Széna 84 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
15.000 Ft +ÁFA
Jó minőségű, csomagolt szudánifű szenázs eladó, szállítással! Átlagsúly: 500kg/db Érdeklődni telefonon
55 Ft +ÁFA
1000 db nagykocka széna eladó szállítással! Minimum 1 kamionnal, ami 33 db! 515 kg átlagsúly!
Eladó 500db 150-es bála réti széna.
14.000 Ft
2023-as kiváló minőségű széna bála eladó. Szállításban tudok segíteni.
18.000 Ft
Idei kaszálású, gyommentes, 150-es kemény körbálába bálázott szálastakarmány eladó: - 11 db fűszéna körbála, 18 000 Ft/db - 45 db első, második és harmadik kaszálású lucernabála, jó minőségű, száraz, eső előtt bálázott, 20 000 Ft/db - 6 db füves...
55 Ft
800 db nagykocka széna elado! 40 ft/kg, szállitas az árban! Csak kamion tételben!
16.800 Ft
2022. szeptember 1. 12:20 Széna
Elado széna-szalmabála hegyi legelökröl-bio farmról. Határmenti rész-Aggtelek folott/1000drb
Eladó 125-ös széna, szalma, vegyes körbálák. Kis és nagy mennyiségben, méret 1,20x1,25. Ár, szállítás megegyezés szerint.
10.000 Ft
Kiváló minőségű, por- és ázásmentes, zölden száradt, frissen bálázott hegyvidéki széna eladó. Nem ázik, takarva van, minden bála raklapon áll.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Aszály, kártevők, költségrobbanás – hogy lesz így hosszú távon karácsonyfánk?
A páratartalom hiánya legyengíti a fákat, és utat enged a kártevőknek.
Támogatott tartalom
_fill_540x300_0.jpg)
Mikotoxinnal szennyezett kukorica hasznosítására találtak megoldást a MATE kutatói
A MATE szakemberei újrahasznosítási lehetőséget találtak a kukoricatermesztés...








