Széna 142 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
4.500 Ft
130*120-as bálaméret, kb. 200 db
13.000 Ft +ÁFA
Jó minőségű, csomagolt szudánifű szenázs eladó, szállítással! Átlagsúly: 500kg/db Érdeklődni telefonon
10.000 Ft
130 idei kaszálású réti széna eladó. 250-300 kg. Egyszer sem ázott meg jelenleg is tető alatt van. Leginkább lovardáknak ajánlanám. 10000 Ft/db rakodással együtt. Szállitásba tudok segíteni bizonyos keretek között. Kérem telefonon keressenek....
2.500 Ft
Erdei kaszálóról, renden száradt, nem ázott, 120*120 cm hálós kötésű, tavalyi réti széna nagybála eladó.
Eladó 500db 150-es bála réti széna.
3.000 Ft
Szalma Szállításban tudok segíteni. 60 cm x 70 cm-es a bála mérete.
13.000 Ft
Eladó 200 db, tető alatt tárolt, jó minőségű, zölden száradt, ázásmentesen bálázott réti széna. Szállítás megoldható 22 db/fuvar mennyiséggel.
14.000 Ft
2023-as kiváló minőségű széna bála eladó. Szállításban tudok segíteni.
7.500 Ft
Eladó esőmentes, első és másodkaszálású réti széna: kb. 280 db + 60 db. Lehetőleg egyben! Szállításban nem tudunk segíteni! Esőmentes, fedett helyen tárolt. Helyileg: Szabolcs-Sz-B vármegye, Petneháza
10.000 Ft
55 darab idei, és tavai körbála hálós
14.500 Ft
Széna Class Variant 120*150 bálaméret
15.000 Ft
Eladó szèna körbála
7.900 Ft +ÁFA
Körbálás réti széna eladó (7.900 Ft + ÁFA/db) 150 cm-es körbálákban, telephelyünkön (Adony) felrakva.
16.800 Ft
2022. szeptember 1. 12:20 Széna
Elado széna-szalmabála hegyi legelökröl-bio farmról. Határmenti rész-Aggtelek folott/1000drb
Eladó 125-ös széna, szalma, vegyes körbálák. Kis és nagy mennyiségben, méret 1,20x1,25. Ár, szállítás megegyezés szerint.
10.000 Ft
Telefonon minden felmerülő kérdésre válaszolok.
10.000 Ft
Kiváló minőségű, por- és ázásmentes, zölden száradt, frissen bálázott hegyvidéki széna eladó. Nem ázik, takarva van, minden bála raklapon áll.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

A babér a kerted ékessége és a konyhád sztárja lehet!
Legyen saját babérod a kertben, vagy a konyhában!_fill_540x300_0.jpg)
Túl sok a jóból? Egy termény, amely gondot okoz
A magas hozamok és korai szezonkezdet miatt értékesítési nehézségekkel küzdenek...