolt, 120x130 cm-es tömör bálák. Széna és szalma elérhető, kiválóan alkalmas takarmánynak. Szállítás megoldható, megtekinthető Dunakeszin.
800 Ft
Méret: 40x40x100 cm, nagyvonalakban.
18.000 Ft
12 db körbálás széna eladó.
7.000 Ft
Eladó sásos széna bálák. Ponyva alatt tárolva. A rakodás biztosított. 7000 Ft/db
21.000 Ft +ÁFA
Eladásra kínálunk 150-es, 2025. évi gyepszéna körbálát, McHale bálázóval készítve, kb. 370 kg átlag súllyal. A szalmabálák kamionos tételben eladók. Érdeklődni munkanapokon 8:00–16:00 között a megadott telefonszámon.
12.000 Ft
Eladó lucernaszéna 125-ös körbálában, kiváló minőségben, takarmányozáshoz ideális választás. Érdeklődni a hirdetésben megadott elérhetőségen lehet.
13.000 Ft +ÁFA
I. osztályú körbálás széna eladó, tárolóban tárolt, nem penészes, nem dohos. Kiváló minőségű széna lovaknak, szarvasmarhának, juhnak és kecskének. Az ár a szállítási távolságtól függ. Szállítást vállalok Szabolcs, Hajdú, Borsod megyékben, valamint...
13.000 Ft +ÁFA
I. osztályú körbálás széna eladó, tárolóban tárolt, nem penészes, nem dohos. Lovaknak, szarvasmarhának, juhnak és kecskének kiváló takarmány. Az ár a szállítási távolságtól függ. Szállítás vállalható Szabolcs, Hajdú, Borsod megyékben, illetve a...
20.000 Ft
120x130 cm-es, szecskázott, tömör csomagolt szudánifű bálák eladók.
18.000 Ft
Eladó 140-es körbálák tavaly nyári (2025-ös) kaszálásból.
Tető alatt tárolt kiváló minőségű, idei széna eladó, penész és pormentes. Méretei: 150x130 cm kb.350 kg
1.000 Ft
Eladó körülbelül 30 bála 130x130-as méretű, idei búzaszalma, valamint 16 bála 130x130-as, tavalyi árpaszalma. Az ár megegyezés szerint. Érdeklődni a megadott telefonszámon.
13.500 Ft +ÁFA
Eladó réti széna, mérete 120×135 cm, súlya 250 kg/bála. Kiváló minőségű, fedett kazalban vagy tárolóban tárolt, esőmentesen betakarított, 2025-es kaszálásból származó széna. Ideális takarmány állatok számára. Az ár tartalmazza a felrakodás költségét...
20.000 Ft
Jó minőségű, kőrbálás lucernaszéna eladó. A rakodás az árban benne van. Az ár a mennyiségtől függően változhat.
16.500 Ft +ÁFA
Idei, közepes minőségű por és penész mentes széna bála eladó, szállítással! Súly: 370kg/db Méret: 150es Érdeklődni telefonon
20.000 Ft +ÁFA
Idei, jó minőségű por és penész mentes széna bála eladó, szállítással! Súly: 340kg Méret: 150 Érdeklődni telefonon
15.000 Ft
Claas Variant bálázóval készült fűszéna (15 ezer) és maglucerna(10 ezer) szár bálák eladók.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
_fill_540x300_0.jpg)
Felfoghatatlan veszteség: 7,4 millió csirkét kellett leölni négy hét alatt
Megdöbbentő adatok érkeztek az USA-ból: Pennsylvania államban a madárinfluenza...
Szuperélelmiszer vagy rejtett veszély? Kiderült az igazság a bambuszról
Eddig csak az ázsiai konyha dísze volt, de egy friss tudományos áttekintés...






















