Csodálattal töltött el az a cikk, amelyet nemrégen találtam a Rare Historical Photos történelmi hírportál hasábjain. Úgy gondoltam, hogy másokat is érdekel a más országok pásztornépeiről szóló ismeretterjesztő cikk, ezért lefordítottam és kiegészítettem plusz információkkal, amely kis kutatás során számtalan érdekességre bukkantam.
A gólyalábas pásztorok- és juhászok elképesztő példái a túlélésre és alkalmazkodásra
A délnyugat-franciaországi Landes egykor elszegényedett vidéke nagyon sík és mocsaras területekből állt – infrastruktúráját tekintve pedig kis jóindulattal sem lehetett utakról beszélni, ami meglehetősen problémássá tette a mozgást. A puha és bizonytalan talajviszonyok között való közlekedésre a pásztorok egyedülálló alkalmazkodást fejlesztettek ki: gólyalábakon közlekedtek.
A nyáj őrzése az 1900-as évek elején – fotó: Rarehistoricalphotos.com
A helyi közösségek számára tchangue-nak vagy „nagy lábaknak" nevezett, akár több méteres fa gólyalábakat az emberek lábára erősítették és hosszú pásztorbottal egészítették ki, amelyet a juhász a nyáj irányítására és a pihenés során támasztéknak használt. A gólyalábakon – az akkori feljegyzések szerint "kényelmesen" – elhelyezkedő pásztoroknak nagy távolságba nyíló kilátásban volt része, így a juhászok nyomon követhették a nyájat és figyelhették a farkasok mozgását.
Menni idő lehetett megtanulni a gólyalábas életmódot?
Jogosan merülhet fel bennünk a kérdés azzal kapcsolatban, hogyan lehet "kényelmesen" egész nap a gólyalábakon tartózkodni?
Korabeli írások szerint a landesiek már kiskoruktól kezdve gólyalábas gyaloglást tanultak, így felnőtt korukra bámulatos ügyességre és egyensúlyozásra voltak képesek, könnyen futottak, ugráltak – sőt, akár le is hajoltak virágot szedni.
Korabeli ábrázolás 1913-ból, amelyen a pár hétköznapi életét éli gólyalábakon – fotó: a Rarehistoricalphotos.com gyűjtéséből
A helyiek nemcsak könnyebben közlekedhettek, de a gólyalábasok állítólag rendkívül gyorsan is haladtak így: akárcsak egy ló teljes ügetésben. – Feltételezhető, hogy nem az idős párra gondolt a szerző, amikor az ügetést említette e fotó kapcsán 1908-ból. – fotó: Rarehistoricalphotos.com gyűjtése
Szintén a 19. század eleji feljegyzésekből tudjuk, hogy amikor Josephine császárné 1808-ban meglátogatta a régiót, gólyalábasok kísérete fogadta, hosszú lépéseik pedig lehetővé tették számukra, hogy lépést tartsanak Josephine ügető kocsis lovaival.
A landes-i gólyalábas pásztorokról a Scientific American Supplement 821-es száma 1891. szeptember 26-án így írt: „Landes pásztorai ... rendkívüli szabadságot élveznek és különleges képességeket szereznek... nagyon jól tudják, hogyan kell megőrizni egyensúlyukat; nagy léptekkel sétálnak, egyenesen állnak, mozgékonyan futnak, vagy végrehajtanak néhány igazi akrobatikus bravúrt: mint például felszednek a földről egy kavicsot, leszakítanak egy virágot, szimulál egy esést és gyors felkelést – de egy lábon is futnak stb...
A 19. században, amikor Landres mocsarai kiszáradtak és a pásztorok mindennapjaiból kezdett eltűnni a gólyalábas közlekedés, ezt a gyakorlatot furcsa módon felkapta a városi arisztokrácia és divatossá vált a gólyalábas közlekedés különcebb úri körökben. A 20. század elején pedig Párizsban már gólyalábas maratonokat is tartottak a hagyományos francia mezőgazdasági ünnepeken, rendezvényeken.
A 20. század elejéig a landesi pásztoroknak gyakorlatilag a megélhetésüket jelentette a gólyalábas életmód, hiszen csak így tudták szemmel tartani és követni a jószágaikat. A csoportkép 1936-ban készült – fotó: Rarehistoricalphotos.com
Szöveg és képek forrása: https://rarehistoricalphotos.com ; Universal History Archive / UIG / Getty Images
Egy újabb cikkre bukkanva a Timeline.com oldalon, egy fantasztikus videót is találtam beágyazva, amit ide kattintva bárki megnézhet korabeli mozgó felvételekkel és fotókkal.
Még több képért pedig erre a blogra is érdemes átkattintani.
Érdekesnek találta a cikket? Várjuk a véleményét és a hozzászólását a cikk alatt kommentben, vagy a szerkesztoseg@agroinform.hu e-mail címen.
